Amikor átszakadt a Posuerunt-gát – az 1878-as nagy egri árvíz és a Minoriták hídjának pusztulása

augusztus 31-én hajnalban Eger történetének egyik legsúlyosabb természeti katasztrófája következett be. Az Eger-patakból kilépő hatalmas víztömeg áttörte a város északi részén húzódó Posuerunt árvízvédelmi gátat, majd elárasztotta a belvárost. Házak omlottak össze, hidak rongálódtak meg, üzletek és pincék kerültek víz alá, nyolc ember pedig életét vesztette.

A pusztítás egyik emlékezetes áldozata a Dobó tér mellett álló, tíz szoborral díszített barokk Minoriták hídja volt. Az építményt az árvíz olyan súlyosan megrongálta, hogy végül 1881-ben lebontották. Az egykori védmű és a híd története ma is fontos része Eger múltjának.

A Posuerunt – Eger egykori árvízvédelmi kőfala

Eger életében az Eger-patak mindig kettős szerepet töltött be. Vizet, energiát és megélhetést biztosított a városnak, hiszen partján vízimalmok működtek, ugyanakkor a nagy esőzések és a hegyekből lezúduló csapadék rendszeresen veszélyeztették a települést.

A korábbi árvizek tapasztalatai alapján Eszterházy Károly püspök 1771-ben elrendelte egy jelentős árvízvédelmi kőgát építését. A Posuerunt néven ismert építmény a város északi részén, a Cifrakapu térségében húzódott.

A történeti leírások szerint a kőgát mintegy 226 méter hosszú, 4 méter széles és 5 méter magas volt. Feladata az észak felől érkező víztömeg feltartóztatása, illetve a város belső területeinek védelme volt.

A védmű korábban több alkalommal is bizonyította hasznosságát. Az 1813. szeptember 11-i, valamint az 1814-ben bekövetkezett két nagyobb árvíz idején is segített megóvni a belvárost.

A Posuerunt azonban nem csupán egy egyszerű kőfal volt. A korabeli vízrendezési rendszer fontos elemeként kapcsolódott az Eger-patak szabályozásához, a Cifrakapuhoz és a környék vízfolyásaihoz.

1878. augusztus 30-ról 31-re virradó éjszaka

A katasztrófát rendkívüli felhőszakadás előzte meg. Augusztus 30-án késő este Egertől északra és északnyugatra hatalmas mennyiségű csapadék hullott.

A korabeli vészbizottsági jelentés több érintett települést is felsorol, köztük Bocs, Csehi, Mikófalva, Bekölce, Balaton, Szentmárton, Apátfalva és Monosbél térségét.

A hegyekből és völgyekből összegyűlő víz a Csehi és Szarvaskő felőli völgyeken keresztül indult Eger irányába.

A városban is jelentős csapadékot mértek. A korabeli meteorológiai feljegyzések szerint a csillagdánál 52,5 milliméter, a gimnáziumi mérőállomáson pedig 47 milliméter eső hullott.

A legnagyobb veszélyt azonban az északi vízgyűjtő területről érkező hatalmas víztömeg jelentette. Az Eger-patak viszonylag sekély medre nem tudta befogadni az egyszerre lezúduló csapadékvizet.

Szarvaskőn és Felnémeten már a város elérése előtt kilépett a medréből az ár.

Átszakadt a várost védő kőgát

A hatalmas víztömeg a Posuerunt kőgátnál torlódott fel. A védmű egy ideig még feltartóztatta az áradatot, de a folyamatosan növekvő víznyomásnak végül nem tudott ellenállni.

A történeti feldolgozásokban az átszakadás időpontjaként hajnali három óra is szerepel, míg a Cifrakapunál történő városi betörést bemutató későbbi rekonstrukciók már négy óra körüli időpontot említenek. A lényeg azonban ugyanaz: a védmű elvesztette a visszatartó képességét, és a víz akadálytalanul zúdult a város alacsonyabban fekvő részei felé.

A korabeli leírások szerint a Cifrakapunál a vízmagasság később meghaladta a három métert.

A város északi területeit hatalmas vízfelület borította. Az ár elérte a belvárost, ahol lakóházakat, kereskedéseket, műhelyeket és raktárakat öntött el.

A Dobó tér környékén, a Széchenyi utcában és a mai Mecset utca területén különösen súlyos volt a pusztítás.

A régi Kígyó közön, a mai Mecset utcában 3 méter 35 centiméteres vízállást mértek. A Dobó tér egyes épületeinél meghaladta a két métert, de még a minorita templomba is jelentős mennyiségű víz jutott.

A helyzetet tovább súlyosbította az Érsekkert déli kőfala, amely egy ideig visszaduzzasztotta a belváros felől érkező vizet. Reggel hét óra körül a víz ezt a falat is ledöntötte, ami után gyorsabb apadás kezdődött. Délelőtt kilenc-tíz órára az árvíz levonult a belvárosból.

A Minoriták hídja sem élte túl a katasztrófát

Az 1878-as árvíz egyik jelentős építészeti vesztesége a Dobó István tér és a patakon túli városrész között álló Minoriták hídja volt.

A helyszínen már az 1710-es években is fahíd biztosította az átkelést. A város fejlődésével azonban egyre nagyobb igény mutatkozott egy tartósabb, reprezentatívabb építményre.

Az új kőhíd 1731-ben készült el Giovanni Battista Carlone olasz építőmester közreműködésével.

A barokk építmény különleges látványt nyújtott. A híd és a hozzá kapcsolódó mellvédek összesen tíz kőszoborral voltak díszítve. A kőfaragó munkákat Steyer János végezte.

A híd nemcsak közlekedési szerepet töltött be, hanem Eger barokk városképének egyik meghatározó eleme is volt.

Az 1878-as árvíz azonban súlyosan megrongálta. Bár a szerkezet nem tűnt el azonnal, állapota annyira veszélyessé vált, hogy a helyreállítása helyett végül a lebontása mellett döntöttek.

A bontási munkálatokat 1881 júliusában fejezték be.

Ezzel eltűnt Eger egyik legkülönlegesebb barokk hídja, és vele együtt a tíz szoborból álló díszítőegyüttes is.

A híd helyére később vashíd került, amelyet a második világháborúban a visszavonuló német csapatok felrobbantottak. A ma látható, neobarokk megjelenésű híd 1948-ban épült újjá.

A Minoriták hídjának történetéről a Minden, ami Eger korábban is közölt részletes összeállítást, amely az egykori barokk építmény pusztulását és az utódhidak történetét mutatja be.

Nyolc halálos áldozat és hatalmas anyagi kár

Az 1878-as árvíz nem csupán Eger épített örökségében okozott helyrehozhatatlan veszteségeket.

A katasztrófának nyolc halálos áldozata volt. A korabeli vészbizottsági adatok szerint 35 ház teljesen összeomlott, további 166 épület pedig részben megrongálódott vagy összeomlással fenyegetett.

A legsúlyosabb károkat a belvárosi kereskedők és iparosok szenvedték el. Üzleteikben és pincéikben hatalmas mennyiségű áru pusztult el. Az árvíz a kórházat sem kímélte, az Irgalmasok intézményében a betegeket az emeletre kellett menekíteni.

A közlekedés is súlyos károkat szenvedett. A hidak közül csak a Barátok hídja maradt épen, a víz pedig az Eger és Kistálya közötti vasúti töltést is elmosta.

A városban a katasztrófa után vészbizottság alakult, amelynek egyik legfontosabb feladata a károsultak megsegítése volt. Az érsekség, a király, a belügyminisztérium, a főkáptalan és a lakosság is adományokkal járult hozzá a helyreállításhoz.

Az árvíz következményei még hosszú ideig meghatározták Eger fejlődését.

Márványtáblák őrzik a pusztítás vízszintjét

Az 1878-as árvíz emlékének megőrzésére Hevesy Sándor mérnök javaslatára márványtáblákat helyeztek el a város különböző épületeinek falán.

Ezek a táblák ma is különleges történeti emlékek. Nem egyszerű emléktáblák, hanem az egykori vízállás pontos helyszíni jelölései.

A ma ismert lelőhelyek között szerepel többek között:

Széchenyi út 39. – Gráf-ház
Széchenyi út 29. – Szent Anna-templom
Knézich Károly utca 1. – Irgalmas kápolna
Markhot Ferenc utca 2. – Kálvin-ház
Dobó tér 8. – lakóház
Dobó tér 1. – Forst-ház kapualja
Bajcsy-Zsilinszky utca 19. – Remenyik-ház
Bajcsy-Zsilinszky utca 17. – Steinhauzer-ház
Bajcsy-Zsilinszky utca 6. – Grőber-ház
Jókai utca 6. – lakóház
Kossuth Lajos utca 9. – Megyeháza
Kossuth Lajos utca 26. – Buttler-ház

További árvíztáblák is ismertek olyan épületekről, amelyeket azóta lebontottak vagy átépítettek. Külön érdekesség, hogy a Markhot Ferenc Kórház épülettömbjében, az egykori irgalmas rendház területén is sikerült további jelöléseket azonosítani.

Ezek a márványtáblák a mai Eger egyik legfontosabb, szabadtéren is tanulmányozható történeti emlékcsoportját alkotják.

Az Eger-patak ma is folyamatos vízügyi feladatot jelent

Az 1878-as katasztrófa óta Eger jelentősen átalakult. A patak medrét rendezték, a partokat megerősítették, a városi környezet pedig egészen más képet mutat, mint a 19. század végén.

Az árvízveszély azonban nem tűnt el teljesen.

A hirtelen lezúduló csapadék, a mederben felhalmozódó hordalék és az akadályok ma is indokolttá teszik a rendszeres vízügyi beavatkozásokat.

Erre jó példa a 2025 októberében megkezdett mederkarbantartás is. Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság Egri Szakaszmérnöksége két, különösen rossz állapotú belvárosi szakaszon végzett munkálatokat.

A Károlyi Mihály utca és a Kalcit köz között megtisztították a medret, valamint megerősítették a kétoldali védőtöltést. A Knézich Károly utcai híd és a Mária utcai gyaloghíd közötti részen pedig eltávolították a jelentős hordaléklerakódásokat.

A beavatkozásra azért volt szükség, mert a feliszapolódás és a mederben kialakult hordalékszigetek akadályozták a víz megfelelő lefolyását. A város közlése szerint a környék ingatlanjainak védelme korábban nagyobb felhőszakadások után homokzsákos védekezést is szükségessé tett.

A munkálatok célja az volt, hogy az Eger-patak belvárosi szakasza biztonságosabbá váljon, és jobban ellenálljon a hirtelen áradásoknak.

Egy katasztrófa emléke, amelyet ma is láthatunk

Az 1878-as nagy egri árvíz története nem csupán a régi krónikák lapjain él tovább.

A Cifrakapu környéke, a Posuerunt egykori védművének története, a Minoriták hídjának helye és a városszerte megtalálható árvíztáblák mind ugyanahhoz a tragikus eseményhez kapcsolódnak.

A Dobó tér mai hídján naponta ezrek kelnek át. Kevesen gondolnak arra, hogy ezen a helyen egykor egy tíz szoborral díszített barokk kőhíd állt, amelynek sorsát az 1878-as árvíz pecsételte meg.

A történet egyúttal arra is emlékeztet, hogy az Eger-patak nem mindig volt az a békés városi vízfolyás, amelyet ma ismerünk. A város és a patak kapcsolata évszázadok óta együtt jár a víz hasznosításával, szabályozásával és az árvizek elleni védekezéssel.

A régi márványtáblák pedig ma is megmutatják, milyen magasan állt egykor a víz Eger utcáin.