Szerdán hivatalosan is beköszöntött a tavasz: megtört a 20 fokos határ

Idén először szerdán emelkedett 20 Celsius-fok fölé a hőmérséklet Magyarországon – írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán szerdán. Mint írták, a szerdai sok napsütés és a Kárpát-medencét kitöltő száraz, enyhe légtömeg hatására az ország döntő részén 17 és 19 fok...

Eger már a 15. században rendelkezett saját fürdővel

Eger már a 15. században rendelkezett saját fürdővel: A karthauzi szerzetesek fürdőházakat építettek a városban fellelhető termálforrások felé, ahol a fakádban való fürdés mellett a gőzfürdő is igen kedvelt volt.  Az oszmán uralom idején az „ilidzsa” és a...

Pipázó Gárdonyi a téren

Kutas László szobrászművész készítette Eger egyik köztéri alkotását, az Egri csillagok írójának merengő figuráját A szobor alkotója, Kutas László elmondta: fotó alapján készítette a művet, és ábrándozó, gondolkodó emberként akarta megmutatni az írót, amelyhez a pipa...

Boldog település története és fekvése

Több ezer éve folyamatosan lakott falu. Boldog a Zagyva és a Galga folyók között, három megye (Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest) találkozásánál fekszik. A település és határa régészeti leletekben gazdag. A településtől délre halad el a szarmaták által 324 és 337...