1859. október 9. – 167 éve született Bodola Lajos mérnök. Az évforduló alkalmat ad arra, hogy felidézzük, miként változtatta meg a méterrendszer bevezetése az egri szőlősgazdák, pincetulajdonosok és borkereskedők mindennapjait.

Eger történetét évszázadok óta meghatározza a szőlő és a bor. A várost körülölelő dombokon művelt szőlőültetvények, a tufába vájt pincék, a hordók és a szüretek világa azonban egykor egészen más mértékegységeket ismert, mint amelyeket ma használunk. A bort nem literben, a nagyobb készleteket nem hektoliterben tartották nyilván, és a szőlőterületeket sem feltétlenül hektárban számolták.

A régi egri pincék világában az akó, az icce, a pint, a cseber és a hordó olyan természetes fogalmak voltak, mint napjainkban a liter vagy a kilogramm. Ezek a mértékek nem csupán a kereskedelemben játszottak szerepet: meghatározták a szőlőtermés elszámolását, a bor után fizetendő járandóságokat, a vendéglők kiszolgálását és a gazdák egymás közötti üzleteit is.

A 19. század második felében azonban Magyarországon olyan változás kezdődött, amely a szőlőhegyek és pincék életébe is eljutott. Az egységes méterrendszer bevezetésével fokozatosan új nyelvet kapott a borkereskedelem.

Amikor még akóban számolták az egri bort

A régi Magyarországon a folyadékok mérésére számos különböző mértékegységet használtak. A borvidékeken különösen fontos volt az akó, amely elsősorban a nagyobb mennyiségű bor nyilvántartásában és kereskedelmében kapott szerepet.

A történeti forrásokban szereplő akó azonban nem minden korban és minden vidéken jelentett pontosan ugyanakkora mennyiséget. A helyi szokások, a korabeli szabályozások és az alkalmazott mértékrendszerek miatt jelentős eltérések fordulhattak elő.

A 19. században elterjedt bécsi, illetve osztrák akó körülbelül 56,6 liternek felelt meg. Ez azt jelenti, hogy tíz ilyen akó bor hozzávetőleg 566 litert jelentett.

Egy nagyobb egri pincében, ahol több tucat hordó sorakozott, az akóban megadott készlet komoly gazdasági értéket képviselhetett.

Az akó különösen fontos volt a hordós borkereskedelemben. A bor mennyiségét a kereskedőnek, a gazdának és a vásárlónak egyaránt ismernie kellett. A pontos mérésnek az ár megállapításában, a szállításban és az adóztatásban is jelentősége volt.

A régi hordók ugyanakkor nem voltak feltétlenül azonos méretűek. A hordó egyszerre jelenthetett tárolóedényt és a kereskedelemben használt mennyiségi megjelölést. Éppen ezért a hordók tényleges űrtartalmának megállapítása különösen fontos kérdés volt.

Icce, pint és meszely – a mindennapi borfogyasztás mértékei

Míg az akó elsősorban a nagyobb bormennyiségek világához tartozott, addig az icce, a pint és a meszely a kisebb mennyiségek mérésében játszott szerepet.

Az icce a magyar vendéglátás és borkereskedelem egyik legismertebb régi mértékegysége volt. Mérete vidékenként és koronként változott, általában mintegy 0,6–0,9 liter közötti mennyiséget jelentett.

A meszely nagyjából fél iccének felelt meg, a pint pedig a régi mértékrendszerekben rendszerint két iccét foglalt magában.

A 19. századi osztrák mértékrendszerben az icce körülbelül 0,707 liter, a pint pedig 1,415 liter volt.

Egy egri borozóban vagy vendéglőben tehát egészen másképpen hangozhatott egy rendelés, mint napjainkban. A vendég iccében vagy pintben kérhette a bort, és a kiméréshez használt edények is ezekhez a hagyományos egységekhez igazodtak.

A régi mértékek használata a mindennapi élet része volt. Az emberek ismerték az adott vidéken megszokott mennyiségeket, és azokhoz igazították vásárlásaikat.

A nehézség akkor jelentkezett, amikor különböző települések, borvidékek vagy kereskedelmi központok között kellett összehasonlítani a mennyiségeket.

Egy adott helyen használt icce ugyanis nem feltétlenül egyezett meg egy másik vidéken megszokott iccével.

A szőlőtermés mérése sem volt egyszerű

Az egri szőlőgazdák számára nemcsak a bor mennyisége, hanem a leszüretelt szőlő tömege, a termőterület nagysága és a feldolgozás során keletkező must mennyisége is fontos volt.

A szőlőtermés elszámolásánál a régi súlymértékek, például a font és a mázsa is szerepet kaptak. A szőlőterületek nagyságát pedig gyakran holdban és négyszögölben tartották nyilván.

A szüret után a gazdának tudnia kellett, mennyi szőlőt takarított be, mennyi mustot nyert belőle, és végül mekkora borkészlettel rendelkezik.

A must és a bor mennyisége azonban nem azonos: az erjedés, az üledék eltávolítása és a fejtés során veszteség keletkezik. A pontos elszámolás ezért már a modern borászati technológia megjelenése előtt is fontos gazdasági kérdés volt.

Egerben különösen nagy jelentősége lehetett ennek, hiszen a szőlőművelés nem pusztán egyéni gazdálkodás volt. A város egyházi intézményeinek, földbirtokosainak, kereskedőinek és számos családjának megélhetése kapcsolódott a borhoz.

A bordézsma és a pincék régi elszámolásai

Az egri borvidék történetének egyik fontos sajátossága az egyházi birtoklás és a szőlőművelés szoros kapcsolata.

A középkorban az egri püspökség jelentős birtokokkal rendelkezett, a szőlőtermésből pedig különféle járandóságokat szedtek. A bortized, más néven bordézsma a termés meghatározott részének beszolgáltatását jelentette.

A dézsmabor tárolására pincékre volt szükség. Az egri pincerendszer története ezért nemcsak a borkészítéshez, hanem a termés begyűjtéséhez és nyilvántartásához is kapcsolódik.

A régi borűrmértékek között a köböl és a cseber is jelentős szerepet játszott. Ezeket különösen a terményjárandóságok, a dézsma és a nagyobb gazdasági elszámolások során alkalmazták.

A különféle mértékek megértése ma a helytörténeti kutatásban is nélkülözhetetlen. Egy régi egri számadásban szereplő tíz akó vagy húsz cseber bor mennyiségét ugyanis csak akkor lehet megfelelően értelmezni, ha tudjuk, melyik korszak és melyik mértékrendszer szerint készült a feljegyzés.

Ezért a régi számadatokat nem mindig lehet egyszerűen egyetlen mai literértékre átszámítani.

1874 – törvény született az egységes mérésről

A 19. század második felében Magyarország gazdasági élete jelentős átalakuláson ment keresztül. A vasúthálózat fejlődése, a kereskedelem bővülése és a modern ipar megjelenése egyre sürgetőbbé tette az egységes mértékek alkalmazását.

Az országgyűlés 1874-ben fogadta el a méterrendszer bevezetéséről szóló VIII. törvénycikket.

Az új szabályozás alapja a tízes rendszer lett. A hosszúság mérésére a métert, a folyadékok mérésére a litert, a tömeg mérésére a kilogrammot vezették be.

A törvény gyakorlati alkalmazása 1876. január 1-jétől vált kötelezővé a közforgalomban.

A változás a magyar borászat számára is meghatározó volt. Az akókban nyilvántartott borkészleteket fokozatosan literben és hektoliterben kezdték számolni, a kereskedelemben pedig egyértelműbbé vált a mennyiségek összehasonlítása.

A hektoliter különösen alkalmasnak bizonyult a nagyobb borkészletek nyilvántartására, hiszen egy hektoliter pontosan száz liternek felel meg.

A korábban különböző helyi mértékeket használó gazdák és kereskedők így egy országosan egységes rendszerhez igazodhattak.

A régi szokások természetesen nem tűntek el egyik napról a másikra. A törvényes mértékegységek megváltozása és a mindennapi beszéd átalakulása két különböző folyamat volt.

Hogyan változhatott meg az egri pincék élete?

A méterrendszer bevezetése nem jelentette azt, hogy az egri pincékben azonnal lecserélték volna a hordókat, a kádakat vagy a borkészítés hagyományos eszközeit.

A változás elsősorban a mérésben és az elszámolásban jelentkezett.

A hordók tényleges befogadóképességét már literben lehetett megadni. A készleteket hektoliterben lehetett összegezni, a kereskedelmi ügyletekben pedig egyre nagyobb jelentőséget kaptak a hitelesített mérőeszközök.

Ez a gazdák számára új ismeretek elsajátítását jelentette. A korábban megszokott akókat, iccéket és pinteket át kellett számítani az új egységekre.

Az egységes rendszer egyik legfontosabb előnye az volt, hogy csökkentette a különböző helyi mértékekből eredő félreértések lehetőségét.

Egy Egerből elszállított hordó bor mennyiségét ugyanabban a mértékegységben lehetett meghatározni, mint az ország más borvidékein értékesített borét.

Ez különösen a távolsági kereskedelem fejlődése szempontjából volt jelentős.

Az egri borvidék a 19. században már nem csupán a helyi fogyasztók számára termelt. A bor értékesítése a tágabb térség gazdasági kapcsolatrendszerének is része volt.

Az egységes mérés ennek a kereskedelemnek teremtett pontosabb és átláthatóbb feltételeket.

Bodola Lajos – a mérnök, aki a pontos mérésért dolgozott

A méterrendszer magyarországi történetéhez kapcsolódik Bodola Lajos mérnök és geodéta munkássága, aki 1859. október 9-én, az olaszországi San Pier d’Arenában született.

Édesapja, az idősebb Bodola Lajos az 1848–49-es szabadságharcban Gábor Áron munkatársaként szolgált. A család az emigráció évei után, 1879-ben tért vissza Magyarországra.

Bodola Lajos 1885-ben szerzett mérnöki diplomát a József Műegyetemen, később pedig a geodézia elismert professzora lett. Tudományos munkássága a földmérés, a mérési hibák vizsgálata és a mérőműszerek fejlesztése területére is kiterjedt.

1899-ben az Állami Központi Mértékhitelesítő Bizottság élére nevezték ki. Jelentős szerepet vállalt a mértékek használatáról és ellenőrzéséről szóló 1907. évi V. törvénycikk előkészítésében.

Ez a munka már a méterrendszer 1876-os kötelező bevezetése utáni időszakhoz tartozott. A cél az volt, hogy az országban használt mérőeszközök hitelesítése és ellenőrzése megbízhatóbbá váljon.

Bodola közvetlen egri borászati tevékenységéről nem ismert adat. Munkássága mégis jól kapcsolódik a borvidék történetéhez: az általa képviselt pontos, ellenőrizhető mérés alapvető fontosságú volt minden olyan gazdasági ágazatban, ahol a termékek mennyisége határozta meg az elszámolást.

A borászat pedig éppen ilyen terület volt.

Egy különleges egri helyszín: a Szépasszony-völgy

A régi borűrmértékek világát Egerben talán a Szépasszony-völgy történetén keresztül lehet a legjobban elképzelni.

A Minden, ami Eger blog már 2017-ben részletesen foglalkozott a völgy múltjával. A korábbi írásból megtudhatjuk, hogy a pincék kialakulásának története szorosan összefüggött az egri bortermelés fejlődésével.

A völgy Öregsorának kialakítása 1774-ben kezdődött püspök-földesúri engedéllyel. A pinceépítéseket a bortermelés növekedése és az értékesítési lehetőségek bővülése ösztönözte.

Amikor ezek a pincék létrejöttek, Magyarországon még nem a mai metrikus rendszer szerint számolták a bort.

A gazdák akókat, iccéket és más hagyományos egységeket használtak. A hordók méretét, a pincék befogadóképességét és az eladásra szánt készleteket ezek segítségével tartották számon.

A Szépasszony-völgy története tehát több korszakot köt össze. A pincék egy része még a régi mértékek világában született, de később már a literben és hektoliterben számoló borkereskedelem részévé vált.

A pincék megmaradtak, a bennük tárolt bor mérésének szabályai viszont megváltoztak.

A Nagy-Eged és a szőlőterületek mérése

A méterrendszer nemcsak a bor mennyiségének meghatározását változtatta meg, hanem a szőlőültetvények területének nyilvántartásában is új lehetőségeket teremtett.

A hagyományos hold és négyszögöl mellett megjelent a négyzetméter és a hektár.

Egy kataszteri hold 1600 négyszögölnek, vagyis körülbelül 5755 négyzetméternek felel meg. Egy hektár ezzel szemben pontosan 10 000 négyzetméter.

A régi birtoknyilvántartások értelmezéséhez ezért ma is szükség lehet az átszámításokra.

Ez az egri szőlőhegyek kutatásánál különösen érdekes kérdés.

A Minden, ami Eger blog 2026 szeptemberében a Nagy-Eged történetét is bemutatta. Az Eger fölé magasodó hegy évszázadok óta kapcsolódik a város szőlőkultúrájához, napjainkban pedig az Egri borvidék egyik legismertebb termőhelye.

A hegyoldalban fekvő szőlőterületek nagyságát ma hektárban határozzák meg, a termés mennyiségét kilogrammban vagy tonnában, a készülő borét pedig literben és hektoliterben tartják nyilván.

A modern mértékegységek lehetővé teszik, hogy a különböző évjáratok terméseredményeit, az ültetvények hozamát és a borkészítés mennyiségi adatait egységes rendszerben hasonlítsák össze.

A filoxéravész idején már új mértékekkel számoltak

Az egri borvidék 19. századi történetében különös időbeli egybeesés figyelhető meg.

A méterrendszer 1876-os bevezetését követően alig egy évtizeddel súlyos válság érte a térség szőlőtermesztését.

1886-ban Egerben is megjelent a filoxéra, a szőlőgyökértetű, amely az ültetvények jelentős részét elpusztította.

A szőlőterületek újratelepítése, a fajtaválasztás és a művelési módszerek átalakulása már egy olyan korszakban történt, amikor a hivatalos gazdasági nyilvántartásokban az új mértékrendszer érvényesült.

A filoxéravész utáni újjáépítés így nemcsak a szőlőfajták és a termesztési módszerek szempontjából jelentett fordulatot. A birtokok, terméseredmények és borkészletek összehasonlítható nyilvántartása is egyre fontosabbá vált.

A 19. század végének egri szőlősgazdája tehát egészen más gazdasági környezetben dolgozott, mint néhány évtizeddel korábbi elődje.

Mit jelentenek ma a régi bormértékek?

A régi és a mai mértékek összehasonlítása érdekes képet ad arról, mekkora mennyiségekkel dolgozhattak egykor a bortermelők.

Néhány példa a 19. századi osztrák mértékrendszer alapján:

Régi mérték Mai megfelelő
1 meszely kb. 0,354 liter
1 icce kb. 0,707 liter
1 pint kb. 1,415 liter
1 akó kb. 56,6 liter
10 akó kb. 566 liter
1 kataszteri hold kb. 0,5755 hektár

Fontos azonban hangsúlyozni, hogy ezek nem minden történelmi korszakra és vidékre érvényes általános átváltási értékek. A korábbi magyar és helyi mértékek ettől eltérhettek.

Ha például egy 19. századi egri pince készletét száz osztrák akóban határozták meg, az megközelítőleg 5660 liter, vagyis 56,6 hektoliter bornak felelt meg.

Ekkora mennyiség már jelentős készletet képviselt, amelynek pontos meghatározása a kereskedelemben különösen fontos lehetett.

A régi mértékek ismerete ezért nem csupán néprajzi érdekesség. Segítségükkel a korabeli számadásokból, hagyatéki leltárakból és gazdasági iratokból sokkal pontosabb képet kaphatunk az egri bortermelés méreteiről.

Az akó eltűnt, de a régi egri borkultúra emléke megmaradt

Ma már természetesnek vesszük, hogy egy palack bor 0,75 literes, egy hordó befogadóképességét literben adják meg, a nagyobb pincészetek pedig hektoliterben számolják termelésüket.

A régi egri borosgazdák számára azonban mindez még ismeretlen volt.

Ők akóban számolták a nagyobb készleteket, iccében mérték a kisebb mennyiségeket, és olyan hagyományos egységeket használtak, amelyek évszázadokon át a mindennapi élet részét alkották.

A méterrendszer bevezetése nem változtatta meg az egri bor ízét, a szőlőhegyek fekvését vagy a tufapincék hűvös világát. Megváltoztatta viszont azt, ahogyan a bort nyilvántartották, eladták és elszámolták.

Az 1859. október 9-én született Bodola Lajos munkássága arra is emlékeztet, hogy a pontos mérés története nem kizárólag a tudomány és a mérnöki munka része. Hatása eljutott a gazdaság szinte minden területére, így a magyar borvidékekre is.

Egerben ennek a változásnak különleges történeti háttere van. A Szépasszony-völgy pincéi, a Nagy-Eged szőlői és a város évszázados borkereskedelme mind olyan világot őriznek, amelyben a régi és az új mértékek egykor egymás mellett léteztek.

A régi akók és iccék mára eltűntek a hivatalos elszámolásból, de a történeti dokumentumokban tovább élnek.

És ha egy több mint százötven éves egri borospince számadásában ismét találkozunk velük, már nem csupán különös, régies szavakat látunk, hanem egy olyan korszak emlékeit, amikor a bor mennyiségét még egészen másképpen határozták meg.

Források

Minden, ami Eger – A Szépasszony-völgy rövid története (fotók)

Minden, ami Eger – Eger házi hegye, a Nagy-Eged

Magyar Nemzeti Levéltár – Mértéketalonok az Országos Levéltárban

Magyar Elektronikus Könyvtár – Magyar Néprajzi Lexikon: Borűrmértékek

Budapest Főváros Kormányhivatala – A hazai mérésügy története dióhéjban

1874. évi VIII. törvénycikk – A métermérték behozataláról

Nemzeti Örökség Intézete – Bodola Lajos életrajza

Magyar Fizikusok Tudományos Életrajzi Naptára – Bodola Lajos

Egri Borvidék – Történelem és borvidéki sajátosságok

Egri Borbarát Hölgyek Egyesülete – Az Egri Borvidék története

Borítókép: Virág János bort kínál az egykori szószéknél, ahol hajdan párokat is összeadtak. A pince falán látható bibliai jelenetek a helyiség korábbi rendeltetéséről tanúskodnak. Fotó: Gy. Balázs Béla.