Ehhez a szemlélethez köthető Jézus Krisztus megkísértésének története. A Messiás ellenállt, amikor negyvennapos böjtje után megpróbálta rávenni a sátán, hogy változtassa a köveket kenyérré.
Nagyböjt első vasárnapján az evangéliumból is ezt a történetet olvassák fel, példát mutatva, miként lehet a testi vágyakon lelki erővel felülkerekedni.
Hamvazószerda legjellegzetesebb szertartása a hamvazkodás. A pap keresztet rajzol a hívők homlokára az előző évi virágvasárnapi barka elégetéséből származó hamuval, miközben ezt mondja: „Emlékezz, ember, hogy porból vagy, és porrá leszel.”
A hamu az emberi élet mulandóságára emlékeztet, ugyanakkor a bűnbánat és a megtisztulás jelképe is. A hamvazkodás belső lelki folyamata, hogy az ember szembenézzen esendőségével, és megújulva indulhasson el a húsvétra vezető útra.
A szertartáshoz használt hamu rendszerint az előző évi barkaszenteléskor megáldott ágak elégetéséből származik, így a liturgikus idő körforgását is kifejezi.
Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek hamuval keresztet rajzol egy gyermek homlokára az esztergomi bazilikában tartott hamvazószerdai szentmisén 2010. február 17-én (Fotó: MTI/Kovács Tamás)
Próbatétel és megtisztulás: a 40-es szám szimbolikája
A nagyböjt megértésében kulcsszerepet játszik a negyvenes szám szimbolikája. A Szentírás értelmezésében a számok nemcsak mennyiségi adatokat jelölnek, hanem mélyebb lelki tartalmakat hordoznak. Ez a szám a próbatétel, a megtisztulás és az átmenet száma, egy olyan időszaké, amely küzdelemmel jár, de végül megújuláshoz vezet.
A negyvenes szám jelentőségéhez már az Ószövetségben is számos példa kapcsolódik.
A vízözön idején negyven napig esett az eső, amely a világ megtisztulását hozta.Mózes negyven napig böjtölt a Sínai-hegyen, mielőtt a Tízparancsolatot tartalmazó kőtáblákat átvette az Úrtól.Izrael népe negyven évig vándorolt a pusztában, mire eljutott az ígéret földjére, amely a hosszú próba a hit és a kitartás ideje volt.Saul és Dávid király uralkodása egyaránt negyven évig tartott, amely idő alatt mindketten számos megpróbáltatáson mentek keresztül.
Az Újszövetségben a negyvenes szám szintén a sorsfordító lelki eseményekhez köthető.
Jézus negyven napig böjtölt a pusztában, ahol felkészült lelkileg, miközben legyőzte a gonosz kísértését.A feltámadás után Jézus még negyven napig tanította és bátorította tanítványait a földön, mielőtt felment volna a mennybe.
A keresztény hagyományban szintén megjelenik ez a szimbolika. Mária tisztulásának ünnepe – Gyertyaszentelő Boldogasszony – azért esik február 2-ára, mert a mózesi törvény szerint a szülés után negyven nappal tisztul meg az édesanya.
Kép forrása: Shutterstock
A negyvenes szám jelentőségét csillagászati és naptári megfigyelések is erősítették. Az ókori emberek észrevették, hogy a holdhónapok és a Nap éves mozgása bizonyos időszakokra szabályosságot mutat. Egy-egy holdhónap körülbelül másfél hétnyi napokkal majdnem negyven napig tartott.
A népi kalendáriumok negyvenes napjai — például Gyertyaszentelő vagy Medárd — időjósló szerepet kaptak: a hiedelem szerint az adott nap időjárása a következő negyven napra adott előrejelzést. A negyvenes egységek így nemcsak vallási, hanem mezőgazdasági és mindennapi életvezetési jelentőséggel is bírtak.
Napjainkban a hamvazószerda liturgikus és személyes szinten egyaránt fontos. A templomi szertartás mellett sok hívő ekkor határozza el, hogy lemond valamilyen kedvelt dologról, több időt szentel imára, jótékonykodásra vagy önvizsgálatra.
A nagyböjt lelki szemléletváltás és figyelmeztetés arra, hogy az élet nem csak földi vágyainkról szól.
Összességében a hamvazószerda a változás kapuja. A hamu az elmúlásra emlékeztet, a negyven nap pedig a megtisztulás útját jelképezi. Ez az időszak arra hív, hogy az ember kilépjen a hétköznapi rohanásból, számot vessen életével, és megújulva készüljön a húsvét örömére, amely a keresztény hit középpontjában áll.
A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: Luis Acosta/AFP)
Szerző: Szatmári Noémi, hirado.hu
Legutóbbi hozzászólások