Elkészítés:
Első körben a sertéslábat puhára főzzük bő vízben egy fej hagymával, fokhagymával, egész borssal. Ne csontozzuk ki, hagyjuk egészben! A sertésoldalast, ha tehetjük, grillezzük meg faszénen, de szalonna zsírján is megpiríthatjuk, majd vágjuk csontonként darabokra.
Kevés kockázott zsírszalonnát olvasszunk ki, pirítsuk rajta aranysárgára a finomra vágott hagymát! Dobjuk rá a savanyított káposztát és körülbelül 1 óra alatt főzzük félpuhára a láb főzővizét használva! Ha elkészült, hintsük meg fűszerpaprikával és hagyjuk eloldódni benne, de már ne forraljuk, tegyük félre! Jó, ha a káposzta elég szaftos, van leve.
Elkészítjük a káposzta töltelékét. Ledaráljuk a sertéscsászárt és ízesítjük a 18 g sóval, köménnyel, borssal, fűszerpaprikával, fokhagymával. Kacsazsíron üvegesre pirítjuk a salottahagymát, majd rádobjuk a rizst, felöntjük fehérborral. Ha a bor elpárolgott, klasszikus rizottó módszerrel feszes rizottót készítünk, de a végén nem teszünk bele vajat és sajtot. A natúr rizottót a darált töltelékkel elkeverjük.
A savanyított káposztafejet leveleire szedjük és a torzsa mentén félbevágjuk. Megtöltjük az adagonkénti körülbelül 5-7 dkg töltelékkel. Ha elkészültünk, öntött vasedénybe rétegezzük a káposztánkat: alulra egy kis káposztafőzelék, majd felváltva a töltelék, grillezett oldalas, nagyobb darabokra vágott füstölt kolbász, füstölt császár és 2 db fél köröm. Majd megint káposztafőzelék, megint töltelékek és a többi, végül betakarjuk káposztával az egészet. Ha ügyesek voltunk, a lé is pont ellepi az egészet.
Tűzön forraljuk fel, majd dobjuk 170 fokos sütőbe, míg vajpuha nem lesz (körülbelül egy óra).
Karácsony-szilveszter közötti étel, amely a hideg párkányon sokáig eláll, sőt, íze még kitűnőbb lesz! Tejföl, kovászolt kenyér kötelező hozzá.
Hozzávalók:
Töltelék:
sertés császár: 80 dkgrizottó rizs: 8 dkgsalottahagyma, aprítva: 2-3 fejkacsazsír: 4-5 ek.fehérbor: 0.5 dlkömény, őrölt: 1 kk.feketebors, őrölt: 1 kk.fokhagyma, aprítva: 5 gerezdsó: 14 gfűszerpaprika: 2 ek.
Káposztafőzelék:
savanyított káposzta, csíkozva: 1 kgsavanyított káposzta, egész: 1 fejvöröshagyma, aprítva: 2 fejvöröshagyma, egész: 1 fejfokhagyma: 1 fejfűszerpaprika: 2 ek.fekete egész bors: körülbelül 20 szemoldalas: 40 dkgfüstölt császár szalonna: 20 dkgfüstölt zsírszalonna, kockázva: 10 dkgsertésláb, hosszában félbe vágva: 2 db azaz 4 db fél!füstölt sertéskolbász : 1 száltejfölsó
A Duna Televízió közkedvelt gasztroműsora, a Főmenü szombatonként 17 órától a Duna Televízión látható.
Jó étvágyat és boldog karácsonyt kívánunk!
forrás: hirado.hu
Legutóbbi hozzászólások