Eger történetét nemcsak a vár, a barokk belváros, az egyházi épületek és a borvidék határozták meg. A város gazdasági fejlődésében egykor jelentős szerepet játszottak azok az ipari üzemek is, amelyek munkások százainak adtak megélhetést, termékeikkel pedig messze Eger határain túlra is eljutottak. Ezek közé tartozott az egykori Egri Lakatosárugyár, amelynek története a 19. század végén kezdődött, és több átalakuláson keresztül egészen a modern gépgyártás időszakáig követhető.
A gyár egykor Eger egyik legjelentősebb ipari létesítménye volt. Az Egri Dohánygyár után a város második legnagyobb foglalkoztatójának számított. Ajtó- és ablakvasalatokat, zárakat, kályhákat, tűzhelyeket, kávédarálókat és számos más fémből készült használati tárgyat gyártottak benne. A vállalat történetét gazdasági nehézségek, fejlesztések, háborúk és tulajdonosváltások kísérték, miközben az üzem folyamatosan alkalmazkodni próbált a változó körülményekhez.
Az egykori gyár területe ma már egészen más képet mutat. A régi épületek eltűntek, az üzem emlékét azonban az egykori telephely közelében felállított emlékhely őrzi.
1891-ben kezdődött az egri gyár története
Az egri Lakatosárugyár elődjét 1891. július 1-jén alapította Braun Ármin, Rózsa Lajos és társai. A vállalkozást ezért a korabeli említésekben gyakran Braun, Rózsa és Társa néven is megtalálhatjuk.
A kezdeti termelés elsősorban az épületekhez és bútorokhoz szükséges vasalási termékekre összpontosított. Ajtó- és ablakvasalatokat, ajtózárakat, különféle lakatosárukat és lemezből készült használati tárgyakat állítottak elő.
A vállalkozás később részvénytársasággá alakult. Az Első Magyar Lakatos- és Lemezárugyár alapszabályzatát 1893. augusztus 19-én fogadta el az alakuló közgyűlés, bár egyes források augusztus 16-át jelölik meg. A társaságot 1893. szeptember 19-én jegyezték be a törvényszéken. A részvénytársaság a Braun, Rózsa és társai cégtől megszerzett Első Magyar Épület- és Bútorvasalás Gyár tevékenységét folytatta.
Az új társaság elnöke dr. Kállay Zoltán, Heves megye főispánja lett.
A gyár egykori telephelye Egerben, a mai Dr. Agyagási Dezső Gyógypark környékén helyezkedett el. A vállalat az alapításától az államosításig meghatározó szerepet töltött be a város gazdasági életében.
Már a kezdeti években komoly nehézségekkel küzdött
A vállalkozás újjászervezése után új gépeket vásároltak, és a gyár bővítését is tervezték. A fejlődést azonban már az első években nehezítette a nyersanyagbeszerzés.
1893-ban a gyár a miskolci kereskedelmi és iparkamaránál jelezte, hogy komoly gondot jelent számára a megfelelő minőségű és árú vas beszerzése. A vállalat azt kérte, hogy engedélyezzék a német vas vámmentes behozatalát, mivel az akkori vámterhek mellett a Németországból importált alapanyag olcsóbb volt, mint a hazai.
1896-ban újabb problémával kellett szembenézniük. A külföldről érkező, úgynevezett stájer és egyéb vasalások erős versenyt jelentettek a magyar termékek számára. A hazai lakatosipar méretében és fejlettségében jelentősen elmaradt a vezető európai országokétól, így a külföldi gyártókkal folytatott verseny komoly nehézséget okozott.
A kedvezőtlen gazdasági helyzet miatt a vállalat elsőbbségi részvények kibocsátására kényszerült.
1899-ben rendkívüli közgyűlést tartottak, amelyen Kollmann Jánost választották meg új igazgatónak. Szigorú takarékossági intézkedéseket vezettek be, megszilárdították a munkafegyelmet, és igyekeztek rendezni a korábbi veszteségeket.
A pénzügyi stabilizációhoz a részvények 50 százalékos leértékelésére és 22 000 forint állami kölcsönre is szükség volt. Ezekkel az intézkedésekkel sikerült megerősíteni a vállalat helyzetét, amely a következő években ismét fejlesztésekbe kezdhetett.
Zárak, kávédarálók és tűzhelyek készültek Egerben
A 20. század elején a gyár működését továbbra is értékesítési nehézségek terhelték. A késztermékek és az alapanyagok magas raktárkészlete arra utalt, hogy nem minden árut tudtak olyan ütemben értékesíteni, ahogyan azt a termelés indokolta volna.
Eger város vezetése is igyekezett segíteni az üzem fennmaradását. 1907 februárjának elején a képviselő-testület úgy döntött, hogy elengedi a vállalat addigi községi adóját, és további tíz évre adómentességet biztosít számára.
A gyár eközben intenzív reklámtevékenységbe kezdett. 1900 után egyre nagyobb figyelmet fordítottak a termékeik népszerűsítésére, 1904-től pedig folyamatosan bővítették a kínálatot.
Az évente megjelenő árjegyzékekben egyre többféle termék szerepelt. A gyár már nemcsak épületvasalásokat és zárakat készített, hanem kávédarálókat, mákőrlőket, kávépörkölőket és díszes tűzhelyeket is gyártott. Termékei országszerte ismertté váltak.
Különösen fontos fejlesztés volt az új takaréktűzhely bemutatása. A gyár 1908 szeptemberében a gyöngyösi kiállításon mutatta be ezt az újdonságot, amely később csikótűzhely néven évtizedeken keresztül kedvelt gyártmánnyá vált.
Kétszáz ember dolgozott a gyárban
Az 1910-es években a Lakatosárugyár jellemzően mintegy 200 munkást foglalkoztatott. Közülük körülbelül 120-an szakmunkások, 80-an pedig napszámosok voltak.
Az üzem belső felépítése is jól mutatja, milyen sokféle termék előállítására rendezkedett be a vállalat.
A földszinten működött többek között a raktár, a csiszolóműhely, a sorszámozó, a présműhely, a kovácsműhely és a sütőműhely. Itt kapott helyet a gépház, a szállodai és az asztali tűzhelyek készítésére szolgáló műhely, az anyagraktár, a készáruraktár és az irodák is.
Az emeleten a zárműhely, a hamuládakészítő és a bádogosműhely működött. Ugyanitt gyártották a tűzhelyek különféle tartozékait, például a sütő- és kemenceajtókat, valamint a tűzhelykereteket.
A termelés nagyságát jól érzékelteti, hogy 1909–1910 körül a vállalat évente 100–150 vasúti kocsirakománynyi készárut állított elő.
A gyár nemcsak a termelésre fordított figyelmet. Szociális ellátásának kialakítása is korán megkezdődött. Már 1895-től működött elsősegélynyújtó helyiség, 1900-tól pedig orvosi rendelő állt a dolgozók rendelkezésére.
1907-től az Országos Munkás Betegsegélyző és Balesetbiztosító Pénztár rendszerében is részt vettek, 1910-től pedig a balesetvédelem is megvalósult az üzemben.
Mit gyártott az egri üzem 1914-ben?
Az 1914-es árjegyzék különösen jól érzékelteti a gyár termelésének sokszínűségét. A vállalat termékeit több nagyobb csoportba sorolták.
A vasalási gyártmányok között ajtó- és kapuvasalatok, ajtózárak, csapózárak, pincezárak, tolózárak és bevésőzárak szerepeltek. Emellett ablakvasalatokat, redőnyvasalatokat és ágyvasalatokat is készítettek.
A lemezáruk között sütők, tányérmelegítők, tűzhelykeretek, hamutisztító ajtók, tüzelőajtók, kemenceajtók, kémény- és szélkemenceajtók, füstcsövek, lemezkályhák és különféle tűzhelyek szerepeltek.
A késztermékek kínálata még ennél is változatosabb volt. Kávéőrlőket, széntartókat, kerti padokat, vaságyakat, tábori kohókat és targoncákat is gyártottak.
A nehéz- és könnyűtűzhelyek különösen fontos termékeknek számítottak. A nagyobb berendezéseket szállodák, kórházak és kávéházak számára készítették. A gyár emellett nyárssütőket és cukrászkemencéket is előállított.
Az egyéb termékek között vörösréz mosóüstök, üstházak, gáztűzhelyek – az akkori elnevezéssel légszeszfőzők –, edénymosogatók és melegvíz-felszerelések is megtalálhatók voltak.
Ez a választék jól mutatja, hogy az egri gyár nem egyetlen termékcsoportra szakosodott. A háztartások, a vendéglátóhelyek, a közintézmények és az ipari felhasználók számára egyaránt készített berendezéseket.
Hatezer sátorkályha készült az első világháborúban
Az első világháború kitörése új feladatokat hozott az üzem számára. A hadsereg megrendelésére 6000 darab sátorkályhát, más néven lövészárok-kályhát gyártottak.
Ezeket a berendezéseket úgy alakították ki, hogy szétnyithatók és összecsukhatók legyenek. Ez a kialakítás különösen fontos volt a katonai felhasználás során, hiszen a felszereléseket szállítani, mozgatni és a különböző tábori körülmények között használni kellett.
A háborús időszak ellenére a vállalat működőképes maradt. A korabeli beszámolók szerint az Első Magyar Lakatos- és Lemezárugyár Rt. a háború nehézségei mellett is kedvező eredményeket ért el. Elő tudta teremteni az üzem folytatásához szükséges eszközöket, teljesítette fizetési kötelezettségeit, sőt a háború előtt keletkezett tartozásainak jelentős részét is visszafizette.
A háborús termelés tehát átmenetileg biztosította a gyár működésének feltételeit, de a béke beköszöntével ismét komoly gazdasági problémákkal kellett szembenéznie.
A háború után felére csökkent a dolgozók száma
Az első világháborút követően az üzem már csak csökkentett kapacitással működött. A szén- és nyersanyaghiány jelentősen korlátozta a termelést, a korábbi piacok beszűkültek, és a vállalatnak új munkalehetőségeket kellett keresnie.
Átmenetileg mezőgazdasági, kertészeti és szőlészeti gépek javításával foglalkoztak. Emellett különféle gépalkatrészek öntését is vállalták, valamint személy- és teherautók javítását is el kellett végezniük.
A dolgozók létszáma jól mutatja a visszaesés mértékét. Míg 1913-ban még 240 alkalmazottja volt a gyárnak, 1922-re ez a szám mindössze 120 főre csökkent.
1920 után elsősorban a leszűkült piac miatt kellett korlátozni a termelést és a foglalkoztatást. A hagyományos termékek gyártása nem szűnt meg, de a kínálat mezőgazdasági eszközökkel is bővült. Készítettek például ló- és ökörvakarókat.
A vállalat 1921-ben részt vett az Országos Vas- és Gépipari Kiállításon is.
1925-ben ismét 150 munkást foglalkoztattak, a javulás azonban nem bizonyult tartósnak. 1927-ben már csak 75–80 munkás és 11 tisztviselő szerepelt a vállalat létszámadataiban.
A gyár dolgozóinak társadalmi szerepvállalásáról is fennmaradt egy érdekes adat: 1929-ben 92 munkás csatlakozott az üzemből a Revíziós Ligához.
Felszámolás, majd újraszervezés
A gazdasági nehézségek az 1920-as évek végére ismét súlyossá váltak.
1927 és 1931 között a vállalat megfelelő tőke hiányában a Hevesmegyei Takarékpénztár Rt. érdekkörébe került, és szoros banki, illetve pénzügyi ellenőrzés alatt működött.
A helyzet végül 1932 szeptemberére odáig romlott, hogy a cég önkéntes felszámolást kért. A vállalat vagyonhiánya ekkor körülbelül 30 000 pengő volt.
A gyár története azonban ezzel nem ért véget.
1936-ban Egri Lakatos-, Lemez- és Fűrészáru üzemmé szervezték át a vállalkozást. Az új üzem egyik társtulajdonosa Kollmann János lett, aki hosszú múltra tekintett vissza a gyár vezetésében.
1898-tól főkönyvelőként dolgozott a vállalatnál, 1901-től igazgatóként tevékenykedett, később pedig alelnök-vezérigazgatói és igazgatósági tisztséget is betöltött.
Az átszervezés lehetőséget adott arra, hogy az üzem a megváltozott gazdasági környezetben is folytathassa tevékenységét.
Államosítás és új ipari korszak
A második világháború után az Egri Lakatos-, Lemez- és Fűrészáru üzem folytatta a termelést. 1949-ben államosították, majd több más üzemmel összevonták. Ekkor jött létre az Egri Lakatosárugyár Nemzeti Vállalat.
Az államosítást követő évtizedekben a vállalat működése és termelési profilja is többször átalakult.
1964-ben már a Könnyűipari Alkatrészgyártó és Értékesítő Vállalat 10. számú Egri Gyáregységeként működött tovább.
A régi gyártelep eközben egyre kevésbé felelt meg a korszerű ipari termelés követelményeinek. A város fejlődése és az ipari tevékenység átalakulása miatt a gyártás fokozatosan új helyszínre került.
Az eredeti, belváros közeli gyárépületet 1974-ben elbontották. A termelés a Kistályai úti telephelyre költözött, ahol az üzem már új ipari környezetben folytathatta működését.
Schön-KAEV-Eger Kft. – a régi gyár utóélete
A Lakatosárugyár története a Kistályai úton sem ért véget.
Az 1992-es privatizáció során a német Schön & Cie. AG vásárolta meg a gyárat. Ekkor alakult meg a Schön-KAEV-Eger Kft., amely az előző évtizedek ipari tevékenységét más vállalati és piaci környezetben vitte tovább.
2010-ben újabb tulajdonosváltás történt, amelyet követően a vállalat neve Schoen + Sandt Hungary Kft.-re változott.
A gyártás profilja időközben jelentősen eltávolodott az eredeti lakatos- és lemezárugyári termékektől. Az egri ipari hagyomány azonban a vállalati átalakulásokon keresztül tovább élt. Az utódvállalat saját cégtörténetében is elődként hivatkozik a korábbi gyárra.
Emlékhely őrzi az egykori Lakatosárugyár emlékét
A régi gyárépületek lebontása után a telephely története könnyen feledésbe merülhetett volna. Eger azonban nem hagyta teljesen eltűnni ennek a jelentős ipari létesítménynek az emlékét.
-
november 11-én emlékhelyet avattak az egykori gyár területének közelében, a mai Dr. Agyagási Dezső Gyógyparkban.
Az emlékhely az Első Magyar Lakatos- és Lemezárugyár történetét idézi fel, és arra emlékeztet, hogy ezen a környéken egykor jelentős ipari termelés folyt.
A mai parkban sétálva már nehéz elképzelni, hogy valaha műhelyek, raktárak, gépházak és gyártóhelyiségek álltak itt. Pedig a gyár hosszú időn keresztül meghatározta a környék arculatát, és több száz egri család megélhetéséhez járult hozzá.
Egy gyár története, amely Eger ipari múltjának része
Az egri Lakatosárugyár története jól példázza, milyen jelentős változásokon ment keresztül a város gazdasága a 19. század végétől a 20. század végéig.
Az 1891-ben elindított vállalkozás kezdetben ajtó- és ablakvasalatokat, zárakat és különféle lemezárukat készített. Később kávédarálók, tűzhelyek, kályhák, kórházi és szállodai berendezések is kikerültek az egri műhelyekből. Az első világháború idején hatezer katonai sátorkályhát gyártottak, a békeévekben pedig a gazdasági nehézségek ellenére is többször sikerült újraszervezni a termelést.
A gyár egykor a Dohánygyár után Eger második legnagyobb üzeme volt. Munkások százainak biztosított megélhetést, és olyan termékeket állított elő, amelyek a mindennapi élet számos területén jelen voltak.
A régi épületeket 1974-ben lebontották, a termelés pedig a Kistályai útra költözött. Az üzem később újabb vállalati átalakulásokon ment keresztül, de történetének gyökerei továbbra is az 1891-ben alapított egri gyárhoz vezetnek vissza.
Ma már csak az emlékhely és a fennmaradt történeti dokumentumok idézik fel azt az időszakot, amikor Eger egyik legfontosabb ipari üzeme ezen a területen működött.
Az egykori Lakatosárugyár nem csupán egy megszűnt üzem volt, hanem Eger iparosodásának, gazdasági fejlődésének és több nemzedék munkájának fontos fejezete.
Források
A gyár, amely Egerből a Közel-Keletre is szállított – a Lakatosárugyár története – Minden, ami Eger
Szent József park, minden évszakban Eger egyik üde színfoltja – Minden, ami Eger
Egri Lakatosárugyár története – Eger történeti ismerettára, Erdei László
Borítókép: Molnár István Géza: Eger, a Lakatosárugyár és a Lakatgyártó utca | Summáját írom…
Legutóbbi hozzászólások