Volt idő, amikor Eger utcáin még fiáker várta az utast. Aztán megérkeztek a taxik, az Ikarusok, egyre több lett az autó, és a régi bérkocsis világ lassan eltűnt. Egy különleges korabeli riport három egri fiákerest örökített meg abból az időből, amikor már ők maguk is tudták: mesterségüknek hamarosan vége.
Ma már szinte elképzelhetetlen látvány lenne Eger belvárosában: a taxiállomás mellett egy öreg ló áll, mögötte kopott fiáker, a bakon pedig gazdája várja, hátha akad még valaki, aki nem autóbusszal vagy taxival akar továbbmenni.
Pedig Egerben ez még a 20. század második felében is hozzátartozott a város mindennapjaihoz.
Az Egertörténeti Ismerettárban fennmaradt, „Az egri fiákeresek!” című korabeli írás különösen értékes emléke ennek az eltűnt világnak. Nem egyszerűen a fiákerekről mesél, hanem megörökíti azokat az embereket is, akik akkor már egy letűnőben lévő mesterség utolsó egri képviselői közé tartoztak.
Már csak hárman maradtak
A riport készítésének idején Egerben mindössze három fiákeres dolgozott.
Horváth Gyula a Werner apát utcában lakott, és ő volt az egyetlen közülük, aki édesapjától nemcsak a mesterséget, hanem magát a fiákert is örökölte.
A Werner apát utca a mai Bródy Sándor utca régi neve volt. Az utcanév az 1950-es évek végén változott meg; egy korabeli műemlékvédelmi beszámoló már arról tudósított, hogy a Werner apát utca Bródy Sándor nevét kapta, a régi márvány utcanévtáblát pedig a múzeumban helyezték el.
A másik két fiákeres egymáshoz közel lakott.
Bordás Miklós a Vörösmarty utca 79. szám alatt, Nagy Lajos pedig – aki hármuk közül a legfiatalabb volt – a Vörösmarty utca 85. szám alatt tartotta a fogatát.
A három ember közül azonban kétségtelenül Bordás Miklós alakja ragadta meg leginkább a riporter figyelmét.
Bordás Miklós és Sanyi
Az öreg fiákeres úgy jelenik meg a korabeli riportban, mintha valóban egy Krúdy-novella lapjairól hajtott volna be Eger utcáira.
Társa egy huszonkét éves, sovány ló volt.
Sanyinak hívták.
Reggel fél tíz körül Bordás már a standon várakozott. Nem volt különösebb dolga, ezért a fiákerben ülve reggelizett. Alumíniumedényből evett vesevelőt, kenyérdarabokat szúrt a bicskájára, és közben várta az utast.
Sanyi pedig állt mellette.
A korabeli Eger közlekedésének különös találkozása lehetett ez: a ló a telefonfülke mellett, a taxi mögött és egy Ikarus előtt várakozott.
Néhány méteren belül ott állt egymás mellett két korszak.
A lóvontatás lassan eltűnő világa és a motorizált város.
„Sanyi, nye, egy lépést!”
A riport egyik legjobb jelenete akkor következett, amikor az autóbusz vezetője szerette volna, ha a ló egy kicsit arrébb áll.
Sanyi azonban nem mozdult.
Bordás Miklós végül felállt, és rekedtes hangon szólt rá:
„Sanyi, nye, egy lépést!”
A ló megtette azt az egyetlen szükséges lépést.
A gazda pedig visszaült reggelizni.
Ebben a néhány másodpercben szinte benne van az egész történet. A város körülöttük már felgyorsult, de Bordás és Sanyi még egy másik ritmus szerint éltek.
Közben Eger megtelt autóbuszokkal
Nem véletlenül érezhették úgy a fiákeresek, hogy elfogy körülöttük a világ.
Eger helyi autóbusz-közlekedése az 1950-es és 1960-as években rohamosan fejlődött. Az ötvenes évek elején megjelentek az Ikarus 30-asok, majd az Ikarus 60-asok, 1955-ben pedig átadták a Fellner utcai új autóbusz-állomást.
1956-ban már Felnémetet is bekapcsolták a helyi közlekedésbe.
1958-ban az addigi betűjelzésű helyi járatok számokat kaptak, 1959-ben pedig tovább bővült a hálózat.
1960-ban már naponta mintegy 3900–4000 ember használta az egri helyi járatokat. Ez évente körülbelül 1,36 millió utazást jelentett egy akkor mindössze 36 ezer lakosú városban.
A régi bérkocsi egyszerűen nem tudott versenyezni ezzel.
„Nem érdemes már ezt csinálni!”
Bordás Miklós sem próbálta szépíteni a helyzetet.
A riporternek azt mondta, hogy naponta alig keres száz forintot – lóval együtt.
Úgy számolt, hogy egy napszámos egymaga többet keresett a szőlőkben. Ehhez jött még a több mint kétezer forintos adó, valamint természetesen a ló tartásának, a takarmánynak és a kocsi fenntartásának költsége.
És maga a fiáker sem volt már fiatal.
Bordás azt sem tudta megmondani, kié lehetett eredetileg.
A korát még az előző tulajdonosa sem tudta pontosan.
Ilyen kocsikat akkor már nem készítettek, és lassan azok a mesterek is eltűntek, akik még értettek a javításukhoz. Bordás két egri nevet említett: az öreg Oroszt és a Mária utcában dolgozó Rajnicsot.
De nemcsak szakemberből, megfelelő anyagból is egyre kevesebb volt.
Egy öreg fiáker Eger girbe-görbe utcáin
A riportból nem valamiféle csillogó, romantikus hintó képe rajzolódik ki.
Éppen ellenkezőleg.
A kocsi üléseinek huzata rongyos volt, kerekei a hosszú évek alatt elhasználódtak, az egész szerkezeten látszott az idő. Rengeteg kilométer lehetett már benne.
Eger pedig nem volt könnyű terep.
A meredek, kanyargós, sokszor rossz burkolatú utcák próbára tették a lovat, a kerekeket és a fiákerest egyaránt.
Sanyi azonban állítólag tökéletesen ismerte a várost.
A riport szerint jobban, mint egy vizsgázott idegenvezető.
Nem nagyon kellett hajtani. Ha egyszer elindult, tudta az útvonalat – és azt is, hol érdemes megállni.
A korabeli szerző tréfás megjegyzése szerint minden nevezetességet ismert, valamint azokat a helyeket is, „ahol inni lehet”.
Természetesen nem feltétlenül a ló szomjúságáról volt szó.
A vasútállomástól 15 forintért
A fiákeresek egyik utolsó biztosabb fuvarforrása a vasútállomás lehetett.
Bordás elmondása szerint onnan egy fuvart tizenöt forintért vállaltak.
De már ezt sem nagyon keresték az emberek.
A fiáker lassabb volt, mint a taxi, az autóbusz pedig tömegeket szállított. Bordás tömören össze is foglalta helyzetüket:
„Mink csak akkor kellünk, ha a taxi meg a busz kihagy.”
Ez talán a legfontosabb mondata az egész riportnak.
A fiáker ekkor már nem a városi közlekedés természetes része volt, hanem tartalék.
Egy olyan régi szolgáltatás, amelyhez akkor fordultak, amikor az új világ valamiért éppen nem működött.
Eger közlekedése néhány évtized alatt teljesen átalakult
Ha ma végignézünk a régi Kossuth Lajos utcáról, a Széchenyi utcáról vagy Eger más belvárosi részeiről készült archív felvételeken, feltűnő, mennyire más volt az utca szerepe.
Nem kizárólag autók számára szolgáló közlekedési folyosó volt.
Gyalogosok, kerékpárosok, lovas kocsik, szekerek, autóbuszok és később egyre több személyautó osztozott rajta.
A Minden, ami Eger oldalán korábban részletesen bemutattuk a Kossuth Lajos utca történetét is. A középkorban ez volt a Buda felől érkező, a Hatvani kapun át a várhoz vezető fontos útvonal egyik szakasza. Évszázadokon keresztül lovak, szekerek és kocsik jártak rajta.
A 20. század azonban néhány évtized alatt többet változtatott Eger közlekedésén, mint előtte hosszú évszázadok.
A lovakat felváltották a motorok.
A fiákereket a taxik.
A néhány utast szállító fogatokat pedig az Ikarusok.
Miért csinálta tovább?
A korabeli riporter végül feltette Bordás Miklósnak a legkézenfekvőbb kérdést.
Ha nem éri meg, alig van utas, drága a ló tartása, öreg a kocsi, és maga a fiákeres is azt mondja, hogy nincs már jövője ennek az iparnak, akkor miért csinálja tovább?
Bordás nem válaszolt.
Talán nem is kellett.
A mesterség addigra valószínűleg már több volt egyszerű kenyérkeresetnél. Életforma volt, megszokás, napi ritmus – és egy olyan Egerhez kötötte, amely lassan eltűnt körülötte.
Sanyi akkor is hazatalált
A riport végén ismét megjelenik előttünk az öreg fiákeres.
Bordás Miklós lassan kocog végig az egri utcán. Jobb kezében lóg az ostor, baljában a gyeplő. Feje időnként mellére bukik.
Sanyi pedig megy tovább.
Gazdája talán már alig irányítja.
Nincs is rá szükség.
A ló ismeri az utat.
Ismeri a várost, az utcákat, a megállókat, és tudja, merre van a Vörösmarty utcai otthon.
A korabeli szerző szép gondolattal búcsúzott Bordástól: talán maga a fiákeres volt saját kocsijának legfontosabb utasa. Nap mint nap vitette magát végig Egeren, egy olyan mesterség utolsó éveiben, amely egész életét meghatározta.
És amikor egy meleg, holdfényes nyári estén hazafelé indultak, Sanyinak már azt sem kellett mondani, merre menjen.
Hazatalált magától.
Ma már sem Bordás Miklós kopott fiákere, sem Sanyi lassú patáinak kopogása nem tartozik Eger utcáinak hangjai közé.
De ez a régi riport megőrzött valamit abból a pillanatból, amikor a régi és az új Eger még egyszer, rövid időre egymás mellé került:
egy öreg ló a telefonfülke mellett, egy taxi mögött és egy Ikarus előtt.
Források
Minden, ami Eger – Kossuth Lajos utca, amelyben régen a kanonokok rezidenciái voltak
Minden, ami Eger – Eger Kossuth Lajos utca, Barátok hídja
Minden, ami Eger – Eltűnt kupola Eger belvárosában – a Kossuth Lajos utcai zsinagóga története
Egertörténeti Ismerettár – Az egri fiákeresek
Egertörténeti Ismerettár – Az egri autóbusz-közlekedés története
Busworld Blog – Az egri városi autóbusz-közlekedés története, 2. rész
Borítókép: Eger, Kossuth Lajos utca, 1929 – balra a Megyeháza, jobbra a Ferences templom. Fotó: Várallyay Katus / Fortepan, 312724.
Legutóbbi hozzászólások