Az egri vár kultusza nem egyik napról a másikra alakult ki. Az 1552-es ostrom és a várvédők hősiessége már évszázadokkal korábban megalapozta azt a történelmi emlékezetet, amelyet később írók, költők, történetírók, művészek és kutatók formáltak tovább. A vár azonban hosszú időn keresztül nem a megbecsülés és a megőrzés helyszíne volt. A Rákóczi-szabadságharc után elveszítette katonai jelentőségét, fenntartása költségessé vált, egyes részeit pedig építőanyagként hasznosították.

Az egri vár történelmi értékének felismerése, a régi székesegyház maradványainak kutatása, a föld alatti folyosók feltárása és az első szervezett ásatások elindítása hosszú folyamat eredménye volt. Az 1925-ben megkezdődő várásatások jelentős fordulópontot hoztak: a cserkészek, tanárok, kutatók, a város vezetése és a katonaság együttműködésével megkezdődött a romok között rejtőző történelmi emlékek feltárása és bemutatása.

Az 1552-es győzelemtől Gárdonyi Géza regényéig

Az egri vár kultuszának kialakulását az 1552-es dicsőséges győzelemhez kapcsolhatjuk. A vár védelmének története évszázadokon át inspirálta az alkotókat. Balassi Bálint, Baróti Szabó Dávid, Székely Bertalan, Tinódi Lantos Sebestyén és Vörösmarty Mihály munkássága is hozzájárult ahhoz, hogy Eger történelmi emléke a magyar kulturális élet részévé váljon.

A vár kultuszának igazi megteremtője azonban Gárdonyi Géza volt. Az Egri csillagok története 1899 végétől folytatásokban jelent meg a Pesti Hírlapban, majd a regény 1905 után ezen a címen vált ismertté. Gárdonyi műve a magyar irodalom egyik legnépszerűbb regényévé lett, és az egri várat nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is széles körben ismertté tette.

A regény hatására a vár iránti érdeklődés jelentősen megnőtt. Az egykori erődítmény már nem csupán egy történelmi helyszín volt, hanem a magyar múlt, a hősiesség és a nemzeti emlékezet egyik meghatározó szimbóluma. A történelmi események iránti érdeklődés egyre inkább a vár épületeinek, falainak, föld alatti folyosóinak és egykori székesegyházának kutatására is ösztönözte az embereket.

A vár köveiből épült a város

A Rákóczi-szabadságharc után az egri vár elveszítette stratégiai jelentőségét. A katonai szerep csökkenésével a hatalmas erődítmény fenntartása egyre nagyobb terhet jelentett, a kincstár pedig 1762 után eladta a várat Eszterházy Károly püspöknek.

A vár területét kőbányaként használták. Ebben az időszakban még nem létezett a mai értelemben vett műemlékvédelem, így a vár köveit a város jelentős építkezéseihez is felhasználták. Eger monumentális épületeinek egy része a régi erődítményből származó kövekből készült. A vár történelmi értéke ekkor még nem kapott olyan figyelmet, amely megakadályozta volna a romok további pusztulását.

A fordulat Pyrker János László érsek idején következett be. A főpap felismerte az erődítmény jelentőségét, és igyekezett a várdombot történelmi, vallási emlékhellyé alakítani. A várban keresztjáró utat, stációkat állíttatott fel, és a terület rendezésével is foglalkozott.

A munkák során előkerült egy 15. századi gótikus, csonka pillér is, amelyre 1836-ban Marco Casagrande Szent István királyt ábrázoló szobrát helyezték el. A várdombon megjelenő vallási emlékek és az építészeti maradványok iránti érdeklődés a történelmi helyszín megőrzésének első fontos lépéseit jelentette.

A régi székesegyház maradványainak kutatása

Az egri várkultusz történetében újabb jelentős esemény volt 1862 nyara. Henszlmann Imre és Gerster Károly javaslatot tett a várban álló régi székesegyház alapfalainak feltárására. A munkát az érsek és a főkáptalan finanszírozta, így megkezdődhetett a középkori templom maradványainak kutatása.

A feltárások nyomán Ipolyi Arnold levéltári kutatásokat kezdett. Ő készítette el az egri várbeli székesegyházról szóló első jelentős tanulmányt, amely 1865-ben, a Bartakovics-emlékkönyvben jelent meg. Az általa összegyűjtött történeti adatokat később Szmrecsányi Miklós is feldolgozta az érseki líceum kőtárának tárgymutatójában.

Bartakovics Béla érsek 1871-ben a várat a honvédségnek ajándékozta, azzal a feltétellel, hogy az erődítmény vallásos kegyhely céljára is használható maradjon.

Balogh János és az első komolyabb várkutatások

1881-ben Balogh János főhadnagy Egervár története címmel könyvet adott ki. Munkája nemcsak az addig megjelent történeti irodalom összegyűjtésére irányult. Szabadidejében, saját költségén a vár járható folyosóit is megismerte, és igyekezett feltérképezni az addig kevéssé ismert föld alatti részeket.

Felfedezéseit azonban a korabeli közvélemény kétkedéssel fogadta. Az általa leírt járatok és elképzelések sokak számára valószínűtlennek tűntek, ezért kutatásai nem kaptak kellő elismerést. Térképei és feljegyzései később is fontos szerepet játszhattak volna a vár feltárásában, de az 1925-ben kezdeményezett kutatások idején az újság szerkesztősége már Balogh özvegyét kérte arra, hogy nézze át férje hagyatékát és keresse meg a vár térképeit. Az iratok és térképek azonban nem kerültek elő.

Gárdonyi Géza regényének sikere közben tovább növelte a vár iránti érdeklődést. Az 1901-es ünnepségen Maczki Valér lelkes beszédben idézte fel Dobó István és a várvédők hősiességét. Az 1907-es Országos Dalosünnep alkalmából Türk Frigyes Egri útmutató című munkája is megjelent, amely a vár állapotáról és történetéről adott tájékoztatást.

1925 – megkezdődnek a szervezett várásatások

Az egri vár rendszeres feltárásának kezdeményezője 1925-ben Lénárt János, az Egri Római Katolikus Négyévfolyamú Fiú Felsőkereskedelmi Iskola tanára volt. Elképzelése az volt, hogy a cserkészcsapat számára a rendbe hozott Bolyki-bástya biztosítson otthont.

A munkához később Pataki János Vidor ciszterci tanár és művészettörténész, valamint Pálosi Ervin, az Egri Érseki Jogakadémia tanára is csatlakozott.

Pataki János Vidor különösen sokat foglalkozott a vár építéstörténetével. Szabadidejét a kutatásnak szentelte, a Műegyetem Építészettörténeti Tanszékén Möller István segítségével tanulmányozta a középkori építészetet. Az egri várra vonatkozó rajzokat, térképeket és feljegyzéseket keresve számos külföldi levéltárat is felkeresett. Kutatásai Bécsben, Münchenben, Karlsruheban, Londonban és Salamancában is folytak.

A várásatási munkák szervezésének és finanszírozásának legnagyobb része Pálosi Ervinre hárult, aki 1925 és 1940 között a Várásatási Bizottság vezetője volt. Ő biztosította a munkák szervezését, és igyekezett előteremteni az ásatásokhoz szükséges pénzügyi hátteret.

Lénárt János cserkészeivel a kazamaták megtisztítását és a bástyák feltárását végezte. A munkákhoz időnként katonai segítséget is igénybe vettek.

A cserkészcsapat a magyar királyi honvéd állomásparancsnokságtól kérte a Bolyki-bástya használatát. A parancsnokság 1925. június 29-én kelt levelében közölte, hogy a kincstár tulajdonában lévő bástya telekkönyvi bekebelezését nem engedélyezi, a kérelmet azonban felterjesztette a honvédelmi miniszterhez. A javaslat szerint a cserkészek gondozásukba vehették volna a bástyát, kitakaríthatták és cserkészcélokra használhatták volna, az építési anyagok megőrzésének kötelezettsége mellett.

A munkák végzését határozatlan időre engedélyezték, de a honvédelmi miniszter bármikor indoklás nélkül visszavonhatta a hozzájárulást. A feltárt és restaurált helyek megtekintéséért a cserkészcsapat belépődíjat is szedhetett, amelyet a cserkésztevékenység céljaira fordíthattak.

A munkálatok 1925. július 26-án reggel, szerény körülmények között indultak el. A kezdeti időszakban minden tervezett feladatot előzetesen be kellett jelenteni az állomásparancsnokságnak. A munkákért, a bástya állapotáért és a dolgozók biztonságáért Lénárt János vállalta a felelősséget.

A Bolyki-bástya és a kazamaták megnyitása

A feltárás első időszakában a cserkészek munkája a föld alatti folyosók megtisztítására és a bástya használhatóvá tételére irányult. A vár régi járatai, termek és védelmi építményei fokozatosan váltak hozzáférhetővé.

A munkák folytatásához 1925. július 24-én Lénárt János és Pálosi Ervin a város polgármesteri hivatalától anyagi támogatást kért a 294. számú Eszterházy Károly Cserkészcsapat nevében. A város vezetése a munkálatokhoz segítséget nyújtott.

  1. június 29-én az Egri Népújság már vezércikkben foglalkozott a vár jövőjével. A várrom állapotát költséges teherként értékelték, ugyanakkor a helyreállításban és az idegenforgalom növekedésében jelentős gazdasági lehetőséget láttak. A cikk szerint a feltárások olyan felfedezéseket hozhatnak, amelyek országos érdeklődést keltenek, és újabb támogatási forrásokat nyithatnak meg Eger számára.

  2. augusztus 29-én megérkezett a honvédelmi miniszter engedélye. A diákok munkájának eredményeként egyre több folyosó vált járhatóvá. A feltárt kazamatarendszer egy részét 1926. szeptember 25-én megnyitották a nagyközönség előtt.

Az első télen a látogatás és a munkavégzés szünetelt. Tavasszal a diákok mellett a katonaság is bekapcsolódott a feltárásokba, március végétől ismét látogathatóvá vált a folyosórendszer. A Bolyki-bástya északkeleti sarkánál Piffkó Lajos látta el az idegenvezetői feladatokat.

1926 második felében és 1927-ben a Bebek- és a Zárkándy-bástyát is feltárták.

A város felismeri az idegenforgalmi lehetőséget

Eger város vezetése hamar felismerte, hogy a várromok feltárása jelentős idegenforgalmi vonzerőt jelenthet. A város évente 500 pengő támogatást szavazott meg erre a célra.

Az 1927. augusztus 7-i Egri Népújság már az újabb feltárási eredményekről számolt be. A kazamatákból kitermelt törmelék elszállításához a Magyar Királyi Államvasutak osztálymérnökségétől kértek segítséget. A Bolyki-bástyát levágó vasútvonalhoz iparvágányt terveztek, amelyen a kitermelt földet elszállíthatták. A földet a nagyállomás bővítésénél használták fel.

A vasútépítésben a városban állomásozó katonaság is segített. Az elkészült vágányokon naponta öt-hat vagon földet szállítottak el. A kazamaták járhatóvá tétele után a beomlott mennyezetű termek, az ágyútermek és a kaszárnyatermek renoválása következett.

A munkálatok finanszírozása is bővült. A kincstár 5000 pengős támogatása mellé a város előbb 1000, később 2000 pengő állandó éves segélyt biztosított. Pálosi Ervin a kazamaták villanyvilágításának bevezetését is kérte, és bejelentette, hogy a járható folyosók megnyitásával a látogatók számára is lehetővé válik a vár föld alatti rendszerének megtekintése.

1927-től az Árpád-kori székesegyház romjainak feltárása mellett a Tömlöc- és a Sándor-bástya kutatása is megkezdődött.

A középkori székesegyház újra előkerül

Az Árpád-kori, román stílusú Szent János-székesegyház feltárása különösen jelentős eredményeket hozott. Elsőként a szentélyt találták meg. A szentély belső oldalán mintegy két négyzetméternyi Árpád-kori falfestés vált láthatóvá.

A templom háromhajós volt. A déli főfal az 1240 és 1260 közötti időszakból származott, és a tatárjárás után újjáépített templomhoz kapcsolódott. A gótikus székesegyházból épségben maradt az a pillér, amelyen Szent István szobra állt, valamint rossz állapotban öt további pillércsonk is előkerült.

A szentély falai csaknem két méter magasságban megmaradtak. A külső lábazati párkány kemény homokkőből készült, és szépen megmunkált részletei különösen felkeltették a kutatók figyelmét. A belső falakon csavart oszlopdíszek láthatók, amelyek a késő gótikus építészethez kapcsolódnak.

A gótikus templom falai és pillérei nem voltak festettek. Az épület belső színvilágát a különböző színű terméskövek alkalmazásával alakították ki. A faragványok gazdagsága, a részletek finom kidolgozottsága és az építészeti megoldások szépsége az építészek számára is különleges élményt jelentett.

A feltárás nem csupán egy elfeledett templom maradványait hozta felszínre, hanem az egri püspöki központ középkori építészeti és művészeti jelentőségét is újra megmutatta.

1929 – már hatezer látogató a kazamatákban

A vár feltárása és a városi idegenforgalmi propaganda egyre nagyobb eredményeket hozott. Az Idegenforgalmi Hivatal szervezett munkájának köszönhetően az ország különböző részeiből érkeztek látogatók Egerbe, köztük a hétvégi „filléres vonatok” utasai.

1929-ben már 6000 vendég látogatta meg a kazamatákat. A bejáratot időközben áthelyezték a Setét-kapuhoz, ami a látogatók számára is kedvezőbb hozzáférést biztosított.

A város vezetése egyre inkább a vár helyreállításában és a történelmi értékek bemutatásában látta az idegenforgalom fejlődésének egyik lehetőségét. Trak Géza polgármester az 1929-es balatonfüredi idegenforgalmi kongresszuson Eger történelmi múltját, barokk műemlékeit, kedvező fekvését, egészséges levegőjét, a Bükk déli nyúlványait, kirándulóhelyeit és várromjait emelte ki, mint az idegenek érdeklődését felkeltő értékeket.

A kazamaták megnyitása és a várban folyó feltárások az iskolák számára is fontos lehetőséget teremtettek. Az osztálykirándulások egyik célpontjává vált a vár, ahol a diákok az Egri csillagok történetének helyszínét ismerhették meg.

A gazdasági világválság lelassította a munkákat

A feltárások és helyreállítások azonban nem folytatódhattak korlátlanul. A gazdasági világválság miatt egyre nehezebbé vált az anyagi fedezet biztosítása, így az ásatások egy időre szüneteltek.

1932 elején Trak Géza polgármester arról nyilatkozott, hogy az uralkodó pénzügyi viszonyok miatt az évre nem készítettek különösebb idegenforgalmi programot. A város a rendelkezésre álló eszközökkel folytatta a propagandát, és arra törekedett, hogy a gazdasági helyzet javulásakor készen álljon a nagyobb idegenforgalom fogadására.

A kazamaták látogathatósága azonban a nehezebb időszakban is fontos maradt. A vár bemutatható részei lehetőséget adtak arra, hogy a gazdasági konszolidációval párhuzamosan ismét növekedjen a látogatók száma.

A Gótikus palota keleti végének ásatása, 1935

1940–1948 – a háborús évek és a vár állagának megóvása

1940 októberében Pálosi Ervint egyetemi nyilvános rendes tanárrá nevezték ki Kolozsvárra. A várásatások vezetője levélben kérte Kálnoky István polgármestert, hogy az egri munkálatok vezetésére Lénárt János kereskedelmi középiskolai tanárt és dr. Falubíró Győző ciszterci tanárt bízza meg.

Az egri városi közgyűlés 1941. január 25-én megszavazta a változást. Ettől kezdve a várásatások vezetőjeként a számadási iratokban ismét Lénárt János neve szerepelt. Katonai behívása és a városi légoltalmi parancsnoki feladatok ellátása idején Ignátz Sándor munkafelügyelő helyettesítette.

A háborús években a munkák már elsősorban állagmegóvásra korlátozódtak. 1941-ben a Borne-missza-bástya belső területén megoldották a csapadékvíz elvezetését, 1942-ben pedig kiszélesítették a vár alsó bejáratát. A város a háború végéig évente 500 pengővel járult hozzá a vár kiadásaihoz.

1943-ban újabb bérleti megállapodás született. A Magyar Nemzeti Bank egri fiókintézete október 18-án levélben kereste meg Lénárt Jánost, hogy egy korábban kiválasztott föld alatti kazamatarészt három évre bérbe vegyen. Lénárt elfogadta a megállapodást, de jelezte, hogy a helyiségben tárolt anyagok esetleges károsodásáért felelősséget nem vállal.

  1. november 1-jétől a kazamaták felső emeletén található összekötő folyosó és az ágyúterem 1945-ig a bank bérleménye lett.

A várásatási bizottság tagja, Falubíró Győző időközben lemondott. Helyére Lénárt Bartók Egyed ciszterci tanárt javasolta, akit a képviselőtestület kinevezett.

Lénárt Jánost 1943 tavaszától többször katonai szolgálatra hívták be. Hadifogságba is került, és csak 1946 januárjában tért vissza Egerbe. Politikai igazolása után újra átvette a várásatási bizottság vezetését és a várral kapcsolatos munkák irányítását.

A háború után – internálótábor a várban

A háború befejezése után a várásatási bizottság anyagi források nélkül maradt. A kazamaták látogatása egy időre lehetetlenné vált, mivel az erődítmény területén a rendőrség internálótábort létesített.

Bartók Egyed ezért a városvezetéshez fordult, és kérte, hogy tegyék ismét lehetővé a turisták fogadását. A Török kert bérleti díjának emelését is javasolta, mivel egyre többen szerették volna megtekinteni a várat.

A kérésében arra hivatkozott, hogy a katonai gyakorlóterületek és kaszárnyák korábban is el voltak kerítve, és a látogatók azokhoz eddig sem férhettek hozzá. A vár látogathatóságát és a villanyvilágítás helyreállítását 1946 márciusában sikerült megoldani.

Az infláció miatt a város 1946-ban alig tudott pénzbeli támogatást nyújtani. A forint 1946. augusztus 1-jei bevezetése után ismét évi 500 forintot utaltak a vár munkálataira.

1948-ban a Zárkándy-bástya alatt húzódó folyosó feltárása volt az utolsó jelentős munka ebben az időszakban. Bár a látogatók száma egyre növekedett, további feltárásokra már nem állt rendelkezésre megfelelő anyagi háttér.

1949 – múzeummá válik a vár

A vár történetében új fejezetet nyitott a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium 1949. június 2-án kiadott 211460/1949. számú rendelete, amely az egri vármúzeumot közgyűjteménnyé nyilvánította.

  1. október 26-án dr. Nagy Barna igazgató a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményének Országos Felügyelősége nevében átvette a múzeum anyagát dr. Lénárt Jánostól.

Az átvételi jegyzőkönyv számos jelentős tárgyat és leletet sorolt fel.

A Setét-kapu területén honfoglaló hősök tetemeinek emlékköve, Dobó István sírköve és három emléktábla volt található. A kaszárnyateremben sírkövekből és a Szent János-székesegyház maradványaiból álló lapidáriumot alakítottak ki.

Az emeleti laktanyateremben különböző réz-, vas- és cseréptárgyakat, csontokat, koponyákat, mesterjegy-lenyomatokat, vasanyagokat, csontvázat és sírkamra-fedőlap maradványokat őriztek. Az emeleti kaszárnyateremben török sírkövek, mécsesek, korsók, fazekak, pipák, cseréptöredékek, csempék, ágyúgolyók, freskómaradványos faltöredékek, üvegmaradványok, bronz- és vasdarabok, valamint egy mellvért is szerepelt a gyűjteményben.

A leltár egy vörösfenyő vízvezetékcsövet, három malomkövet, egy 19. század elejéről származó ágyúcsövet, egy 16. század közepéről való ágyút és egy garmada ágyúgolyót is megemlített.

A várban egy emeleti termeket összekötő faszerkezetű folyosó is volt. A tárgyak, építészeti maradványok és leletek sokfélesége jól mutatta, milyen jelentős eredményeket hoztak a korábbi feltárások.

1957 – új korszak kezdődik a vár történetében

A közgyűjteménnyé nyilvánítás után a Várásatási Bizottság gyakorlatilag megszűnt. A vár bemutatható területeinek gondozását az egri múzeum vette át. A katonai kincstár 1957-ben a vár teljes területét az intézmény rendelkezésére bocsátotta.

Ezzel megnyílt a feltárások új szakasza. Az 1925-ben cserkészekkel, tanárokkal és kutatókkal elindított munka több évtized alatt olyan alapot teremtett, amelyre a későbbi régészeti kutatások, múzeumi bemutatások és műemléki helyreállítások épülhettek.

A várkultusz ma is tovább él

Az egri vár története nem ért véget az első ásatásokkal. A 20. század második felében és a 21. században is folytatódtak a régészeti kutatások, a helyreállítások és a műemléki munkák. A vár területén ma is újabb történeti részletek kerülhetnek elő, miközben a régi épületek megóvása folyamatos feladat.

A vár egyes részeinek újjáépítése, a Zárkándy-bástya helyreállítása, a kazamaták bemutatása és a régészeti kutatások egyaránt azt mutatják, hogy a történelmi emlékhely megőrzése nem egyszeri feladat. A több évszázados erődítmény állapota, a falak és bástyák sérülékenysége időről időre új beavatkozásokat tesz szükségessé.

Az egri vár kultusza ma már nem kizárólag az 1552-es ostrom emlékezetére épül. Része a középkori székesegyház, az egykori püspöki központ, a föld alatti folyosók, az erődítési rendszer, a régészeti leletek és azoknak az embereknek az emléke is, akik a romok között dolgozva megteremtették a vár kutatásának és bemutatásának lehetőségét.

Lénárt János, Pálosi Ervin, Pataki János Vidor, a cserkészek, a katonák, a városi támogatók és a kutatók munkája nélkül a vár történelmi emlékeinek jelentős része talán sokkal később, vagy egyáltalán nem vált volna hozzáférhetővé. Az 1925-ben szerény keretek között elindult ásatások így az egri vár mai történelmi és kulturális jelentőségének egyik meghatározó alapját jelentik.

Források

Minden, ami Eger – Egri vár nyolc éve: mennyit változott 2018 óta?

Minden, ami Eger – A Zárkándy-bástya titka

Minden, ami Eger – A Setét-kapu, az Egri vár egyik különleges átjárója

Egrimagazin – Az egri várkultusz kialakulása, a feltárás kezdete – 1. rész, Egri Magazin, 2020. április

Borítókép: Az egri vár feltárt történelmi épületrészei és romjai.