184 éve, 1842. november 3-án született Thék Endre, a magyar bútoripar egyik legjelentősebb alakja, aki egyszerű asztalosinasból országos hírű gyárossá vált. Munkássága a magyar iparművészet és építészet történetének meghatározó fejezete. Születésének évfordulója alkalmat ad arra is, hogy felidézzük Eger történelmi épületeinek különleges faberendezéseit, a Líceum könyvtárát, az Érseki Palota termeit és azt a kézműves világot, amelyben a bútorok nem csupán használati tárgyak, hanem műalkotások is voltak.
Az asztalosinasból lett világhírű mester
Thék Endre 1842. november 3-án született Orosházán, iparoscsaládban. Édesapja, Thék András női szabóként dolgozott, a család pedig szerény körülmények között élt. A fiatal Endre korán megismerkedett a kétkezi munka világával, és Daubner Pál orosházi asztalosmester mellett kezdte elsajátítani a mesterséget.
Tanulóévei után vándorútra indult. Dolgozott Magyarországon és külföldön, majd Párizsban szerzett értékes szakmai tapasztalatokat. A francia főváros a 19. század közepén az európai bútorművészet egyik központja volt, ahol a hagyományos kézműves technikák mellett a korszerű műhelyek működését is megismerhette.
Párizsi évei alatt a neves Diehl bútorkészítő vállalatnál is dolgozott, és részt vett az 1867-es világkiállításhoz kapcsolódó munkákban. Külföldi tapasztalatai később meghatározó szerepet játszottak saját vállalkozásának felépítésében.
A magyar bútorgyártás egyik legnagyobb üzeme
Thék Endre 1872-ben Budapesten, a Józsefvárosban nyitotta meg önálló asztalosműhelyét. Kezdetben kisebb megrendeléseket teljesített, de szakmai felkészültsége, vállalkozói szemlélete és munkáinak minősége hamar ismertté tette.
1885-ben megvásárolta a korábbi Tauszig-féle üzemet, amelyet korszerű gépekkel felszerelt bútorgyárrá fejlesztett. Vállalkozása az ország egyik legjelentősebb bútor- és épületasztalos-ipari központjává vált.
Gyárában nemcsak székek, asztalok, szekrények és reprezentatív berendezési tárgyak készültek, hanem ajtók, falburkolatok, lépcsők és más épületasztalos-szerkezetek is. Az 1890-es évektől zongoragyártással is foglalkozott.
Thék különleges érdeme abban állt, hogy a hagyományos kézműves minőséget sikeresen ötvözte a modern ipari termeléssel. Üzemében a gépesítés mellett továbbra is fontos szerep jutott a képzett asztalosoknak, fafaragóknak és műbútorasztalosoknak.
Paloták, középületek és különleges faberendezések
A 19. század végén Magyarországon nagyszabású építkezések zajlottak. A fővárosban paloták, közintézmények, színházak és reprezentatív épületek emelkedtek, amelyek belső berendezéseihez kiváló szakemberekre volt szükség.
Thék Endre műhelye számos jelentős megbízást kapott. Nevéhez kapcsolódnak az Országház, az Operaház, a Kúria és a budai királyi palota berendezési munkái is.
Különösen jelentős volt együttműködése Hauszmann Alajos építésszel, akivel a királyi palota egyes történelmi termeinek kialakításán dolgozott.
A historizáló stílusú bútorok mellett a századforduló új művészeti irányzataira is nyitott volt. Műhelyében szecessziós berendezések is készültek, amelyek már a modern magyar iparművészet kibontakozását jelezték.
Eger és a történelmi bútorok világa
Bár Thék Endre ismert munkái elsősorban a főváros jelentős épületeihez kötődnek, munkássága Eger építészeti örökségének megismeréséhez is érdekes párhuzamot kínál.
A városban ugyanis több olyan történelmi épület található, ahol a belső faberendezések, könyvszekrények, ajtók, faragott bútorok és díszítőelemek az építészeti örökség szerves részét alkotják.
Eger 18. és 19. századi egyházi, oktatási és főúri építkezései jelentős munkát adtak a különféle kézműves mesterségek képviselőinek. Az asztalosok és fafaragók mellett lakatosok, kőfaragók, festők és aranyozók is részt vettek az épületek kialakításában.
Az egri berendezések története ugyanakkor önálló helytörténeti fejezet: nem áll rendelkezésre olyan hitelesen azonosított adat, amely alapján a Líceum vagy az Érseki Palota valamely konkrét bútorát Thék Endre műhelyének tulajdoníthatnánk.
A Líceum könyvtára – ahol a bútorzat is történelmi érték
Eger egyik legkülönlegesebb belső tere a Líceumban található Főegyházmegyei Könyvtár.
Az Eszterházy Károly püspök kezdeményezésére létrejött intézmény nemcsak könyvállományával, hanem történelmi berendezésével is kiemelkedő értéket képvisel.
A könyvtárterem monumentális könyvszekrényei, galériás kialakítása és díszítőelemei harmonikus egységet alkotnak az épület barokk architektúrájával. A fából készült berendezések egyszerre szolgálják a könyvek tárolását és a terem ünnepélyes megjelenését.
A Líceum építése 1763-ban kezdődött, és 1782-ben fejeződött be. Az épület jóval Thék Endre születése előtt elkészült, ezért eredeti berendezése egy korábbi asztalosművészeti korszakot képvisel.
A könyvtár különlegessége éppen abban rejlik, hogy a könyvek, a festészet, az építészet és a bútorasztalosság együtt alkotnak történelmi értékű együttest.
Az Érseki Palota – reprezentáció és kézműves hagyomány
Az egri Érseki Palota a város egyházi és kulturális múltjának egyik legfontosabb épületegyüttese.
A palota története szorosan összefonódik az egri püspökök és érsekek évszázados tevékenységével. Az épület különböző korszakokban bővült és alakult át, miközben belső terei az egyházi méltóságok életének és reprezentációjának helyszínei voltak.
A történelmi paloták berendezésében a bútoroknak különleges jelentőségük volt. Egy faragott szekrény, íróasztal vagy ülőbútor nemcsak használati célokat szolgált, hanem a tulajdonos társadalmi helyzetét, műveltségét és ízlését is kifejezte.
Az Egri Érseki Palota Turisztikai Látogatóközpont kiállításai ma is betekintést engednek az egyházi élet, a főpapi reprezentáció és a történelmi enteriőrök világába.
A palota bútorai és berendezési tárgyai így nemcsak iparművészeti szempontból érdekesek, hanem az egri egyháztörténet emlékei is.
Asztalosmesterek Eger régi épületeiben
A történelmi Eger építészeti arculatának kialakulásában az építőmesterek mellett a helyi és más településekről érkező kézművesek is fontos szerepet játszottak.
A templomok padsorai, a sekrestyék szekrényei, a kolostorok berendezései, a polgárházak ajtói és ablakai, valamint az egyházi intézmények könyvtári bútorai mind az asztalosmesterség különböző területeit képviselték.
A 18. századi Egerben a barokk építkezések különösen nagy jelentőségűek voltak. A város templomai, rendházai és egyházi intézményei számos olyan belső berendezési tárggyal gazdagodtak, amelyek elkészítése magas szintű szakmai tudást igényelt.
A műbútorasztalosok munkája sokszor összekapcsolódott a fafaragók és más díszítőművészek tevékenységével. A kész tárgyakban a szerkezeti pontosság, a faanyag ismerete és a művészi megformálás egyaránt fontos szerepet kapott.
A város régi épületeiben fennmaradt történelmi faelemek ezért az egykori mesterek tudását is őrzik, még akkor is, ha készítőjük neve nem minden esetben ismert.
A kézműves műhelyektől a modern gyáriparig
Thék Endre életútja egy olyan korszakot jelenít meg, amikor a hagyományos céhes ipar fokozatosan átalakult, és egyre nagyobb szerepet kapott a gépesített termelés.
A 19. század második felében a gőzgépek, a korszerű fűrészek és famegmunkáló berendezések jelentősen megváltoztatták a bútoripart. A nagyobb üzemek már összetett megrendeléseket is képesek voltak teljesíteni, miközben a különleges díszítésekhez továbbra is képzett mesterek munkájára volt szükség.
Ez a változás a vidéki városok iparosságára is hatással volt. A hagyományos asztalosműhelyek mellett fokozatosan megjelentek a korszerűbb technológiák és a gyáripari termékek.
Eger régi polgárházaiban és közintézményeiben a különböző korszakokból származó bútorok és épületasztalos-elemek ennek a hosszú fejlődésnek az emlékei.
Nemcsak gyáros, hanem az iparoktatás támogatója is volt
Thék Endre nem elégedett meg azzal, hogy sikeres vállalkozást épített. Fontosnak tartotta a szakmai utánpótlás képzését és a magyar ipar fejlődését is.
Részt vett ipari és gazdasági szervezetek munkájában, támogatta a szakoktatást, szülővárosában, Orosházán pedig tanoncotthont alapított.
Meggyőződése szerint a magyar ipar fejlődésének egyik legfontosabb feltétele a jól képzett szakember volt. A korszerű gépek önmagukban nem helyettesíthették a mesterségbeli tudást, a pontosságot és az anyagok alapos ismeretét.
Életének utolsó éveit az első világháború és az azt követő politikai, gazdasági változások nehezítették meg. Thék Endre 1919. június 8-án, Balatonfüreden hunyt el.
A régi bútorokban egy város története is tovább él
Thék Endre születésének évfordulója nemcsak a magyar bútorgyártás történetére irányítja rá a figyelmet, hanem arra is, milyen értékeket őriznek történelmi épületeink belső terei.
Egerben a Líceum könyvtára, az Érseki Palota és a város régi egyházi épületei különösen jól érzékeltetik, hogy az építészet története nem ér véget a homlokzatoknál.
A faragott ajtók, könyvszekrények, régi bútorok és faburkolatok ugyanúgy hozzátartoznak a város múltjához, mint a templomtornyok, paloták vagy barokk utcák.
A történelmi bútorokban nemcsak a fa és a mesterségbeli tudás maradt fenn, hanem azoknak az embereknek az emléke is, akik egykor készítették és használták őket. Thék Endre életműve pedig arra emlékeztet, hogy az igazi mestermunka nemzedékeken át képes megőrizni értékét.
Források
Borítókép: Az Egri Érseki Palota Turisztikai Látogatóközpont – Fotó: Szinok Gábor
Legutóbbi hozzászólások