474 évvel ezelőtt, 1552. szeptember 23-án már több mint két hete tartott Eger ostroma. A város és a vár környéke hadszíntérré változott, az oszmán tüzérség napok óta rombolta az erődítményeket, a török katonák pedig birtokba vették a vár alatti városrészeket. Dobó István és emberei ekkorra már teljesen a vár falai mögé szorultak. Az igazi nagy rohamok azonban még csak ezután következtek.
Az 1552-es egri ostrom történetét a Minden, ami Eger oldalán szeptember eleje óta napról napra követjük. A szeptember 9-i kezdetektől szeptember 23-ig alig két hét telt el, mégis teljesen megváltozott Eger képe: a békés püspöki város helyén füst, romok, ostromárkok és ágyúállások vették körül a várat. Korábbi összefoglalónkban már végigkövettük, hogyan zárult be az ostromgyűrű, és hogyan jutott el a küzdelem a nagy erejű tüzérségi támadásig.
Szeptember 9-én kezdődött a szorítás
Az 1552-es hadjárat addigra súlyos veszteségeket okozott a Magyar Királyságnak. Temesvár és több északi végvár elvesztése után Szolnok is török kézre került. Az egyesült oszmán haderő innen Eger ellen fordult.
A korabeli források dátumhasználata miatt az ostrom egyes napjainak meghatározásánál eltérések is előfordulnak. A Minden, ami Eger korábbi cikkében ezért a mai naptárra átszámított időrendet követtük: szeptember 9-én már oszmán csapatok jelentek meg Eger közelében, majd fokozatosan bezárult a gyűrű.
474 éve ezen a napon kezdődött Eger történetének leghíresebb ostroma – Minden, ami Eger
Dobó István tisztában volt azzal, hogy Eger megtartása nemcsak a városról szól. A vár fontos észak-magyarországi útvonalakat védett, és elvesztése újabb területeket tehetett volna kiszolgáltatottá az oszmán előrenyomulásnak. A védelemre azonban csak nagyjából kétezer fegyveres állt rendelkezésre. Az Egri Főegyházmegye összefoglalója Tinódi adata alapján 1935 védőről ír.
Szeptember 11-én már megszólaltak az ágyúk
Az ostrom nem egyik pillanatról a másikra bontakozott ki.
Szeptember 10-én Dobó még segítségért tudta küldeni Vas Miklóst Bécsbe. Egy nappal később Hadim Ali budai pasa három nagy ágyúval már tüzet nyitott Egerre a Királyszéke irányából. A vár északi részét érték a lövések.
Ez még nem jelentette a teljes oszmán tüzérség folyamatos támadását.
Szeptember 13. körül azonban Kara Ahmed pasa és az oszmán főerők is Eger térségébe értek, majd szeptember 14-re bezárult az ostromgyűrű. Az ágyúállásokat a vár sebezhetőbb részeivel szemben alakították ki. Különösen veszélyeztetetté vált a Földbástya, a Tömlöc-bástya és az Ókapu környéke.
Szeptember 17-én elszabadult az ostromtüzérség ereje
A következő nagy fordulópont 1552. szeptember 17. volt.
Ekkor kezdődött meg a vár módszeres, nagy erejű ágyúzása. Az oszmán tüzérség feladata nem egyszerűen az volt, hogy veszteségeket okozzon a védőknek. A falakat kellett annyira megrongálnia, hogy azokon keresztül később a gyalogság is támadást indíthasson.
Az ostromlók jelentős tüzérségi fölényben voltak.
A védőknek ezért takarékoskodniuk kellett a lőporral és a lövedékekkel. Dobó nem engedhette meg, hogy a vár készleteit egy reménytelen tüzérségi párbajban használják fel.
A lőporra akkor lesz igazán szükség, amikor a török gyalogság eléri a falakat.
És ez a pillanat egyre közelebb került.
Szeptember 23-ra már nem ugyanaz az Eger létezett
A vár alatti település megtartására nem volt elegendő erő. A védelem központja maga az erődítmény lett, miközben az ostromlók a város területét és annak épületeit is igyekeztek felhasználni a vár megközelítéséhez.
Szeptember 23-ra az oszmánok már a városban voltak, miközben a vár továbbra is Dobó kezén maradt.
Ez fontos különbség.
A város elvesztése nem jelentette az egri vár elestét.
Ettől kezdve még élesebben elkülönült egymástól a két világ: kívül az ostromló oszmán had, belül pedig a vár védői.
Eger igazi tétje már a falak között dőlt el.
A nappal szétlőtt falakat éjszaka javították
Az ágyúzás egyik legkegyetlenebb következménye az volt, hogy a védők számára gyakorlatilag megszűnt a pihenés.
A török lövegek nappal rombolták a falakat.
A védőknek pedig éjszaka kellett kijavítaniuk, amit lehetett.
A megrongált falszakaszokat földdel, fával és más rendelkezésre álló anyagokkal erősítették meg. Nem az volt a cél, hogy az erődítmény ismét szép vagy tökéletes legyen, hanem hogy másnap is megállítsa a támadókat.
Minden új rés életveszélyes volt.
Ha az oszmán tüzérség megfelelően széles nyílást tudott ütni a falon, azon már janicsárok és más gyalogos egységek indulhattak támadásba.
Szeptember 23-án tehát már nem az volt a kérdés, hogy lesz-e nagy roham.
Hanem az, mikor indul meg.
A törökök óriási túlerőben voltak – de a számokkal érdemes óvatosan bánni
Az egri ostromhoz kapcsolódó egyik legismertebb kérdés, hogy valójában hány török katona állt Dobóékkal szemben.
Tinódi hagyománya alapján rendkívül nagy, akár 80 ezres sereglétszám is megjelenik a történeti összefoglalókban. Az Egri Főegyházmegye ismertetője is ezt az adatot idézi.
A modern történeti kutatás azonban óvatosabb az ilyen korabeli számadatokkal. Abban ugyanakkor nincs vita, hogy az oszmán haderő sokszoros létszámfölényben volt a nagyjából kétezer egri védővel szemben.
Ez önmagában megmutatja, milyen helyzetben volt Dobó.
Nem nyílt csatában kellett legyőznie az oszmán hadat.
Egyetlen feladata volt:
megtartani a várat.
Milyen lehetett Eger szeptember 23-án?
Ebben segít igazán a cikkhez választott Pazirik-rekonstrukció.
A képen még az ostrom előtti, illetve annak kezdeti időszakához kapcsolható vár szerkezetét láthatjuk: a Szentély-bástyát, a várfalakat és a középkori székesegyházat.
- szeptember 23-án azonban a valóság már egészen más lehetett.
Az ágyúzás napok óta tartott. A vár körül oszmán állások húzódtak, az ostromlók folyamatosan közelítettek a falakhoz, a város pedig már az ellenség kezén volt.
Füst szállhatott a házak és az ostromállások fölött.
A várban sebesülteket ápoltak.
Az őrség tagjai váltották egymást a falakon.
Mások a sérült erődítéseket javították.
A tüzérek figyelték az ellenség állásait.
A következő lövedék pedig bármelyik pillanatban becsapódhatott.
A ma ismert egri várból nehéz elképzelni ezt a világot.
Pedig ugyanazon a helyen történt.
Dobó egyik legfontosabb fegyvere nem az ágyú volt
A kapitány egyik legnagyobb problémája a túlerő mellett az lehetett, hogyan őrizze meg a várban lévők harci kedvét.
Az ostrom elején még lehetett abban reménykedni, hogy segítség érkezik.
Szeptember 23-ra azonban a védők már napok óta elszigetelten harcoltak.
A vár felmentésére irányuló diplomáciai és katonai próbálkozások ugyan folytak. A fennmaradt levelezésből tudjuk, hogy az egri ostrom híre a királyi udvarhoz és Európa más politikai központjaiba is eljutott. A pápai diplomácia szintén figyelemmel követte az eseményeket; Girolamo Martinengo nuncius jelentései több alkalommal foglalkoztak az Eger felé vonuló oszmán hadakkal és az ostrommal.
De a falakon álló katonáknak ebből kevés közvetlen segítségük származott.
Nekik maguknak kellett kitartaniuk.
Hat nappal később megindult az első nagy roham
Szeptember 23. azért is fontos pont az ostrom történetében, mert ekkor már csak néhány nap választotta el a védőket az első igazán nagy támadástól.
Szeptember 29-én az oszmán gyalogság nagyszabású rohamot indított.
A Nemzeti Archívum összefoglalója szerint az ostrom három legnagyobb gyalogsági rohama szeptember 29-én, majd október 12-én és 13-án zajlott. A törökök erős tüzérségi előkészítéssel igyekeztek megteremteni a támadások feltételeit.
Szeptember 23-án tehát Eger még a két nagy szakasz között állt.
A körülzárás már megtörtént.
A város már elveszett.
A várat már napok óta ágyúzták.
De az első nagy roham még nem indult meg.
A védőknek volt néhány napjuk felkészülni arra, ami következett.
Ekkor még senki sem tudhatta, hogyan végződik
Ma már tudjuk a történet végét.
Dobó István, Mekcsey István, Bornemissza Gergely és társaik kitartottak. A többszörös túlerő, a súlyos veszteségek, a folyamatos ágyúzás és később a nagy rohamok ellenére az egri vár nem került oszmán kézre.
A támadók októberben végül feladták az ostromot. A Magyarságkutató Intézet összefoglalója szerint Kara Ahmed és Szokollu Mehmed serege október 17-én kezdte meg az elvonulást, Ali budai pasa csapatai pedig másnap követték őket.
De 1552. szeptember 23-án mindebből még semmit sem lehetett biztosan tudni.
Az egri vár falain álló emberek számára nem létezett még a későbbi legenda.
Nem létezett Gárdonyi Géza Egri csillagok című regénye.
Nem tudhatták, hogy évszázadokkal később is emlékezni fognak a nevükre.
Csak azt látták, ami előttük volt:
az ellenség már elfoglalta a várost, az ostromágyúk rombolták a falakat, és hamarosan megindulhatott a következő támadás.
Eger azonban még állt.
És 1552. szeptember 23-án a vár védői továbbra sem adták fel.
Források
Minden, ami Eger:
474 éve ezen a napon kezdődött Eger történetének leghíresebb ostroma
1552. szeptember 15-én Eger már az ostromgyűrű szorításában várta a nagy ágyúzást
Külső források:
Magyar Nemzeti Levéltár – Az Egri csillagok és a történelem
Magyarságkutató Intézet – „Az basáknak Egör alá szállása”
Magyarságkutató Intézet – Az egri hősnők 1552-ben
Nemzeti Archívum – Eger hősei és krónikása
Egri Főegyházmegye – történeti összefoglaló
Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport – Martinengo nuncius és Eger 1552-es ostroma
Varlexikon – Eger vára, Pazirik történeti rekonstrukciók
Borítókép: Az egri vár 1552-ben, előtérben a Szentély-bástya – történeti rekonstrukció. Kép: Pazirik Informatikai Kft. / Varlexikon.
Borítókép: Az egri vár 1552-ben, előtérben a Szentély-bástya – történeti rekonstrukció. Kép: Pazirik Informatikai Kft. / Varlexikon.
Legutóbbi hozzászólások