Nagyvisnyó kőfejtője és az elfeledett vasútvonal – ahol 250 millió év és a vasúttörténet találkozik

Nagyvisnyó határában különös helyen járhatunk. Egy régi kőfejtő meredek falai között több százmillió éves kőzetek őrzik egy hajdani tenger emlékét, néhány percnyire pedig rozsdás sínek futnak bele az erdőbe. A vonatok már régóta nem járnak erre, a természet lassan visszahódítja a pályát, de a vasút még mindig ott van – talpfákkal, sínekkel, bevágásokkal és egy lassan eltűnő közlekedéstörténeti emlékkel.

A hely azért is különleges, mert Nagyvisnyón egymás mellett olvasható a Bükk földtörténete és az ember ipari múltja. A kőfejtőben több mint 250 millió évet léphetünk vissza az időben, az elhagyott vasút pedig a 20. század elejének világát idézi.

Egy kőfejtő, amely jóval több egyszerű bányánál

A Nagyvisnyó közelében található Mihalovits-kőfejtő a Bükk-vidék egyik különleges földtani feltárása. A József Attila utca végének közelében fekvő egykori bánya ma már nem az ipari termelés miatt érdekes: védett földtani alapszelvény, ahol a Nagyvisnyói Mészkő Formáció rétegei tanulmányozhatók.

A fekete, helyenként bitumenes mészkő mintegy 260–252 millió évvel ezelőtt, a késő-perm időszakban keletkezett. Ez önmagában is nehezen felfogható időtáv: amikor ezek az üledékek lerakódtak, még a dinoszauruszok megjelenése előtt járt a földtörténet.

A vékony mészkőpadok között márga és mészmárga rétegek húzódnak. A kőzetek annak az ősi tengeri környezetnek az emlékei, amely egykor ezen a vidéken létezett.

Ősmaradványok rejtőznek a fekete mészkőben

A nagyvisnyói feltárás tudományos jelentőségét elsősorban gazdag ősmaradvány-anyaga adja. A mészkőben többek között mészalgák, kagylók, kagylósrákok, foraminiferák és brachiopodák maradványait találták meg.

Az egykori élőlények maradványainak egy része oxigénszegény környezetben halmozódott fel, ezért különösen jó állapotban őrződhettek meg.

A terület egyik nevezetes lelete a Pseudophillipsia hungarica nevű trilobita. A nagyvisnyói rétegek kutatása ezért messze túlmutat a település helytörténetén: a hely évtizedek óta ismert a magyar geológusok és paleontológusok előtt.

A kőfejtő rétegsora olyannyira fontos, hogy földtani alapszelvényként tartják nyilván. Vagyis amit egy kiránduló egyszerű sziklafalnak lát, az a kutatók számára valójában egy hatalmas, természetes történelemkönyv.

A bánya története is lassan feledésbe merült

A Mihalovits-féle kőbánya helyén valószínűleg már a 20. század elején folyt kitermelés. A bányászat a második világháború előtti időszakban élénkült meg igazán, majd az 1940-es évek végén megszűnt.

Az egykori fejtés azonban hatalmas nyomot hagyott a tájon.

A bánya északi oldalán mintegy 35–40 méter magas, csaknem függőleges sziklafal alakult ki. A mesterséges feltárás éppen azzal vált később rendkívül értékessé, hogy a bányászat szabaddá tette azokat a kőzetrétegeket, amelyek természetes körülmények között jóval nehezebben lennének megfigyelhetők.

A terület 1982 óta helyi jelentőségű védett természeti terület, földtani értékét pedig ma már elsősorban bemutatni és megőrizni igyekeznek.

A vasút is feltárta Nagyvisnyó földtörténetét

Nagyvisnyó különlegessége azonban nem ér véget a kőfejtőnél.

A település környékének földtani kutatásában az Eger–Putnok vasútvonal építése is fontos szerepet játszott. A hegyvidéki pálya kialakításakor több helyen mély bevágásokat kellett készíteni, amelyek mesterségesen feltárták a kőzetrétegeket.

A Nagyvisnyó és Nekézseny közötti szakaszon több ilyen klasszikus vasúti feltárás található. Ezeket már a Bükk földtani kutatásának korai időszakában is vizsgálták.

Vadász Elemér, Schréter Zoltán, Legányi Ferenc, Balogh Kálmán és más kutatók munkáiban Nagyvisnyó neve rendszeresen felbukkan. Nem véletlenül: kevés helyen találkozik ennyire látványosan a vasútépítés és a földtudomány története.

1908-ban még a jövőt jelentette a vasút

Az Eger–Putnok vasútvonal 1908-ban készült el. A hegyvidéki pálya megépítése komoly mérnöki teljesítmény volt, hiszen a Bükk északi és nyugati peremének nehéz terepviszonyaihoz kellett alkalmazkodni.

A vasút Egerből Felnémet, Szarvaskő, Mónosbél, Bélapátfalva és Szilvásvárad érintésével haladt tovább Nagyvisnyó, Nekézseny, Csokvaomány, Sáta és Királd felé, majd Putnokon csatlakozott a további vasúti hálózathoz.

A 20. század első felében ez nem egyszerűen személyszállító vonal volt. A vasút alapvető szerepet játszott a Bükk fa-, kő-, szén- és más ipari termékeinek elszállításában is.

Nagyvisnyó történetében pedig ennél is több vasút szerepelt.

Kisvasutak hálózták be a környéket

Ma már kevesen gondolnák, de Nagyvisnyó környékén egykor keskeny nyomközű ipar- és erdei vasutak is működtek.

Már 1908-ban elkészültek egy nagyvisnyói erdei vasút tervei. A térség erdeiből kitermelt fa szállítása hagyományos fogatokkal lassú és időjárásfüggő volt, miközben a környék fejlődő ipara egyre nagyobb mennyiségű faanyagot igényelt.

A nagyvasút megjelenése új lehetőséget teremtett: a hegyekből kisvasúttal lehetett az árut a nagyvasúti rakodóhelyekhez juttatni.

Nagyvisnyó tehát egy időben valóságos kis vasúti csomópontként működött.

Egy másik elfeledett vonal Mályinka felé vezetett

Az egyik legérdekesebb történet 1919-ben kezdődött.

Ekkor a Magyar Földbirtokbank Rt. a Nagyvisnyó–Dédes vasútállomástól 760 milliméter nyomtávolságú iparvasutat épített a mályinkai erdőségek kitermelésére.

Az első szakasz 3400 méter hosszú volt, ám a hálózat gyorsan növekedett. 1920-ra már csaknem nyolc kilométer hosszúságú pálya működött.

A vasút gőzüzemű volt, és rakodóhelyeket, csonkavágányokat is kialakítottak mellette.

Mindez ma már szinte hihetetlennek tűnik, amikor az erdőben járva alig találunk valamit abból az ipari világból, amely száz évvel ezelőtt itt működött.

Még szenet is szállítottak a hegyekből

A történet 1923-ban újabb fordulatot vett.

A Mályinkai Kőszénbánya Rt. a Koponya-szőlő környékén szénbányát nyitott. A bányához külön vasúti szárny épült, amely a már meglévő erdei-iparvasúthoz csatlakozott.

A keskeny nyomközű pálya így már nemcsak fát szállított.

A hegyek között kitermelt szenet kisvasúti kocsik vitték Nagyvisnyó felé, ahol kapcsolat nyílt a nagyvasúttal. Egy rövid időre tehát olyan összetett szállítási rendszer működött itt, amelynek ma már szinte csak levéltári nyomai maradtak.

A szénbánya azonban nem bizonyult hosszú életűnek. Néhány év után eladták, majd működése megszűnt.

A kisvasút sorsa is megpecsételődött. Az 1933-as Bükk-térképen egy részét már „vágány nélkül” jelölték, vagyis ekkorra az egykori iparvasút jelentős részét valószínűleg felszedték.

Volt még egy nagyvisnyói erdei vasút is

A történetet tovább bonyolítja, hogy a források egy másik, 600 milliméteres nyomtávú erdei vasútról is beszámolnak.

A nagyvisnyói fatelepről a Nagy-völgy irányába vezető lóvasút vágányait 1921-ben egészen a nagyvasúti állomásig meghosszabbították.

Az erdei vasutak hálózata az évtizedek során többször átalakult. A faanyag vasúti szállítása azonban sokáig fennmaradt, és Nagyvisnyó állomásának teherforgalmában is jelentős szerepet játszott.

Ma már nehéz elképzelni ezt a világot: kisvasúti szerelvények érkeztek az erdőkből, rakodtak, majd az áru a nagyvasút vagonjaiban folytatta útját.

A nagyvasút is lassan elvesztette régi szerepét

A változás az 1960-as és 1970-es évekre vált látványossá.

Az erdei vasutak jelentősége csökkent, a közúti szállítás egyre nagyobb szerepet kapott, és Nagyvisnyó vasúti teherforgalma is visszaesett.

A nagyvisnyói állomás egykor többvágányos szolgálati hely volt, rakodóvágánnyal és csonkavágánnyal. Az 1970-es években azonban fokozatosan megkezdődött ezek felszámolása. A település vasúti jelentősége egyre kisebb lett, végül az egykori állomás megállóhellyé egyszerűsödött.

A személyvonatok viszont még évtizedeken át jártak.

Az idősebbek közül sokan emlékezhetnek a piros Bzmot motorkocsikra, amelyek Eger felől Szilvásváradon túl is folytatták útjukat. Nagyvisnyó után Nekézseny, Csokvaomány, Sáta, Kiskapud és Királd következett, majd a vonat megérkezett Putnokra.

2009-ben elhallgatott a vasút

A Szilvásvárad és Putnok közötti személyszállítás 2009 decemberében szűnt meg.

A sínpárt azonban nem bontották el.

Ez teremti meg azt a különös látványt, amely ma Nagyvisnyó környékén fogadja a kirándulót. A sínek még ott futnak az erdőben, a talpfák jelentős része is a helyén maradt, de a pálya egyre inkább beleolvad a tájba.

Fák és bokrok nőnek a vasút mellett és helyenként már a pályatestben is. A rozsdás sínkorona fölé ágak hajolnak, a régi bevágásokban pedig egyre inkább a természet az úr.

A képeken is éppen ez a kettősség ragadja meg az embert: olyan, mintha a vasút csak átmenetileg hallgatna. A sín még vezet valahová, de vonat már nem érkezik rajta.

Egyszer még majdnem új életet kapott egy régi kisvasút nyomvonala

A nagyvisnyói vasúttörténet egyik kevésbé ismert érdekessége, hogy az egykori Mályinka felé vezető iparvasút nyomvonala évtizedekkel a megszűnése után ismét előkerült.

Az 1990-es évek végén felmerült, hogy a Lillafüredi Állami Erdei Vasút parasznyai szárnyvonalát az egykori iparvasút nyomvonalának részbeni felhasználásával Tardona irányába hosszabbítsák meg.

A tervből végül nem lett vasút.

Így a Nagyvisnyó–Mályinka iparvasút története továbbra is a Bükk egyik szinte teljesen elfeledett vasúti fejezete maradt.

A Minden, ami Eger oldalán már végigjártuk az elfeledett 87-es vonalat

Az Eger–Putnok vasút történetével korábban részletesen is foglalkoztunk.

2026-ban végigjártuk a Szilvásvárad és Putnok közötti, személyforgalom nélkül maradt pálya több részét, és régi felvételekkel összevetve mutattuk meg, mennyit változott a vasút az elmúlt közel két évtized alatt.

A történet különösen érdekes Eger felől nézve. Egykor ugyanis ugyanazon a vasúton lehetett elindulni az egri vár mellől, amely aztán Szarvaskő sziklái, Bélapátfalva és Szilvásvárad után Nagyvisnyón keresztül egészen Putnokig vezetett.

Ma Eger és Szilvásvárad között még járnak személyvonatok, a Nagyvisnyó felé folytatódó pálya azonban már egy másik világba vezet.

Nagyvisnyón egyszerre több múlt maradt velünk

Talán éppen ettől annyira érdekes ez a hely.

Az egyik oldalon ott állnak a kőfejtő több tíz méteres falai, bennük egy körülbelül 250 millió éves tenger nyomaival.

Nem messze tőlük ott vannak a vasúti bevágások, amelyek több mint száz éve segítik a Bükk földtani múltjának kutatását.

Aztán következnek az emberi történelem jóval fiatalabb rétegei: a kőbányászat, az erdőgazdálkodás, a kisvasutak, a szénbánya, az iparvágányok és az Eger–Putnok vasút.

Végül pedig a jelen: rozsdás sínpár, elcsendesedett pálya és az őszi Bükk lassan mindent visszahódító növényzete.

Nagyvisnyón ezért nem egyszerűen egy régi kőfejtőt és egy használaton kívüli vasutat találunk. Itt egymás mellett maradt meg a földtörténet, az ipartörténet és a Bükk egyik legérdekesebb vasúti múltjának néhány darabja.