A templomok elhelyezkedését, főbejáratát és szentélyét ma természetes módon igazítják az építészeti, városrendezési és településszerkezeti adottságokhoz. A középkorban azonban egészen más szempontok is meghatározták egy-egy templom építését. A keresztény templomok jelentős részénél évszázadokon át fontos hagyomány volt a keletelés: a szentély és a főoltár keletre került, a főbejárat pedig rendszerint a nyugati oldalon kapott helyet.

Ez a régi építészeti szokás nem csupán gyakorlati megoldás volt. Vallási jelképek, bibliai gondolatok és a keresztény világkép egyaránt kapcsolódtak hozzá. Eger történelmi templomai különösen érdekes példákat kínálnak arra, hogyan változott meg ez a hagyomány, és miként vette át a szerepét az újabb korok építészeti és városrendezési szemlélete.

A témáról Abkarovits Endre írt részletesen az Egri Magazin 2010. októberi számában megjelent tanulmányában. Az írás egyik legérdekesebb része, hogy nemcsak általánosságban mutatja be a templomok tájolását, hanem Eger egyházi épületeinek történetén keresztül is végigvezeti az olvasót.

Mit jelent a templomok keletelése?

A középkori keresztény templomok hagyományos elrendezésében a keleti oldalnak kiemelt jelentősége volt. Itt helyezkedett el a szentély, benne a főoltárral, és ezen a részen foglalt helyet a papság. A templom másik, nyugati végén rendszerint a főbejárat nyílt, a belső tér nyugati részét pedig a világi hívek használták.

A templomok építésénél ezért gyakran már a munkálatok kezdetén kijelölték a kelet–nyugati tengelyt. Ez határozta meg az épület alapvető elrendezését, és ehhez igazították a későbbi építési munkákat is.

A keletelés azonban nem azt jelentette, hogy minden templom szentélye pontosan az iránytű szerinti keleti irányba nézett. A hagyomány inkább egy általános tájolási elvet követett, amelyben a nap járásának és az egyházi ünnepeknek is szerepük lehetett.

Miért éppen kelet felé fordultak a templomok?

A kelet felé tájolás eredetére több magyarázat is létezik. Az egyik szerint a hagyomány a felkelő Nap tiszteletéből ered, amely már a kereszténység előtti vallásokban is fontos szerepet játszott. A kelet az új nap, a fény és az élet kezdetének jelképe volt.

A keresztény értelmezésben azonban ennél mélyebb jelentést kapott. Krisztust gyakran nevezték a világ világosságának, a fény pedig a megváltás és az isteni jelenlét szimbólumává vált.

Egy másik magyarázat szerint a templomok szentélye azért fordult kelet felé, mert a keresztények Jeruzsálem irányába kívántak tájolni. Ez az elképzelés azonban önmagában nem ad teljes magyarázatot a jelenségre, hiszen a Jeruzsálemtől keletre fekvő területeken, például Szíriában is épültek kelet felé tájolt korai keresztény templomok.

A két magyarázat nem feltétlenül zárja ki egymást. A keresztény gondolkodásban a kelet nemcsak földrajzi irányt jelentett, hanem az úgynevezett égi Jeruzsálemre is utalt. A bibliai hagyomány szerint Krisztus második eljövetele is ehhez az irányhoz kapcsolódott. A templom tehát jelképesen a várakozás, a fény és az újjászületés irányába fordult.

A felkelő Nap és a keresztény szimbolika így egyaránt hozzájárulhatott ahhoz, hogy a keletelés évszázadokon át meghatározó építészeti hagyománnyá váljon.

Nem mindig ugyanott kelt fel a Nap

Érdekes részlet, hogy a régi templomok nem feltétlenül a földrajzi kelethez igazodtak. A Nap ugyanis az év folyamán nem ugyanazon a ponton kel fel a horizonton. A napkelte helye az évszakok változásával és a napfordulókhoz közeledve folyamatosan eltolódik.

Ez lehetőséget adott arra, hogy az építők többféle keleti irány közül válasszanak. Abkarovits Endre írása szerint az egyik lehetséges szempont a templom védőszentjének ünnepnapja volt. Elképzelhető tehát, hogy az épület tengelyét úgy jelölték ki, hogy a védőszent napján felkelő Nap irányához igazodjon.

A templom tájolása így nemcsak építészeti, hanem szimbolikus és naptári jelentőséget is hordozhatott.

Mikor kezdett megváltozni a hagyomány?

A középkor végéig a nyugati kereszténységben viszonylag következetesen alkalmazták a keletelés szokását. A későbbi évszázadokban azonban egyre több olyan szempont jelent meg, amely felülírhatta a hagyományos elrendezést.

A városok fejlődésével egyre fontosabbá vált az utcák, terek és épületek összehangolása. Egy templomot már nem feltétlenül lehetett úgy elhelyezni, hogy annak szentélye a hagyományos keleti irányba nézzen. A város kialakult szerkezete, a rendelkezésre álló telek és a környező épületek elhelyezkedése sokszor erősebben befolyásolta a tervezést.

A változás a nyugati kereszténységben fokozatosan ment végbe. A keletelés már nem számított minden esetben kötelező építészeti elvnek. A keleti ortodox egyházakban ugyanakkor továbbra is meghatározó maradt a hagyományos tájolás.

Magyarországon a változás különösen nehezen követhető. A török hódoltság idején számos középkori templom elpusztult, más épületeket más vallási célokra használtak, és a jelentős építkezések is háttérbe szorultak. A török uralom megszűnése után újjáépített és újonnan emelt barokk templomoknál már nem feltétlenül a középkori keletelési elv érvényesült.

Eger középkori székesegyháza még a hagyományt követte

Egerben különösen jól megfigyelhető a templomok tájolásának történelmi változása. A város első püspöki székesegyházának román kori és gótikus maradványai a mai napig láthatók az egri vár területén.

A középkori székesegyház elrendezése még egyértelműen a hagyományos keletelést követte. A szentély a keleti oldalon helyezkedett el, és az épület kialakítása jól érzékelteti a korabeli egyházi építészet szemléletét.

A várban tervezett hatalmas késő gótikus székesegyház azonban soha nem készült el teljesen. A török veszély közeledtével a keleti végét védelmi célokra alakították át, ebből jött létre a ma is ismert Szentélybástya.

A vár két ostroma közötti időszakban a katolikus egyház helyzete is megváltozott. A katolikus papság kiszorult a várból, és a városban keresett új helyet az egyházi élet folytatásához.

A Szent Mihály-templom különleges története

A mai egri bazilika helyén már jóval a klasszicista főszékesegyház felépítése előtt is templom állt. A középkori Szent Mihály-plébániatemplomról 1310-ből maradt fenn írásos emlék, de elképzelhető, hogy már korábban is állt ezen a dombon egy román kori templom.

A várbeli Szent János-székesegyházból 1568-ban ide költözött a katolikus papság. A nyugalom azonban nem tartott sokáig: 1580-ban a káptalant a városból is kiűzték a protestánsok, és csak a török uralom után térhettek vissza.

A második egri ostromot követően a templom hosszú időre megváltozott funkciót kapott. Az épület 91 éven keresztül mohamedán vallási célokat szolgált. Ezt követően előbb barokkos helyreállítás történt, majd 1717-re teljesen átépítették.

Ez az átalakítás a templom tájolásában is jelentős változást hozott.

A középkori gótikus plébániatemplom még kelet felé tájolt volt, az 1717-re elkészült barokk épületnél viszont már nyugatra került a szentély, míg a főbejárat a keleti oldalra nézett. Vagyis az épület lényegében megfordított elrendezést kapott a korábbi templomhoz képest.

Ez különösen érdekes, hiszen ugyanazon a helyen két különböző korszak templomépítési szemlélete találkozott. A középkori hagyományt egy olyan barokk építészeti megoldás váltotta fel, amely már nem ragaszkodott a keleteléshez.

A mai egri bazilika már a városrendezéshez igazodott

A Szent Mihály-templom helyén kialakított barokk székesegyház idővel túl kicsinek bizonyult az egyházmegye igényeihez. A következő évszázadban Pyrker János László érsek ezért egy új, nagyobb főszékesegyház felépítését kezdeményezte.

Eger 1804-ben érseki rangra emelkedett, így az új templom már főszékesegyházi szerepet kapott.

A mai egri bazilika építése 1831-ben kezdődött, a terveket Hild József készítette. Az épület elhelyezésénél már nem a hagyományos keletelés volt az elsődleges szempont. Sokkal fontosabbá vált, hogy a monumentális új székesegyház harmonikusan illeszkedjen a város építészeti környezetébe, különösen a korábban, 1763 és 1785 között felépült Líceumhoz.

A bazilika és a Líceum együttese így a város egyik meghatározó építészeti térkapcsolatát hozta létre. Az új főszékesegyház elhelyezése már a városkép egészének figyelembevételével történt.

Ez jól mutatja, hogy a templomépítészetben idővel milyen fontos szerepet kapott a városrendezés, és hogyan szorult háttérbe a korábbi vallási tájolási hagyomány.

A többi egri templom is őrzi a változás nyomait

Eger középkori egyházi épületeinek története nem korlátozódik a várra és a mai bazilika helyére. A városban több plébániatemplom is működött, amelyek közül egyesek a török hódoltság alatt dzsámiként szolgáltak, mások elpusztultak vagy jelentősen átalakultak.

A török uralom után újjáépített barokk templomok már jellemzően nem a középkori keletelési szabályokat követték. Elhelyezkedésüket és tájolásukat sokkal inkább a kialakult utcahálózat, a telek adottságai és a város építészeti rendje határozta meg.

Egerben ma is találkozhatunk olyan templomokkal, amelyek mögött több évszázados építéstörténet húzódik meg. A Rác-templom helyén például a középkorban ágostonrendi szerzetesek temploma állt, a mai Szent Antal-templom pedig a minoriták XVIII. századi építkezésének emléke.

Ezek az épületek nemcsak vallási és művészettörténeti értékeket képviselnek, hanem a város fejlődéséről is mesélnek. A templomok helye, bejárata, szentélye és környezetükhöz való kapcsolata egyaránt segíthet megérteni, hogyan alakult át Eger az évszázadok során.

Egy régi hagyomány, amely ma is olvasható a város épületein

A templomok tájolása első pillantásra talán csak építészeti részletnek tűnik. Ha azonban jobban megfigyeljük, sokkal többet árul el egy-egy korszak gondolkodásáról, vallási világképéről és városépítési szemléletéről.

A középkori templomépítők számára a kelet nem egyszerű égtáj volt, hanem a fény, a megújulás és a keresztény hit egyik fontos jelképe. A későbbi századokban a városok fejlődése és az új építészeti elképzelések fokozatosan átalakították ezt a gyakorlatot.

Eger különösen jó példája ennek a folyamatnak. A vár középkori székesegyházának romjaitól a Szent Mihály-templom átépítésén át a mai bazilika klasszicista épületéig több korszak építészeti szemlélete követhető végig.

Érdemes tehát egy-egy egri templom előtt megállva nemcsak a homlokzatot vagy a tornyokat szemügyre venni, hanem azt is megfigyelni, merre fordul a szentélye. Egy ilyen egyszerű megfigyelés mögött akár évszázadok vallási, történelmi és városépítészeti változásai is kirajzolódhatnak.

Források

Abkarovits Endre: Templomaink tájolása – Egri Magazin, 2010. október, 3. évfolyam, 10. szám, 5. oldal

Minden, ami Eger – 185 éve szentelték fel az egri bazilikát

Minden, ami Eger – Dobó István tér elnevezése és története

Minden, ami Eger – Történeti adatok Eger városról, hóstyáiról, kapuiról, elnevezésükről

Borítókép:  Štefan Makši