Eger hídjai régen és ma – A Meszes közi hídtól az elfeledett Erzsébet-hídig

Eger történetében az Eger-patak fölött átívelő hidak mindig fontos szerepet töltöttek be. Összekötötték a városrészeket, biztosították a piacok, templomok és lakónegyedek közötti közlekedést, miközben a település fejlődésének is tanúi voltak. Néhány régi átkelő neve máig fennmaradt, másokból már csak a történeti feljegyzések őriznek emléket. A Meszes közi híd ma is része a belvárosnak, az egykori Erzsébet-híd viszont egy olyan különleges történet, amelyet könnyen elfelejthetett volna a város.

Az Eger-patak két partja – két különálló városrész

Eger kialakulásában meghatározó szerepe volt a pataknak. A vízfolyás hosszú időn keresztül nemcsak természetes határvonalat jelentett, hanem birtokjogi és közigazgatási szempontból is elválasztotta a település egyes részeit.

A pataktól keletre fekvő városrész a káptalanhoz, a nyugati oldal pedig a püspökhöz tartozott. A két terület között kezdetben egyszerű, fából ácsolt hidak biztosították az átjárást. Ezek nemcsak a városrészeket kötötték össze, hanem egykor két vármegye területe között is kapcsolatot teremtettek: a keleti oldal 1807-ig Borsod megyéhez tartozott.

A 18. században Eger jelentős építkezési korszakát élte. A korábbi fahidak helyére egyre több tartós kőhíd került, amelyek közül több ma már csak régi leírásokból és történeti ábrázolásokból ismert.

A régi egri hidak, amelyek meghatározták a város képét

Az egyik legrégebbi átkelő a Barátok hídja volt, amely a mai Kossuth Lajos utca vonalában található. A híd helyén már a középkorban is létezett átkelési lehetőség, a török korban pedig kőhíd épült, amely a vár megközelítése szempontjából is fontos szerepet játszott.

A közeli ferences templom és kolostor után Barátok hídjának nevezték. Az 1813-as árvízben súlyosan megrongálódott, majd Zwenger József egri kőművesmester 1815-ben újjáépítette. A második világháború végén a visszavonuló német csapatok felrobbantották, később azonban ismét helyreállították.

A Dobó tér mellett állt az egykori Minoriták hídja. Ezt a város 1731-ben építtette Giovanni Battista Carlone tervei alapján. A barokk kőhíd különlegességét a mellvédjén elhelyezett tíz szobor adta. Az 1878-as árvíz súlyosan megrongálta, ezért 1881-ben lebontották.

A Mária utcai híd szintén fontos része volt a régi Egernek. 1781-ben készült el, Eszterházy Károly püspök árvízvédelmi munkálataihoz kapcsolódva. A híd a várost védő, Posuerunt néven ismert kőgát rendszeréhez tartozott.

Ezek az átkelők jól mutatják, hogy az Eger-patak szabályozása és a hidak építése milyen szorosan összefüggött a város fejlődésével.

Meszes köz – egy régi átkelőhely a belvárosban

A mai Végvári vitézek tere mellett található Meszes közi híd szintén az Eger-patak régi átkelőhelyei közé tartozik.

A helyszín története feltehetően a középkorig nyúlik vissza. A Káptalan sorról, a mai Knézich Károly utcáról ezen az útvonalon lehetett az egyik legrövidebb úton eljutni a város központjába. A patak két partja közötti kapcsolat ezért már a korábbi évszázadokban is fontos lehetett.

A híd környéke a 18. századtól különösen érdekes városi területnek számított. A jobb oldali patakparton mészárosok házai álltak, és a környéken tímárok is dolgoztak. A hús feldolgozása, a bőrök kikészítése és a különböző mesterségek vízigénye miatt a patak tisztasága állandó problémát jelentett.

A városi tanácsnak már évszázadokkal ezelőtt is foglalkoznia kellett a víz szennyezésével. Az utcák tisztasága sem volt mellékes, hiszen az esőzések idején a szennyeződés könnyen a patakba jutott.

A Meszes közi átkelő történetében fontos különbséget tenni a helyszín régi eredete és a ma látható hídszerkezet között. A középkori átkelőhely létezése nem jelenti azt, hogy a jelenlegi híd szerkezete is ebből az időszakból származik. A régi építmények pontos építési és átépítési időpontjairól további történeti kutatásra lenne szükség.

Végvári vitézek tere – megújult környezetben a régi híd

A Meszes közi híd környezete az elmúlt évtizedekben jelentősen átalakult.

A híd keleti végénél korábban parkoló működött. A belvárosi rehabilitáció során ezt a területet is rendezték, és kialakították a Végvári vitézek terét.

A teret 2015 szeptemberében adták át. Itt kapott végleges helyet Kisfaludi Strobl Zsigmond Végvári vitézek című lovasszoborcsoportja, amely korábban a Dobó téren állt.

A környék rendezésével a patakpart is új arculatot kapott. A korábbi városi környezet helyét rendezettebb közterület, gyalogoskapcsolatok és pihenésre alkalmas területek vették át.

A Meszes közi híd ma is fontos gyalogos összeköttetést biztosít a Knézich Károly utca és a történelmi belváros között. Aki átkel rajta, talán nem is gondol arra, hogy ezen a környéken évszázadokkal korábban mészárosok, tímárok és más mesterek dolgoztak.

1878 – az árvíz, amely átírta Eger hídtörténetét

Az egri hidak történetében 1878. augusztus 31. különösen súlyos dátum.

Az északról érkező hatalmas víztömeg áttörte a város védelmét szolgáló Posuerunt-gátat, és elárasztotta Eger alacsonyabban fekvő területeit. A pusztítás lakóházakat, üzleteket, műhelyeket és hidakat érintett.

A történeti feljegyzések szerint a Minoriták hídja is súlyosan megrongálódott, a Mária utcai átkelő és a védőgát pedig szintén nem tudott ellenállni a víz erejének.

Az árvíz után a városnak gyorsan kellett gondoskodnia a közlekedés helyreállításáról. A megrongálódott hidak helyett ideiglenesen fahidak épültek, miközben új átkelők létesítésének lehetősége is felmerült.

1879 augusztusában a városi közgyűlés már elkerülhetetlennek tartotta egy fahíd megépítését a Cifra-malomnál. Ezzel megjelent a Malom utcai átkelés gondolata is.

Egy másik, a kórház közelében tervezett híd azonban egészen különleges nevet kapott volna.

Az elfeledett Erzsébet-híd története

1879-ben Ferenc József és Erzsébet királyné házasságának 25. évfordulóját, vagyis ezüstlakodalmát ünnepelték.

Ebből az alkalomból Tavasy Antal egri polgármester a városi képviselő-testület elé terjesztette, hogy az ünnepi eseményt Egerben is örökítsék meg.

Az 1879. áprilisi közgyűlés jegyzőkönyve szerint a városban újjáépítendő, addig Generális néven ismert katonai laktanyát Ferenc József-laktanyának, az oda vezető új hidat pedig Erzsébet-hídnak nevezzék el.

A korabeli jegyzőkönyv szövege:

„Őfelségéik ezüst menyegzője alkalmából, ezen örömnap emlékére és megörökítésére a városunkban újonnan építendő, jelenleg „Generális” című katonai laktanya „Ferenc József Laktanyának”, az ahhoz vezető és szintén újból építendő híd pedig „Erzsébet” hídnak nevezzék el.”

Ez a névadás különleges volt az egri hídtörténetben. A többi ismert átkelő jellemzően a környékéről, valamelyik szerzetesrendről vagy egyházi intézményről kapta a nevét. Erzsébet királyné neve viszont egy történelmi évforduló emlékét őrizte.

Fontos azonban, hogy az 1879-es dokumentum az elnevezési javaslatot és a városi szándékot bizonyítja. A híd pontos mai helyét és a név későbbi használatának időtartamát ebből az egyetlen jegyzőkönyvi részletből nem lehet teljes bizonyossággal meghatározni.

Az Erzsébet-híd tehát nem azonosítható automatikusan a ma is látható Meszes közi híddal. Két külön történetről beszélünk: az egyik egy ma is létező belvárosi átkelőhely múltja, a másik egy 1879-ben elnevezni kívánt, mára eltűnt híd emléke.

Eger hídjai ma is a város történetének részei

Az Eger-patak fölött ma is számos híd biztosítja a közlekedést. A régi átkelőhelyek egy része megmaradt, mások helyén új szerkezetek épültek, miközben a környezetük is folyamatosan változott.

A Meszes közi híd jó példa arra, hogyan kapcsolódik össze a régi városszerkezet a mai belvárosi élettel. A híd környékén egykor mesterek dolgoztak, a patak vize a mindennapi megélhetés része volt, ma pedig a Végvári vitézek tere és a történelmi belváros közötti gyalogos kapcsolat egyik fontos eleme.

Az Erzsébet-híd története pedig arra emlékeztet, hogy nem minden egykori egri építmény hagyott maga után látható nyomot. Néha egyetlen közgyűlési jegyzőkönyv, egy régi térkép vagy egy elfeledett elnevezés az egyetlen kapaszkodó, amely segít felidézni a város egy már eltűnt részletét.

Eger múltját éppen ezek az apró történetek teszik teljessé: a ma is használható hidak, az eltűnt átkelők és azok a nevek, amelyek egykor a mindennapi városi élet természetes részei voltak.