A hegyoldalba vájt múlt – Andornaktálya különleges pincevilága

Egy földút, lovak és szekér, régi villanyoszlopok, a háttérben néhány ház, jobbra pedig szinte belesimulnak a domboldalba a pincék. Bakó Ferenc 1961-ben készült andornaktályai fényképe első pillantásra egyszerű falusi életkép. Valójában azonban egy olyan világot őrzött meg, amelynek gyökerei évszázadokra nyúlnak vissza.

A Dobó István Vármúzeum gyűjteményében fennmaradt felvétel címe egyszerűen: „Borospince külsők”. A kép azonban ennél sokkal többről mesél. Andornak történetében a pincék nem csupán a bor tárolására szolgáló gazdasági építmények voltak. A település kialakulásának története is szorosan összefonódott a tufába vájt helyiségekkel.

Andornak és Kistálya – két faluból született Andornaktálya

A mai Andornaktálya két régi település, Andornak és Kistálya 1939-es egyesítésével jött létre. A két egykori falu emléke ma is ott van a településszerkezetben: a hosszú Rákóczi Ferenc út köti össze a hajdani településrészeket.

Andornak története azonban jóval korábban kezdődött.

A település múltjával korábban a Minden, ami Eger oldalán is foglalkoztunk, és éppen ez a történet adja meg Bakó Ferenc fényképének igazi hátterét. Andornak régi településszerkezete ugyanis nem választható el a környező domboktól, a szőlőktől és a kőbe vájt pincéktől.

A település hivatalos történeti bemutatása szerint valószínű, hogy Andornak és Kistálya korai településmagja is kapcsolatban állt a riolittufába vájt barlanglakásokkal és pincékkel.

Bakó Ferenc kutatásai ennél is közelebb visznek az egykori Andornak világához.

Volt idő, amikor valóban pincében laktak Andornakon

A történeti források egyik legérdekesebb adata a 18. század elejére vezet vissza.

Bakó Ferenc kutatásában egy peres ügy tanúvallomásai maradtak fenn arról, milyen lehetett Andornak az 1720-as évek táján. Az egyik vallomás szerint 1725 körül még alig voltak házak a településen, néhány gazda pedig pincében lakott. Egy másik tanú ugyancsak arról beszélt, hogy Andornakon mindössze két-három lakos élt, ők is a kistályai szőlők alatt kialakított pincékben.

Nem egyszerűen arról volt tehát szó, hogy a falu mellett később borospincéket vájtak.

A pincék és pinceházak magának a településnek a történetéhez tartoztak.

Bakó szerint az egykori barlanglakások eredeti formájukban már nem maradtak fenn Andornakon, mert jelentős részüket idővel borospincévé alakították.

Ez különösen érdekessé teszi az 1961-es fényképet: amit Bakó Ferenc lefényképezett, annak előzményei nem néhány évtizedre, hanem évszázadokra vezetnek vissza.

Herman Ottó is járt az andornaki barlanglakások között

Andornak különleges kőbe vájt világára már jóval Bakó Ferenc előtt felfigyeltek.

Herman Ottó egyik kutatóútját éppen Andornakon kezdte. Ebben szerepe lehetett annak is, hogy jó kapcsolatban állt Mocsáry Lajossal, a falu birtokosával. Herman Ottó a barlanglakásokat abban a völgyben vizsgálta, ahol a helyiek által Rózsadombnak nevezett terület és a pincesor feküdt.

A kutatás során pinceházakat is dokumentáltak: alaprajz és homlokzati rajz is készült róluk.

Vagyis már akkor olyan sajátos építészeti örökségként tekintettek ezekre a hajlékokra, amelyet érdemes volt felmérni és megörökíteni.

A kőből nemcsak pince, hanem otthon is lett

Andornaktálya az Egri-Bükkalja kőkultúrájának egyik fontos települése.

A térség vulkáni eredetű, viszonylag könnyen faragható riolittufája évszázadokon keresztül szinte kínálta magát az ember számára. Vájtak bele borospincét, kamrát, istállót, gazdasági helyiséget, de lakást is.

Erről a különleges életformáról a Minden, ami Eger oldalán több alkalommal írtunk. A „Sziklába vájt barlanglakások hazánkban Kisamerikától Budafokig” című korábbi összeállításunkban Eger környékének pinceházait is bemutattuk, néhány nappal ezelőtt pedig „Néhány évtizede még emberek éltek ezekben a hevesi barlanglakásokban” címmel tértünk vissza a témához.

Andornak története különösen érdekes része ennek az örökségnek.

Bakó Ferenc 1975-ig végzett felmérései során Andornakon és Kistályán is dokumentált kőbe vájt hajlékokat. Kutatásai azt is megmutatták, hogy a pinceházban élők társadalmi helyzete nem volt mindenütt azonos: nem kizárólag a legszegényebbek laktak ilyen építményekben, hanem földdel rendelkező parasztok és iparosok is.

A szőlő és a pince évszázadokon át meghatározta Andornak életét

A kőbe vájt építmények történetét a szőlőműveléstől sem lehet elválasztani.

Andornaktálya környékének dombjai régóta szőlőtermő területek. Egy 1851-es adat szerint 474 kataszteri hold szőlő tartozott a településhez. A század végének filoxéravésze ezt az állományt is súlyosan érintette, később azonban ismét jelentős szőlőterületek alakultak ki. Az 1970-es években ezek nagysága már mintegy 550 hektárt ért el.

A szőlőhöz pedig pince kellett.

Ezért alakultak ki a tufás hegyoldalakban azok a hosszú, utcaszerű pincesorok, amelyek máig Andornaktálya településképének sajátos elemei. A község településképi dokumentuma külön karakterterületként kezeli a pincék és présházak világát.

A Százrejtekű – Andornak föld alatti különlegessége

Az andornaki pincevilág legkülönösebb emléke kétségtelenül a Százrejtekű.

A település nyugati határában található hatalmas, több helyiségből álló sziklaépítményt számos legenda övezi. A Bükki Nemzeti Park Igazgatósága szerint rendeltetése az idők során többször is megváltozhatott, a néphagyomány pedig a török időkhöz kapcsolja.

A története ennél összetettebb.

Egy 1779-ben készült térképen az andornaki pincék között már külön szerepeltek a „Cellae”, vagyis pincék, valamint a „Cellae antiquae”, azaz régi pincék. Bakó Ferenc kutatásai alapján felmerült, hogy bizonyos nagyobb sziklahelyiségek akár Andornak hosszú elnéptelenedése előtti időből származhatnak. A pontos koruk és eredeti rendeltetésük ugyanakkor nem minden esetben határozható meg bizonyossággal. ornak pincekultúrájának története.

1961 – amikor a régi és az új világ még egymás mellett állt

És itt érdemes újra megnézni Bakó Ferenc fényképét.

A kép egyik oldalán ott van az évszázados múlt: a dombba mélyített pincék, a vastag falak, a földdel és növényzettel fedett tetők.

Előttük lovak és szekér állnak.

Közben azonban már villanyvezetékek futnak végig az út mellett.

Mintha két korszak találkozna egyetlen fényképen.

A régi falusi élet még jelen van, de már megérkezett a modernizáció is. A lovas közlekedés, a földút és a hagyományos pincék mellett ott sorakoznak az elektromos hálózat oszlopai.

Bakó Ferenc valószínűleg néprajzi dokumentációként készítette felvételét. Hatvanöt évvel később azonban már helytörténeti időkapszulaként nézzük.

A fényképen látható pincék pedig arra emlékeztetnek, hogy Andornaktálya története nem csupán a felszínen olvasható.

Ennek a településnek a múltjából nagyon sok minden szó szerint a hegyoldalba van belevésve.