Van egy apró találmány, amely nélkül ma egészen más lenne egy nyári séta Egerben. 1903. szeptember 22-én Italo Marchiony New Yorkban benyújtotta szabadalmi kérelmét egy ehető fagylaltos kehely készítésére szolgáló formázó berendezésre. Nem állíthatjuk egyszerűen, hogy ezen a napon „feltalálták a fagylalttölcsért”, története ugyanis ennél jóval kacskaringósabb. A dátum mégis jó alkalom arra, hogy a Dobó térig kövessük a tölcsér útját – és felidézzük Eger egykori legendás fagyizóit is.
Kevés olyan egyszerű tárgy van, amely annyira összeforrt egy étellel, mint a tölcsér a fagylalttal. Ma már természetes mozdulat: kiválasztjuk az ízt, a fagylaltos beleteszi a gombócot az ostyába, és már indulhatunk is tovább.
Pedig évszázadokig egyáltalán nem így ették a fagylaltot.
A fagylalt már létezett – a praktikus tölcsér még nem
A 19. század végére a fagylalt már nem kizárólag az előkelő asztalok különlegessége volt. Az utcai árusítás is terjedt, ám ehhez megfelelő edényre volt szükség.
Az egyik megoldást az angol nyelvterületen „penny lick” néven ismert kis üvegpoharak jelentették. A vásárló elfogyasztotta belőlük a fagylaltot, visszaadta a poharat az árusnak, aki azt gyakran csak letörölte, majd a következő vevőnek adta.
Mai szemmel nem nehéz belátni ennek higiéniai problémáit.
A Smithsonian összefoglalója szerint ugyanakkor már 1888-ban találunk olyan receptet Agnes Marshall brit szakácskönyvében, amely tölcsérszerű ostyát említ, és azt is megjegyzi, hogy ebbe fagylaltot lehet tölteni. Vagyis az ehető tölcsér gondolata már Marchiony előtt létezett.
Mi történt 1903. szeptember 22-én?
Az olasz bevándorló Italo Marchiony New Yorkban fagylaltot árult. Szeptember 22-én szabadalmi kérelmet nyújtott be egy olyan berendezésre, amellyel ehető fagylaltos edényeket lehetett készíteni.
Fontos a pontos megfogalmazás: nem a ma ismert hegyes fagylalttölcsért szabadalmaztatta ezen a napon.
A CBS korabeli évfordulós összefoglalója szerint Marchiony kérelme egy „ice cream cups”, vagyis fagylaltos csészék készítésére szolgáló formázó szerkezetre vonatkozott. A szabadalmat 1903 decemberében kapta meg.
A Smithsonian szintén Marchiony 1903-as szabadalmát említi a tölcsér történetének egyik fontos előzményeként.
Ezért a szeptember 22-i évforduló helyesebb megfogalmazása:
1903. szeptember 22-én Italo Marchiony benyújtotta az ehető fagylaltos kehely előállítására szolgáló berendezés szabadalmi kérelmét.
De akkor ki találta fel a fagylalttölcsért?
Erre nincs olyan egyszerű válasz, mint ahogy azt sok évfordulós összeállítás sugallja.
A fagylalttölcsér történetének másik híres dátuma 1904, amikor St. Louisban világkiállítást rendeztek.
A történet egyik legismertebb változata szerint Ernest A. Hamwi ostyaszerű süteményt árult egy fagylaltos közelében. Az ostyát feltekerték, és fagylalttal töltötték meg. Hasonló történetet azonban több árusról is feljegyeztek, ezért a találmány elsőbbsége máig vitatott.
A Smithsonian National Museum of American History is hangsúlyozza, hogy a történet részletei változatonként eltérnek. A biztos pont az, hogy a St. Louis-i világkiállítás óriási szerepet játszott a tölcsér népszerűvé válásában, miközben Marchiony szabadalma már egy évvel korábban megszületett.
Vagyis inkább hosszabb fejlődésről beszélhetünk, mint egyetlen pillanatban megszületett találmányról.
A tölcsér tette igazán „sétálhatóvá” a fagylaltot
És éppen itt válik érdekessé a történet Eger szempontjából.
A tölcsér egyik nagy újítása nem maga a fagylalt volt, hanem a szabadság, hogy evés közben tovább lehetett sétálni.
Nem kellett asztal.
Nem kellett kanál.
Nem kellett visszavinni a poharat.
A Smithsonian találóan úgy foglalja össze a változást, hogy a tölcsér vitte ki a fagylaltot az étkezőasztaltól a vásárokba, parkokba és sétányokra.
Eger történelmi belvárosában pedig ma is pontosan így fogyasztjuk leggyakrabban: egy fagylalt a Dobó téren, aztán séta tovább a vár, a Dobó utca vagy a Széchenyi utca felé.
Egernek is megvoltak a maga legendás fagyizói
A fagylaltozás egri története természetesen jóval régebbi a ma működő üzleteknél. A 20. század második felében több olyan cukrászda és fagylaltozó működött a városban, amelynek neve máig előkerül, amikor az egriek régi ízekről beszélgetnek.
Az egyik legismertebb ezek közül az Ódry volt.
A Dobó utcai Ódry család története ráadásul különösen érdekes, mert eredetileg nem fagylalttal foglalkoztak.
Mézeskalácsot és gyertyát készítettek.
Az 1960-as évek elejére azonban ezek iránt csökkent a kereslet, ezért új megélhetési lehetőséget kerestek. Így jelent meg náluk a fagylalt. A csokoládé, vanília, puncs és gyümölcsfagylalt később több egri generáció emlékezetének része lett.
Az Ódry-féle fagylalt történetében talán éppen az a legszebb, hogy nem valamilyen országos márka állt mögötte. Egy helyi családi mesterség alkalmazkodott a megváltozott világhoz.
A gyertya és mézeskalács mellé egyszer csak odakerült a fagylalt.
Aztán végül sokak számára éppen az lett a legismertebb.
Dobos, Sárvári, Ódry – nevek, amelyekhez ízek is társultak
A régi egri cukrászdák történetéből más nevek is fennmaradtak. A városi emlékezetben a Dobos, Ódry és Sárvári cukrászdák is fontos helyet foglalnak el.
Ezek az üzletek nem egyszerűen édességet árusító helyek voltak. Találkozási pontok, randevúk helyszínei, vasárnapi családi séták állomásai lettek.
A fagylalt története ezért különösen érdekes helytörténeti téma.
Egy régi fényképen néha alig látszik több egy üzletportálnál. Aki azonban egykor ott állt sorban, annak egy névhez máris társul egy íz, egy utca, egy nyári délután.
A Dobó téren ma is hozzátartozik a városképhez
És van közvetlen kapcsolódásunk is, hiszen éppen tegnap foglalkoztunk a Minden, ami Eger oldalán a Dobó tér egyik régi fagyis megállójával:
A Lila Fagyizó története egészen más, mint az Ódry családé. Nem több generáción át öröklődő történelmi cukrászdinasztiáról van szó, hanem egy olyan belvárosi fagylaltozóról, amely az évek során egyszerűen hozzánőtt a Dobó tér életéhez.
A korábbi internetes nyomok alapján legalább 2018 óta működik, a régi vendégvélemények pedig valóságos digitális emlékkönyvet alkotnak: még a 230 forintos fagylalt korszakának nyomait is megőrizték.
És éppen ez köti össze a több mint százéves történetet a mai Egerrel.
A klasszikus fagylalt ma sem tűnt el Egerből
A városban 2026-ban is számos helyen lehet fagylaltot kapni. A történelmi belvárosban a Lila mellett ott van például a Szürkebarát Fagyizó Eger a Dobó téren, a Dolomiti Fagylaltozó a Szent János utcában, miközben a város más részein is működnek régebbi és újabb fagylaltozók.
A kínálat természetesen sokat változott. A hagyományos csokoládé, vanília, puncs és gyümölcs mellett ma már különlegesebb ízek, kézműves fagylaltok és különféle étkezési igényekhez igazított változatok is megjelentek.
Egyvalami azonban alig változott.
A tölcsér.
Egy több mint 120 éves ötlet, amelyet szinte észre sem veszünk
Amikor ma valaki vesz egy fagylaltot Egerben, aligha gondol arra, hogy a kezében tartott ostyatölcsér kialakulása mögött több mint egy évszázados találmánytörténet áll.
Agnes Marshall már 1888-ban írt fagylalttal is megtölthető ostyakornetről.
Italo Marchiony 1903. szeptember 22-én szabadalmi kérelmet adott be fagylaltos ostyakehely készítésére alkalmas berendezésére.
Egy évvel később a St. Louis-i világkiállítás segített világszerte népszerűvé tenni a tölcsérben kínált fagylaltot.
A történet végén pedig eljutunk Egerbe.
Az Ódryhoz, ahol egykor csokoládét, vaníliát és puncsot kértek.
A régi egri cukrászdákhoz.
És a mai Dobó térhez, ahol több mint 120 évvel Marchiony szabadalmi kérelme után még mindig ugyanaz történik:
kérünk egy tölcsért, választunk egy ízt – aztán fagylalttal a kezünkben folytatjuk az egri sétát.
Források
Smithsonian Magazine – The Amazing, Portable, Edible Ice Cream Cone
CBS News – 1903. szeptember 22., Italo Marchiony szabadalmi kérelme
HEOL – Eger legendás cukrászdái: Dobos, Ódry és Sárvári története
Borítókép:
Legutóbbi hozzászólások