Szent Péter és Szent Pál apostolok ünnepe, az aratás kezdete

Szent Péter és Szent Pál – az egyház alapjait lerakó apostolfejedelmek, kik eltérő évben ugyan, de azonos napon, június 29-én haltak vértanúhalált. Ma rájuk emlékezik a világegyház. Péter és Pál – ó, mily szépen összeférnek a naptárban, hiszen június 29-e a két...

Az egri piros alma a térség tájfajtája

Tájfajtaként felfedezett almafajta, mely köztermesztésben is szerepet kapott. Igazi tájfajta, népi kiválasztásból. Eredete ismeretlen, de feltehetően régi magyar fajta. Eger környékén, Noszvaj község határában fedezték fel 1969-ben. Közepes vagy nagy méretű,...

A kormány ingyen biztosítja a gazdáknak az öntözővizet

A kormány ingyenesen biztosítja a gazdák számára az öntözővizet azzal, hogy mintegy 10 milliárd forintnyi összegben átvállalja a vízdíj árának megfizetését a gazdálkodóktól – mondta Nagy István agrárminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. A...

Régiségvásár az Agria Park udvarában

A Régiségvásár Egerben, mára az ország egyik legnagyobb vásárává nőtte ki magát! Kivételes és egyedülálló hangulatát a remek helyszín, és az ország szinte minden részéből érkező, több mint száz árus garantálja! 2025 június 29-én vasárnap, (7-15 óráig) az AGRIA PARK...