A barlangok nem csupán természeti képződmények voltak, hanem egykor emberek otthonai is. Magyarország több vidékén, különösen a Bükkalján, a könnyen faragható kőzetekbe vájt lakások nyújtottak menedéket azoknak, akiknek nem volt lehetőségük hagyományos házat építeni. Ezek a sziklaüregek sok esetben nem ideiglenes búvóhelyek voltak, hanem hosszú időn át lakott, több helyiséges otthonok, amelyekben családok éltek, főztek, dolgoztak és nevelték gyermekeiket.

A barlanglakások kialakulásában a földrajzi adottságok, a helyben rendelkezésre álló kőzetek és a szegénység egyaránt szerepet játszottak. A riolittufa és más viszonylag könnyen alakítható kőzetek lehetővé tették, hogy az emberek a hegyoldalba vájják lakóhelyüket. A ma már különleges történelmi emléknek számító építmények egykor a mindennapi élet természetes részei voltak.

Budaörs Kő-hegyén egy remete alakította ki otthonát

Budaörs egyik jellegzetes látványossága a Kő-hegy oldalában álló kápolna, amelyhez egy különleges történet kapcsolódik. Wendler Ferenc földműves 1847-ben egy vadrózsabokor levelei között Szűz Mária arcképét vélte felfedezni. Nem sokkal később egy bányaomlást is túlélt, amelyből való megmenekülését szintén Mária közbenjárásának tulajdonította.

Hálából rokonai és ismerősei segítségével kápolnát épített a hegyen, a rózsabokor helyén. Felesége halála után elhatározta, hogy a hegyen telepszik le. A kápolna mellett a sziklában kereszt alakú barlangot alakított ki, amelynek elkészítése hat évig tartott. Wendler Ferenc 1878-ban költözött be a maga által kialakított barlanglakásba.

Idős korában fia házat épített a barlang elé, és odaköltözött, hogy gondoskodjon róla. Wendler Ferenc 1897-ben halt meg, fia pedig 1920-ig élt a hegyen. A Kő-hegy története így egy család több évtizedes, sziklához kötődő életét őrzi.

Kisamerika – barlanglakások Cserépfalu fölött

A Bükkalja egyik különleges emlékhelye a Cserépfalu közelében, a Berezd-hegy oldalában található Kisamerika. Az itt kialakított barlanglakások keletkezésének pontos ideje nem ismert, feltehetően a 19. század második felére vagy a 20. század elejére tehető.

A név a korabeli társadalmi különbségekre utal. A világválság idején a tehetősebbek közül sokan Amerikába vándoroltak, míg a szegényebb embereknek erre nem volt lehetőségük. A hegyoldalban kialakított lakások a helyi megélhetési nehézségek emlékét is őrzik.

A környék kőzete, a riolittufa könnyen faragható volt, ezért a lakóhelyek kialakításához megfelelő alapot biztosított. A térségben a pinceépítés is jelentős hagyományra tekint vissza, Cserépfalu közelében közel ötszáz pincét magában foglaló pincesor is található.

Kisamerika az Ördögtorony tanösvényen keresztül közelíthető meg. A Cserépfaluból induló útvonal húsz állomásból áll, hossza körülbelül tíz kilométer. A túra kényelmes tempóban négy-négy és fél órát vesz igénybe, és érinti a Bükkalja jellegzetes kaptárköveinek formavilágát idéző Millenniumi-kilátót is.

Tibolddaróc – amikor a falu jelentős része barlanglakásban élt

A Bükkalja egyik legjelentősebb barlanglakásos települése Tibolddaróc volt, ahol egykor a lakosság csaknem fele, mintegy 1500 ember élt a hegyoldalba vájt otthonokban. A település Mezőkövesdtől körülbelül 17 kilométerre található, és története jól mutatja, hogy a barlanglakás nem csupán néhány elszigetelt ember lakóhelye lehetett, hanem egy egész közösség életformáját meghatározhatta.

A 20. század elején a barlanglakások még a lakhatás természetes formájának számítottak, az 1930-as évekre azonban egyre inkább a szegénység jelképeként tekintettek rájuk. Előfordult, hogy a lakásokat megpróbálták lakhatatlanná tenni annak érdekében, hogy az ott élők elköltözzenek.

Később állami támogatással házakat építettek a barlanglakók számára. A településen utoljára egy idős férfi lakott barlanglakásban, aki 1986-ban hunyt el. A korábbi lakóhelyek közül több ma is megtekinthető, és egy részük borospinceként működik.

A tibolddaróci barlanglakások különösen értékesek, mert több eredeti állapotában maradt fenn. A belső terekben láthatók a kifestett falak, a kialakított polcok, a kemencék és a különböző lakóhelyiségek. Egyes lakások három-négy helyiségből álltak, és pincével is rendelkeztek.

A közelben található kőhodály a Zichy család egykori juhállományának tartott helye volt. A barlanglakások és a környező építmények együtt a település egykori életmódjáról, társadalmi viszonyairól és gazdaságáról is képet adnak.

Budafok barlanglakásai – a fővárosban is éltek sziklába vájt otthonokban

Budafokon és Tétényben sem volt ritka a barlang- és pincelakások használata. A 20. század közepéig sokan éltek ilyen lakóhelyeken, amelyek a mészkőbányászat során kialakult üregekhez és mélyudvarokhoz kapcsolódtak.

A lakások gyakran szűkek, dohosak és egészségtelenek voltak. Az itt élők közül sokan szenvedtek légúti megbetegedésektől. A mélyudvarokban nemcsak lakóhelyek nyíltak, hanem állatokat is tartottak. A korabeli életkörülményekhez hozzátartozott, hogy a családok a rendelkezésre álló kevés helyet igyekeztek a lehető legtöbb célra felhasználni.

Budafok egyik utolsó barlanglakója özvegy Tóth Győzőné volt, aki az 1960-as évek végén költözött ki. Korábbi otthonában ma emlékmúzeum működik, ahol a látogatók megtekinthetik a berendezett konyhát, a lakószobát, az albérlők számára kialakított helyiséget, valamint a kisiparosok szerszámait bemutató gyűjteményt.

A múzeum a barlanglakások egykori életét mutatja be, és betekintést ad abba, milyen körülmények között éltek azok, akik számára a kőbe vájt lakás jelentette az otthont.

Szentkúti barlanglakások – a remeték hegyoldalba vájt otthonai

Mátraverebély-Szentkút nemzeti kegyhelye fölött, a Meszes-tető oldalában olyan barlanglakások találhatók, amelyek egykor remeték lakóhelyéül szolgáltak. Magyarországon viszonylag kevés hasonló, sziklába vájt remetelak maradt fenn. A szentkútiak mellett Tihanyban és a Nagymaros feletti Szent Mihály-hegyen is találhatók ilyen emlékek.

A Meszes-tető barlangjainak eredete nem teljesen tisztázott. A meszes homokkőben feltehetően már természetes üregek voltak, amelyeket később a remeték alakítottak lakhatóvá. Egyes elméletek szerint a hegyoldal már a középkorban is lakott lehetett, de a barlanglakások kialakításának pontos időpontja nem ismert.

Az utolsó itt élő remete 1767-ben halt meg. A sziklába vájt helyiségek között ma is találunk konyhát, hálófülkét és szentélyt, amelyben kőoltár áll. A falakon feliratok, az egyik helyiségben pedig látogatók által hagyott üzenetek is megőrzik az ide érkezők nyomát.

A barátlakások keskeny ösvényen közelíthetők meg, a hegyoldalból pedig szép panoráma nyílik a környékre. A hely egyszerre őrzi a remeték egykori életének emlékét és a sziklába vájt építkezés különleges hagyományát.

A sziklába vájt otthonok a múlt mindennapjairól mesélnek

A magyarországi barlanglakások története különböző élethelyzeteket mutat be. Budaörsön egy vallásos elhatározás vezetett a hegyoldalban kialakított lakóhelyhez, Cserépfalun és Tibolddarócon a szegénység és a helyi kőzet adottságai formálták a lakhatást, Budafokon a bányászat után kialakult üregek váltak otthonokká, Mátraverebély-Szentkúton pedig a remeték elvonult életének helyszínei maradtak fenn.

Ezek az építmények ma már nem csupán régi lakóhelyek. A múlt társadalmi viszonyairól, az emberek lehetőségeiről, a helyi építkezési hagyományokról és a természethez való alkalmazkodásról is tanúskodnak. A hegyoldalakba vájt helyiségek megőrzése lehetővé teszi, hogy a mai látogatók ne csak elképzeljék, hanem egy-egy helyen közvetlenül meg is tapasztalják, milyen volt az élet ezekben az otthonokban.

Források

Turista Magazin – Barlangok, amelyekben egykor emberek éltek

Borítókép: Pálvölgyi Krisztina