Egernek számos arca van: török, középkori, klasszicista, boros, fürdőzős, városi és egyben vidéki. Az Egri Vár egyértelműen a város egyik ikonikus eleme, amit biztosan mindenki meglátogat, ha Egerben jár. Az építményhez kapcsolódó legjelentősebb történelmi esemény az 1552-es ostrom:
Az utóbbi években nem csupán a vár kínálatát frissítették fel, de számos emblematikusnak tekinthető homlokzatot is rendbetettek a belvárosban. Továbbá októberben befejeződött a Dobó tér felújítása, nem kevesebb mint négy milliárd forintból.
Török fürdő és minaret
Az egri minaret hazánk három minaretje közül a legmagasabb és egyben a legjobb állapotban lévő. A 40 méter magas egri minaret egyben az Oszmán Birodalom legészakibb ma is álló európai emléke. A minaret 1596 körül épült és az egykori Kethuda dzsámihoz tartozott.
Szintén a török kultúrát idézi a város radonos gyógyvízzel bíró Török Fürdője, melynek három medencéjében a padlót borító kövek között tör fel víz. A fürdő a török világot nemcsak építészeti jegyeiben, de kezeléseiben is feleleveníti, ugyanis a szokásos frissítő, nyugtató és gyógymasszázsok mellett tradicionális, török hamam masszázsok is helyet kaptak a kínálatban. A Török Fürdőből közvetlen átjárás biztosított az Eger Termálfürdőbe. A gyönyörű szökőkutakkal tarkított, belvárosi parkfürdő ősszel is kivételes látványt nyújt.
Csillagok, cukrászat és bor
Az egri látnivalók közül érdemes még kiemelni a minorita templomot, az Eszterházy Károly Főiskola épületében található Spekula Csillagvizsgálót és a Camera obscurát, az István pince és Nemzeti Bormúzeumot, továbbá a Kopcsik Marcipániát, ami Kopcsik Lajos méltán híres cukrászmester munkásságát mutatja be. Végül semmi esetre sem szabad elfeledkezni az egri borokról, melyek megkóstolására remek lehetőség nyílik a Szépasszony-völgyében, Eger legnagyobb kiterjedésű, összefüggő borpincés területén.
Szerző: Werkner Anita Forrás: termalfurdo.hu
Legutóbbi hozzászólások