Füstbe burkolózó boksák, erdei szénégetőhelyek és egy mára szinte eltűnt mesterség mindennapjai elevenednek meg Répáshután. 2026. augusztus 15-én, a répáshutai Falunap keretében különleges fotókiállítás várja az érdeklődőket az iskola udvarán. A „Szénégetés nyomában…” című tárlat régi fényképeken keresztül mutatja be a bükki szénégetők életét és munkáját.
Amikor a boksa füstje hozzátartozott a Bükk látványához
Ma a Bükk erdeit járva már kevesen találkoznak szénégetőkkel, pedig néhány évtizeddel ezelőtt a füstölgő boksák látványa és jellegzetes illata még hozzátartozott a hegység mindennapjaihoz.
Ezt a lassan feledésbe merülő világot idézi fel a „Szénégetés nyomában… – régi fényképek a répáshutai szénégetésről és a szénégetőkről” című kiállítás.
A plakát szerint a tárlat fotói répáshutai családok gyűjteményeiből, a Répáshuta Fotógyűjteményéből, a Fortepanról és múzeumi adatbázisokból kerültek kiválogatásra. A kiállítást Varga Anna és Kátainé Szabó Anikó állította össze.
📅 Időpont: 2026. augusztus 15.
📍 Helyszín: Répáshuta, az iskola udvara
🎉 A kiállítás a répáshutai Falunap keretében tekinthető meg.
Facebook-esemény – Szénégetés nyomában
De mi is az a boksa?
A hagyományos faszénégetés jóval összetettebb mesterség volt annál, mint hogy egyszerűen meggyújtották a fát.
A megfelelő méretű fadarabokat gondosan egymás mellé és egymásra állítva alakították ki a jellegzetes, kúpszerű boksát. Az építményt növényi anyaggal, majd földdel fedték le, és úgy szabályozták a levegő bejutását, hogy a fa ne égjen el egyszerűen hamuvá, hanem oxigénszegény körülmények között lassan elszenesedjen.
Ehhez komoly tapasztalat kellett. A szénégetőnek folyamatosan figyelnie kellett a boksát, az égés menetét és a levegő útját. A Magyar Krónika 2026-os riportjában Polgár József répáshutai szénégetőmester arról beszélt, hogy ez gyakorlatilag huszonnégy órás szolgálat volt. A mesterség tudása gyakran apáról fiúra öröklődött.
Érdekesség: akár két hétig is „dolgozott” egy boksa
A Répáshutáról szóló néprajzi szakirodalom különösen érdekes adatokat őrzött meg. Egy nagyobb, 40–70 köbméteres boksa berakása akár egy hétig is eltarthatott, maga az égetés pedig 10–14 napig tarthatott. Ezután még további 3–4 napra lehetett szükség a bontáshoz.
Vagyis a faszén nem egyik napról a másikra készült. A szénégető életét hosszú időre meghatározta egy-egy boksa.
A kutatások ma is keresik a régi szénégetőhelyeket. Varga Anna beszámolója szerint a Bükk egykori szénhelyeit sok esetben már benőtte az erdő és a növényzet, ám a szenes, fekete talaj még évtizedek múltán is elárulhatja, hol folyt egykor a munka.
Répáshután különösen fontos örökség
Nem véletlen, hogy éppen Répáshután rendeznek ilyen kiállítást. A Bükk erdei hosszú időn keresztül munkát és megélhetést biztosítottak a környék lakóinak. Az erdőművelés mellett a mész- és szénégetés is meghatározó hagyomány volt.
Ennek emlékével ma is találkozhatunk a térségben: a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának ismertetője szerint a Bükki Csillagda környékén elhelyezett információs táblák Répáshuta közösségének tájhasználatát és ősi mesterségeit, köztük a mész- és szénégetést is bemutatják.
A szénégetés tehát nem csupán egy régi technológia. Családok története, megélhetési forma és sajátos erdei életmód kapcsolódott hozzá.
Régi családi fényképekből közös emlékezet
A kiállítás egyik legértékesebb vonása éppen az lehet, hogy nem kizárólag hivatalos gyűjteményekből válogat. A répáshutai családok fényképei személyes nézőpontból mutathatják meg azokat az embereket, akiknek a szénégetés nem néprajzi érdekesség, hanem a hétköznapi élet része volt.
A szervezők ezért arra is kérik az érdeklődőket, hogy osszák meg saját, szénégetéshez kapcsolódó emlékeiket akár a helyszínen, akár később.
Így a Falunap kiállítása több lehet egyszerű fényképnézegetésnél: közösségi emlékezetgyűjtéssé válhat, amelyben a még élő történetek is helyet kaphatnak.
Nemzetközi kutatás is kapcsolódik hozzá
A plakát tájékoztatása szerint a kiállítás Répáshuta Önkormányzatával közösen, az „Az erdő rejtekében: szénégetés környezettörténeti és etnobiológiai kutatása Közép- és Kelet-Európában a 19. századtól napjainkig” című kutatómunka keretében valósul meg.
Ez azért különösen érdekes, mert a kutatók számára a szénégetés nemcsak néprajzi kérdés. Az egykori szénhelyek az erdőhasználat történetéről, az ember és a természeti környezet kapcsolatáról, sőt a táj hosszú távú változásairól is árulkodhatnak. A 2025-ös terepmunka során például Répáshuta, Bükkszentkereszt és a Bükk-fennsík erdeiben is vizsgálták az egykori szénégetőhelyek nyomait.
Érdemes augusztus 15-én Répáshutára látogatni
A „Szénégetés nyomában…” kiállítás azok számára is érdekes lehet, akik szeretik a régi fényképeket, a Bükk történetét, a népi mesterségeket vagy egyszerűen kíváncsiak arra, hogyan éltek és dolgoztak elődeink az erdők között.
A régi felvételeken keresztül egy olyan Bükk jelenik meg, ahol az erdő nemcsak kirándulóhely volt, hanem munkahely és otthon is.
2026. augusztus 15-én Répáshután néhány órára ismét közelebb kerülhetünk ehhez az eltűnőben lévő világhoz – a füstölgő boksákhoz, a szénégetők kemény munkájához és azokhoz az emberi történetekhez, amelyeket az erdő még ma is őriz.
Források
A program Facebook-eseménye
Magyar Krónika – Az erdőn nincs ünnepnap: a bükki szénégető mesterrel beszélgettünk
FATÁJ – Szénégetés nyomában 2025-ben
Bükki Nemzeti Park Igazgatóság – Répáshuta környéke, programok és hagyományok
Magyar Elektronikus Könyvtár – Répáshuta, egy szlovák falu a Bükkben
Legutóbbi hozzászólások