Ma van a gonoszt legyőző Szent Mihály ünnepe

Főangyalokból mindjárt hét is van, mindegyikük más-más dolgot felügyel, egyvalamiben azonban közösek: mindegyiket ma, Mihály arkangyal napján ünnepli a katolikus hagyomány. A zsidó és keresztény vallás a főangyalokként is említhető arkangyalokat Isten természetfeletti...

Ma van a kávé világnapja, érdekességek és tények

Szeptember 29-én a kávé világnapját ünnepeljük, amely egy remek lehetőség arra, hogy felfedezzük a frissítő fekete italba rejtett ízek és aromák gazdagságát.A kávézás világnapjának fogalma először Japánban bukkant fel, a 80-as évek elején. Azonban igazi hírneve az...

Régi idők, letűnt korok: gyár a Berva-völgyben

A második világháborút követően először a harci események során megsérült, lerombolt, gyártó berendezéseitől, alapanyagaitól megfosztott üzemek újjáépítése és a termelésbe való állítása volt napirenden, s csak ezután kezdődhetett az új létesítmények tervezése,...

Stadion utca története (Érsekkert)

A Stadion utcát kezdetben Levente utcának hívták, majd a Nagy József nevet kapta egy munkásmozgalmi harcos után. A Stadion utca rövid zsákutca, mely a Deák Ferenc utcát köti össze az Érsekkerttel.  Érsekkert (1990 előtt Népkert, hívták még Püspökkertnek, a középkorban...

Csodálatos kincset rejt Eger alig ismert temploma

A Rác templom, másik nevén Görögkeleti Szerb templom egy dombon található Eger történelmi belvárosához közel.  A templom 1799-re készült el Povolni János mester alapján copf stílusban.  1979-ben a templomot felújították, jelenleg múzeumként is funkcionál, egész évben...