Ezen a napon – 1552. szeptember 15-én Eger már az ostromgyűrű szorításában várta a nagy ágyúzást

Hat nappal korábban még az oszmán előőrsök megjelenése jelezte Eger környékén a közelgő veszélyt. 1552. szeptember 15-re azonban egészen más helyzet alakult ki: az ostromló had főerői már Eger alatt álltak, a vár körüli gyűrű bezárult, az ágyúállások kiépítése folyt, Dobó István és emberei pedig tudták, hogy hamarosan minden addiginál súlyosabb támadás következik. Szeptember 17-én megkezdődött a vár módszeres, nagy erejű ágyúzása.

Az 1552-es ostrom történetét az elmúlt napokban napról napra követjük a Minden, ami Eger oldalán. Szeptember 9-től alig egy hét alatt jutott el a történet az első összecsapásoktól addig, hogy Eger gyakorlatilag elszakadt a külvilágtól.

Szeptember 9. – feltűnt az ellenség Eger közelében

A történet szeptember 9-én kezdett igazán felgyorsulni.

Tinódi Lantos Sebestyén beszámolója szerint az oszmán csapatok Maklár térségében már jelen voltak, és az egri felderítők is kapcsolatba kerültek velük.

Ahogy korábbi cikkünkben is írtuk, ekkor már nem lehetett kétséges: Szolnok eleste után Eger következik.

Kapcsolódó cikk:
474 éve ezen a napon kezdődött Eger történetének leghíresebb ostroma

Dobó Istvánnak ekkor már kevés ideje maradt. A várban felhalmozták az élelmiszert, lőport és hadianyagot, megszervezték a védelmet, Eger városának egy részét pedig kiürítették, hogy az ostromlók ne használhassák fel fedezékül.

Szeptember 10. – az utolsó hírvivők egyike elindult Bécs felé

Szeptember 10-én még működött a kapcsolat a külvilággal.

Dobó ezen a napon Vas Miklós lovas tisztet küldte Oláh Miklóshoz Bécsbe. Magával vitte az oszmánok levelét, valamint a hírt arról, hogy az ellenség már Maklárnál táborozik.

A várkapitány sürgős katonai segítséget kért.

Vas Miklós később visszatért, de Egerbe már nem tudott bejutni: az ostromgyűrű addigra bezárult, ezért Szarvaskő felé vette az irányt.

Ez az apró történet különösen jól érzékelteti, milyen gyorsan változott meg a helyzet néhány nap alatt.

Szeptember 11. – megszólaltak az ágyúk

Szeptember 11-én Hadim Ali budai pasa – még Kara Ahmed teljes ostromerejének felvonulása közben – három nagy ágyúval tüzet nyitott Egerre a Királyszéke irányából.

A lövések a vár északi részét érték.

Ez még nem az a hatalmas, folyamatos tüzérségi támadás volt, amely néhány nappal később következett, de az egriek számára világossá tette, hogy az ostrom immár nem pusztán fenyegetés.

Elkezdődött a harc.

Szeptember 13. – megérkeztek az oszmán főerők

A következő fordulópont szeptember 13-a körül következett.

A történeti források napi kronológiája nem minden részletben egységes, de ekkorra Kara Ahmed pasa és Szokollu Mehmed vezette oszmán főerők is Eger térségébe érkeztek.

Dobó közben nem maradt tétlen.

A vár tüzérsége szeptember 13-án visszalőtt az ostromlókra, és az egri ágyúk az ellenség tüzérségében is károkat okoztak.

Ez azonban veszélyes játék volt.

Eger lőporkészlete véges volt, az ostrom pedig hosszúnak ígérkezett.

Dobó ezért hamarosan korlátozta a folyamatos visszatüzelést. Tudta, hogy a lőporra akkor lesz igazán szükség, amikor az oszmán gyalogság megindul a falak ellen.

Szeptember 14–15. – bezárult a gyűrű

Szeptember közepére Eger helyzete drámaian megváltozott.

A Magyarságkutató Intézet Tinódi elbeszélését feldolgozó összefoglalója szerint szeptember 14-re bezárult az ostromgyűrű.

Ettől kezdve a vár lényegében elszigetelődött.

Az ostromlók megkezdték, illetve folytatták ágyúállásaik kialakítását. A lövegeket tudatosan a vár sebezhetőbb pontjaival szemben helyezték el.

A Földbástya, a Tömlöc-bástya és az Ókapu környéke különösen nagy veszélybe került.

1552. szeptember 15. – a nagy vihar előtti napok egyike

474 évvel ezelőtt ezen a napon tehát Eger már egy ostromlott erőd volt.

A várban alig kétezer fegyveresnek kellett felkészülnie a náluk sokszorosan nagyobb oszmán haderő támadására.

A törökök ekkorra nagyszámú tüzérséget vonultattak fel. A Nemzeti Örökség Intézetének összefoglalója szerint 16 nagy ostromlöveg és mintegy száz kisebb ágyú állt rendelkezésükre.

A védők lehetőségei ennél jóval szerényebbek voltak.

Dobó ezért nem engedhette meg magának, hogy értelmetlen tüzérségi párbajban fogyassza el a készleteit.

Minden hordó lőpor számított.

Minden ágyúlövést meg kellett gondolni.

És minden emberre szükség volt.

Két nappal később elszabadult a pokol

Szeptember 17-én aztán megkezdődött az ostrom egyik legpusztítóbb szakasza.

Az oszmán tüzérség nagy erővel lőni kezdte a vár falait.

A lövetés napokon keresztül folyt. A falak megsérültek, épületek omlottak össze, a nappal keletkezett károkat pedig a védőknek sokszor éjszaka kellett kijavítaniuk.

Az ostromlók célja világos volt: réseket kellett ütniük a falakon, amelyeken keresztül később megindíthatták a gyalogsági rohamokat.

Az első nagy roham szeptember 29-én következett.

Addig azonban még két hét könyörtelen ágyútüzet kellett kibírnia Egernek.

Hat nap alatt teljesen megváltozott Eger világa

Ha egymás mellé tesszük szeptember első ostromnapjait, jól látszik, milyen gyorsan szorult a hurok a vár körül.

Szeptember 9. – oszmán csapatok Eger közelében, összecsapások Maklár térségében.
Szeptember 10. – Dobó még futárt tud küldeni Bécsbe segítségért.
Szeptember 11. – Hadim Ali ágyúi már Egerre tüzelnek.
Szeptember 13. – az oszmán főerők is Eger térségébe érnek.
Szeptember 14. – bezárul az ostromgyűrű.
Szeptember 15. – az ostromlók felkészülnek a vár módszeres rombolására.
Szeptember 17. – megkezdődik a nagy erejű tüzérségi támadás.

Mindez alig több mint egy hét alatt történt.

A vár falain belül ekkor még senki sem tudhatta, hogy a történet végén Eger neve a magyar történelem egyik legismertebb győzelmének jelképévé válik.

Dobó és emberei csak azt tudták, hogy előttük áll az oszmán had.

Mögöttük pedig nincs hová hátrálni.

A következő hetekben pedig kiderült, hogy ez a néhány ezer ember képes lesz arra, amiben 1552 őszén kevesen hihettek: megvédeni Egert.