Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács 2000-ben július 15-ét a Bíróságok Napjává nyilvánította, annak emlékére, hogy 1869-ben ezen a napon hirdették ki a bírói hatalom gyakorlásáról szóló törvényt.
1871-ben Heves vármegyében a Törvényszék székhelye Eger, a járásbíróságok székhelye pedig Eger, Heves, Pétervására, Hatvan, Gyöngyös és Tiszafüred lett.
Az egri Törvényszék 1872. január 1-jén az államkincstártól bérbe vett Zábránczky-féle házban (a vármegyeház nyugati szomszédságában) kezdte meg működését. A törvényszéki épület 1878-ban az Oroszlán-vendéglő átalakításával jött létre. Az 1880-as évek közepén a telek Eger-patak felőli részén a város új épületet emelt a járásbíróság részére, hogy az összes hivatalos bírósági helyiség együtt legyen. A bírósági szervezet fejlődésének szükségszerű következménye volt azonban egy új igazságügyi palota építése.
1906-1908 között Wälder Gyula tervei alapján felépült az igazságügyi palota és a szomszédos börtön. Az új épületbe 1908. augusztus 1-én költözött be a bíróság. Az Eger belvárosában található, a székesegyház mögött elhelyezkedő neobarokk épület jól illeszkedik környezetébe. A bírósági épületet az 1964-65-ös években a kor igényeinek megfelelően felújították.
forrás: bezseloutcanevek.ektf.hu, ezenanapon.hu
Legutóbbi hozzászólások