Érték, hagyomány és tradíció – mindez egy helyen a 6. Hungarikum Pikniken. Április 12 és 13-a között a Szépasszonyvölgybe várjuk az ország neves hungarikumait. Ennek kapcsán beszélgetünk vendégeinkkel: Soltészné Tarnay Éva, Kékvölgyi Noémi, Sike Tamás borász.
Érték – Hagyomány – Gasztronómia
30 hungarikummal együtt ünnepel idén az Egri Bikavér!
Eger és az Egri borvidék számára hatalmas megtiszteltetés volt, amikor 2017-ben – első vörösborként az országban – zászlósborunk, az Egri Bikavér megkapta a magyar értéktár csúcsát jelképező hungarikum címet.
Az esemény évfordulóját ünnepelve, hazánk értékeinek megőrzését és az összefogást erősítve, az Egri Bikavér hungarikum immár hatodik alkalommal látja vendégül az ország neves – elsősorban a gasztronómia és kultúra területén kiemelkedő – hungarikumait Magyarország legnagyobb, egyedülálló történelmi bornegyedében, a Szépasszony-völgyben. A rendezvényen bemutatkoznak a magyarság csúcsteljesítményeit megtestesítő kulturális, gasztronómiai és természeti értékek, valamint az egri és környékbeli kistermelők, alkotók kézműves csemegéi és különlegességei.
A leghíresebb hungarikum ételek egy helyen: karcagi birkapörkölt, bajai halászlé, magyar gulyásleves, hortobágyi szürkemarhából készült ételek, csabai kolbász, debreceni páros kolbász, gyulai kolbász, lángos, Gundel-palacsinta, kürtőskalács, pozsonyi kifli…
A pincékben és éttermekben az Egri Bikavér mellett további hungarikumok, fröccs és pálinka is kóstolhatók.
Április 12. (szombat)
10.00 KAPTÁRKŐ-TÚRA11.00 CSURGÓ ZENEKAR GYEREKKONCERT11.00-15.00 HUSZÁRTÁBOR – Borsodi Huszárok11.00-17.00 NÉPI FAJÁTSZÓTÉR11.00-17.00 HUNGARIKUM JÁTÉKTÉR – Nemzeti Művelődési Intézet11.00-17.00 HAGYOMÁNYŐRZŐ KÉZMŰVES MŰHELY11.00-19.00 KINCSKERESŐ – hungarikum-vadászat11.00-17.00 TEQBALL11.00 – 19.00 KÉZMŰVES SÉTÁNY12.00-14.00 AGYAGBANDA ZENEKAR12.00-tól GASZTRO-HUNGARIKUMOK KÓSTOLÓJA12.30 KAPTÁRKŐ-TÚRA14.00 ÉLŐ TÖRTÉNELEMÓRA A BORSODI HUSZÁROKKAL15.00 HUNGARIKUM BORTÚRA15.30 HUNGARIKUM BORTÚRA15.00 KÖSZÖNTŐ – Köszöntőt mond: Gál Judit Eger MJV alpolgármestere és Soltészné Tarnay Éva, a Szépasszonyvölgyi Vendégvárók Egyesülete elnöke15.15 NÉPTÁNCBEMUTATÓ ÉS TÁNCHÁZ – Lajtha László Néptáncegyüttes és Csosszantó Gyermek Néptáncegyüttes, közreműködik: Erdei Banda16.00 HUNGARIKUM BORTÚRA17.30 PALYA BEA ZENEKARI KONCERT
Április 13. (vasárnap)
10.00 A KÓRÓ ÉS A KISMADÁR – a Magyar Népmese Színház interaktív gyermekelőadása10.00-16.00 TEQBALL10.00-16.30 NÉPI FAJÁTSZÓTÉR10.00-14.00 KÉZMŰVES MŰHELY10.00-14.00 KINCSKERESŐ – hungarikum-vadászat10.00-16.30 KÉZMŰVES SÉTÁNY11.30 SOLYMÁSZ- ÉS RAGADOZÓ MADÁR BEMUTATÓ12.00-tól GASZTRO-HUNGARIKUMOK KÓSTOLÓJA13.00 ÚJ GEREBEN KONCERT15.00 KURUL DOBOSOK KONCERT
A HUNGARIKUM BORTÚRA RÉSZLETEI
10 pince – 10 tétel – 10 előadás
A vezetett borsétán pincéről-pincére járva ismerhetitek meg zászlósborunk, a hungarikum Egri Bikavér és más kiváló egri borok sokszínűségét, szakértők kalauzolásával.
A túra időpontja: 2024. április 12., 15.00, 15.30 és 16.00 (kb. 2,5 órás időtartamban)A túra ára: 8.900 Ft/főJegyvásárlás: A Szépasszonyvölgyi Márai Központ információs pultjánál.
A túra során a következő lila zászlós pincéket látogatjátok meg:
FARSANG PINCÉSZET – Pinot Noir 2023JUHÁSZ TESTVÉREK PINCÉSZETE – Egri Bikavér Superior 2022BOLYKI PINCÉSZET – Bolyki és Bolyki Superior Egri Bikavér 2022TÓTH FERENC PINCÉSZET – Egri Bikavér Superior 2021OSTOROS BORZBÁR – Soltész Pajados Superior Egri Bikavér 2021DEMETER PINCÉSZET – Bikavér Selection 2019SIKE PINCÉSZET – Egri Bikavér Superior 2018PETRÉNY WINERY – MERIDIAN – Egri Bikavér 2020BESENYEI BORHÁZ – Besenyei Superior Egri Bikavér 2017NAP-VÖLGY – Nap-völgy Superior vörös cuvée 2020
A túrákon résztvevők száma korlátozott, ezért kérjük, hogy mielőbb regisztrálj az alábbi űrlapon: bit.ly/hungarikumbortura2025
A KAPTÁRKŐ-TÚRA RÉSZLETEI
Ismerjétek meg a hungarikum bükkaljai kőkultúrát és kaptárköveket egy izgalmas kiránduláson!
A Kaptárkő Természetvédelmi és Kulturális Egyesület szakembere vezetésével felfedezzük az Egertől 2 km-re található Mész-hegy – Nyerges-tető csodálatos kaptárköveit.
A kaland a Szépasszony-völgyben kezdődik, a résztvevők szafari busszal közelítik meg a tanösvényt (a túrát követően természetesen vissza is így érkeznek).
Indulás: Szépasszony-völgyből 10.00 és 12.30A túra hossza: maximum 3 km (Gyerekek számára is könnyen teljesíthető.)A program időtartama (oda-vissza utazással): kb. 3 óraA program ára: 2.200 Ft/fő, mely tartalmazza a szafari buszos oda-vissza transzfert és a túravezetést.
Jegyvásárlás:
10.00-kor induló túrára: tixa.hu/kaptarko-10-00-2025041212.30-kor induló túrára: tixa.hu/kaptarko-12-30-20250412
A KINCSKERESŐ JÁTÉK RÉSZLETEI
Hungarikum-vadászat kicsiknek és nagyoknak!
Kérjétek a menetleveleteket a Márai Központ bejáratánál és keressétek meg a hungarikumokat a Szépasszony-völgyben! A kvízkérdésekre megtaláljátok a válaszokat a különböző helyszíneken, aki pedig helyesen felel mindegyikre, az részt vesz a sorsoláson. A fődíj egy értékes hungarikum-ajándékkosár!
Sorsolás időpontja: április 13. vasárnap, 14:50, Egri Bikavér Park – színpad
GASZTRO-HUNGARIKUMOK / ÉTELEK
Bajai halászlé – Besenyei Borház (26-os pince) és Farsang Pincészet (27-es pince)Csabai sült kolbász, füstölt kolbász, cigányka – Juhász Testvérek Pincészete Wine Bar&Shop (38-as pince)Debreceni páros kolbász, gulyásbomba – Demeter Borbár (44-es pince)Kalocsai csirkepaprikás tojásos galuskával – Édeskert ÉtteremKarcagi birkapörkölt – Ostoros BorZbár (33-as pince)Kürtőskalács – KÜVÉ Bisztró és Borbár (25-ös pince)Lángos – Bolyki (37-es pince)Debreceni töltött káposzta – Piknik ÉtteremEgri Bikavéres szürkemarha ragu juhtúrós sztrapacskával, ajándék 1dl KÜVÉ Merlot-Cabernet Franc – KÜVÉ Bisztró és Borbár (25-ös pince)Szürkemarha-gulyás, szürkemarha pörkölt – Tóth Ferenc Pincészet (46-os pince)Gundel-palacsinta flambírozva – Butykos Vendéglő
KÉZMŰVES SÉTÁNY
Pozsonyi kifli, gyulai kolbász, kistermelői chili szószok, szarvasgombás szószok és őrlemények, kézi díszítésű evőeszközök, csészék, bögrék, kézműves ajándéktárgyak, mandala alkotások, nemesacél design ékszerek, szarvasgombás termékek, festett ajándék és dísztárgyak fából, kézműves korongozott bögrék, régi magyar írók hímzett idézetei, egyedi tervezésű horgolt, bőr és textil ékszerek és könyvjelzők, helyszínen gravírozott és csiszolt üvegpoharak, parafa táskák és tokok, egyedi tűzzománc ékszerek, méz és méhészeti termékek, kézműves ékszerek (fém, fa, üveg, drót, textil), textil termékek, kézműves sajtok, füstölt áru, szörpök, lekvárok, reformélelmiszerek és gyümölcssajtok, ásvány ékszerek és ásványok, természetes alapanyagokból készült kozmetikumok, csontból készült termékek, kerámiavirágok, ötvösmunkák, gyertyák, illatviaszok…
INGYENES HUNGARIKUM-JÁRAT:
Április 12. (szombat)
Indulás (Gárdonyi tér, Eger „felirat” – Szépasszony-völgy): 10.30, 11.30, 14.00, 16.00Visszaindulás (Szépasszony-völgy – Gárdonyi tér, Eger „felirat” ): 11.00, 13.00, 15.00, 19:00
Április 13. (vasárnap)
Indulás (Gárdonyi tér, Eger „felirat” – Szépasszony-völgy): 9.30, 11.30, 13.30Visszaindulás (Szépasszony-völgy – Gárdonyi tér, Eger „felirat”): 10.30, 13:00, 16:30
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a városnéző kisbuszok férőhelyeinek száma korlátozott.
A színpadi és egyéb kulturális programok helyszíne az Egri Bikavér Park. A rendezvényre történő belépés ingyenes, a fogyasztott ételek, italok ára tételenként és helyszínenként fizetendő.
A rendezvény az EVAT Zrt. Rendezvényszervezési divíziója és a Szépasszonyvölgyi Vendégvárók Egyesülete – a lila zászlós pincészetek és éttermek – szervezésében, az Agrárminisztérium és Eger MJV Önkormányzata támogatásával valósul meg.
A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják.
Legutóbbi hozzászólások