A vidék feltérképezését Sartory József mérnök a 18. század végén és a 19. század első évtizedeiben végezte, és az általa készített felmérés alapján hét malmot sorolt fel az Eger-patak mentén.
Ehhez szorosan kapcsolódik a Felnémeten lévő rizskásamalom története, ami szerint az Eger-patak mocsaras árterületén a törökök honosították meg a rizstermesztést, amelyet megőrölve rizslisztet gyártottak itt.
Ennek a hagyománynak állított emléket a rizskásamalom elnevezés. Felnémeten a kendertermesztés a régi idők homályába vész, ugyanakkor a patak vize az itt található kallómalomban egy forgó lapátkereket hajtott meg, amelynek segítségével a posztót tömítette, nyújtotta, majd a kiszárított posztót egri posztósoknak adták el.
A kallómalom elnevezése innen ered. E malmok közül a püspöki malmok a patak jobb oldalán, míg a káptalani malmok a patak bal oldalán helyezkedtek el, annak rendje alapján, hogy a püspöki birtokok jobboldalt, a káptalani birtokok pedig a patak bal oldalán helyezkedtek el.
A 20 egykori malom a következő volt az Eger-patak mentén, a folyás sorrendjében:
Füzér-malom (Eger)-SzarvaskőRizskásamalom (Eger)-FelnémetPolónyi-malom, később Englermalom, majd Egervári-malom,Kallómalom (e malom nevét őrzi Egerben a Kallómalom utca)Práff-malom A malom a Práff-családról kapta nevét. 1937-ben Práff Nándor tulajdonában állt.püspöki maloma mai strand területén volt egy darálómaloma vágóhíd tájékán volt a városi malomAdamcsek-malomTót-malom (Andornaktálya)-KistályaMocsáry-malom (Andornaktálya) AndornakBerki-malom (Nagytálya), mára csak romjai maradtakSzentkereszti-malom, jelenleg magánkézben vanmaklári felső malom, (Sumi-malom)maklári alsó malom (Szabó-malom), alapjai máig láthatókVárosrévi-malom (Füzesabony)Király-malom (Füzesabony)mezőtárkányi malomegerfarmosi malomegerlövői malomA füzesabonyi malmok közül az egyik az 1600-as években Szelim aga uralma alá tartozott.Az Eger-patak korábbi medrének feltárásakor az ott lévő falmaradványokról a régészek megállapították, hogy a korábbi vízimalom épülete középkori eredetű.
A vidéken megtermelt gabonaféléket a korábbi évszázadokban a patak mentén épült vízimalmokban őrölték lisztté, ám ezen ipari létesítmények épületei közül mára egyetlenegy sem maradt meg bemutatható állapotban.
Forrás: wikipedia.org
Legutóbbi hozzászólások