Van egy almafajtánk, amelynek már a neve is Egerhez kötődik. Az Egri piros nem valamely modern külföldi nemesítés eredménye: egy ismeretlen származású, régi hazai fajta, amelyre Eger környékén figyeltek fel. Olyan értékesnek bizonyult, hogy bekerült a hivatalosan szaporítható fajták közé, sőt később almafajták nemesítésénél is felhasználták. Történetének azonban akad egy különösen érdekes csavarja is: a 19. századi forrásokban találkozhatunk egy másik „Egri piros almával”, amelynek valójában semmi köze nem volt Eger városához.
Noszvaj környékén fedezték fel
Az Egri piros eredetét ma sem ismerjük pontosan. Ez önmagában is izgalmassá teszi a történetét, hiszen nem egy gondosan dokumentált keresztezési program során született fajta, hanem egy már létező, helyben megtalált alma került a szakemberek látókörébe.
A Gyümölcspédia összefoglalója szerint Kovács S. és Magyar I. 1969-ben, Noszvaj határában fedezte fel. A fajta eredetét ismeretlennek, de feltehetően régi magyar eredetűnek tartják.
Ez Eger szempontjából különösen érdekes. Noszvaj alig néhány kilométerre fekszik a várostól, vagyis az Egri piros valóban az Eger környéki történelmi gyümölcstermő tájhoz köthető.
A történet ráadásul valószínűleg régebben kezdődött, mint maga a „felfedezés”. Egy 1968-ban megjelent agrártudományi tanulmány már beszámolt arról, hogy egy ismeretlen származású fajta legjobb típusát szelekcióval emelték ki, és azt Egri piros néven 1966-ban előzetes elismerésben részesítette a Fajtaminősítési Tanács.
Vagyis az Egri piros történetében az 1960-as évek kulcsfontosságú időszakot jelentettek.
Tájfajtából elismert alma
Az Egri piros jó példája annak, hogyan válhat egy helyben fennmaradt gyümölcsből szélesebb körben termesztett fajta.
A régi fajtákat ismertető források szerint az Egri piros az 1960-as évek második felétől egészen 1995-ig szerepelt a szaporításra engedélyezett almafajták között.
Ez azért fontos, mert azt mutatja, hogy nem pusztán egy helyi különlegességről volt szó. A fajtában a szakemberek olyan gazdasági és termesztési értéket láttak, amely alkalmassá tette a szélesebb körű szaporításra.
Sőt, a történet napjainkban sem ért véget. A Nébih egyik faiskolai szaporításokat felsoroló dokumentumában az Egri piros több alanyon – például M.9-en, MM.106-on és vadalma magoncon – is szerepel, tehát a fajta ma sem csupán egy régi pomológiai könyv lapjain létezik.
Milyen az Egri piros?
Már a neve sokat elárul róla.
Gyümölcse általában középnagy vagy nagy, többnyire gömbölyded, tömege a régebbi leírások szerint körülbelül 135 gramm. Héját erőteljes piros, éretten akár sötétpiros fedőszín borítja.
Húsa fehér, kemény, roppanós és lédús. Ízét több leírás savanykásnak, kellemesen fűszeresnek nevezi.
Nem téli alma. Érésének ideje többnyire augusztus első fele, illetve augusztus közepe, tehát tipikus késő nyári gyümölcs. Megfelelő hűtőtárolás mellett azonban akár novemberig eltartható.
Érdekessége, hogy termése nem különösebben hajlamos a szüret előtti hullásra, ezért akár egy menetben is szedhető.
A fa középerős vagy erősebb növekedésű, koronája laza, szétterülő, idővel azonban hajlamos lehet a felkopaszodásra.
Volt egy tulajdonsága, amely miatt a kutatók számára is értékessé vált
Az Egri piros jelentőségét nem csak a gyümölcs külleme és íze adta.
Az 1968-as szakirodalomban különösen nagy figyelmet kapott lisztharmattal szembeni ellenálló képessége. A korabeli kutatók arról számoltak be, hogy a gyümölcs héja sem foltosodott könnyen, és a fajta a raktári betegségekkel szemben is kedvező tulajdonságokat mutatott.
A kutatók ezért nemcsak önálló fajtaként tekintettek rá, hanem nemesítési alapanyagként is.
És itt kezdődik az Egri piros történetének egy kevéssé ismert fejezete.
Az Egri piros „gyermekei”
Az Egri pirosat a világszerte ismert Jonathannal is keresztezték.
A fajtalisták között több ilyen utódot találunk:
Kovauguszt – Jonathan × Egri pirosKovelit – Egri piros × JonathanKovmulti – Jonathan × Egri piros
A Kovelit például szeptember végén érő, élénkpiros gyümölcsű fajtaként szerepel, míg a Kovauguszt augusztus vége és szeptember eleje között érik.
Vagyis az Eger környékén megtalált alma genetikai tulajdonságai más magyar fajták létrehozásában is szerepet kaptak.
A korabeli kutatók még az Egri piros önbeporzását is vizsgálták, mert az almafajták között szokatlanul jó öntermékenyülő képességet mutatott.
Ez már jóval több egyszerű helytörténeti érdekességnél: az Egri piros a magyar gyümölcsnemesítés történetének is része.
Egy 19. századi rejtély: létezett már korábban is „Egri piros alma”
A régi források böngészése közben egy különösen érdekes nyomra bukkanhatunk.
Bereczki Máté, a magyar pomológia egyik legfontosabb alakja 1887-ben már írt egy „Egri piros renet” nevű almáról. A régi levelezésekben „Egri piros alma” és „Egri piros édes alma” elnevezéssel is előfordult.
Első pillantásra úgy tűnhet, hogy megtaláltuk a mai Egri piros 19. századi elődjét.
Csakhogy nem erről van szó.
Bereczki leírása szerint az alma Németországból származott, és a fajta neve egy Eger vezetéknevű német gyümölcsésznek állított emléket. Bereczki oltóvesszőt is kapott belőle 1871-ben, de a fája még termőre fordulás előtt elpusztult.
Ez tehát két különböző alma.
A hasonló név könnyen félrevezető lehet, ezért az Egri piros történetének kutatásakor érdemes ezt a különbséget szem előtt tartani.
És mi a helyzet a mondákkal?
Az alma a magyar népi kultúrában számtalan történetben szerepel: lehet a szerelem, az egészség, a termékenység vagy éppen a választás jelképe.
Az Egri piros almához azonban nem találtam olyan hitelesen dokumentált helyi mondát, amelyet történeti forrás alapján valóban ehhez a fajtához lehetne kötni.
Ez fontos különbség.
Romantikus lenne azt állítani, hogy már az 1552-es várvédők is Egri piros almát ettek, vagy hogy Dobó katonáinak családjai ezt termesztették a környéken, de erre nincs történeti bizonyíték. Sőt, maga az Egri piros fajtanév csak jóval későbbi dokumentumokban jelenik meg.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy Eger és környéke régi gyümölcskultúrájának ne lehetne része. Éppen ellenkezőleg: az ismeretlen eredet arra utal, hogy a fajta már jóval azelőtt létezhetett helyben, hogy a kutatók felfigyeltek volna rá.
Csak azt nem tudjuk pontosan, mióta.
Egy alma, amelyben benne van a táj története
Az Egri piros történetének talán éppen ez a legszebb része.
Nem tudjuk, ki ültette az első fáját.
Nem tudjuk, melyik kertben termett először.
Talán egy noszvaji vagy Eger környéki parasztkertben állt egy különösen szép, piros almát termő öreg fa. Valaki oltóvesszőt vitt róla, majd egy másik kertben is elültette. A fajta így élhetett tovább évtizedeken keresztül, amíg végül a szakemberek is felfigyeltek rá.
Amit viszont biztosan tudunk: a 20. század második felében az Egri piros már hivatalosan elismert, termesztésre és nemesítésre érdemes magyar almafajtává vált.
És miközben a boltok polcain ma néhány nemzetközi fajta uralkodik, az Egri piros arra emlékeztet bennünket, hogy a Bükkalja és Eger környékének régi kertjeiben saját gyümölcsészeti örökségünk is fennmaradt.
Az Egri piros ezért több egyszerű almánál.
Egy darabka Eger környékének élő agrártörténetéből.
Források
Wikikönyvek – Egri piros alma jellemzői
Gyümölcspédia – Egri piros alma
Szabad Föld – Kedvelt almafajták
Tuja.hu – Történelmi almafajták, Egri piros
Magyar Tudományos Akadémia REAL repozitóriuma – Agrártudományi Közlemények, 1968
Magyar Elektronikus Könyvtár – Bereczki Máté és Dörgő Dániel levelezésének melléklete
Legutóbbi hozzászólások