Az egri Páduai Szent Antal-templom (Minorita templom) a Dobó István tér meghatározó épülete, a város második legnagyobb temploma a főszékesegyház után.
A Minorita templom a magyarországi barokk építészet egyik legszebb emléke, tökéletes arányossága, függőleges és vízszintes tagolásainak egyensúlya, kisebb-nagyobb elemeinek, díszítményeinek egymásra épülő harmóniája, külsejének és belső terének összehangoltsága párját ritkítja.
Az 1758-as alapkőletétel (amelyet ünnepélyes körülmények között maga Barkóczy püspök végzett) után Falk János, majd Nitsmann János irányították építőmesterként a munkát. A templom felszentelésére a belső díszítés elkészültét követően 1773-ban került sor. Keleti oldalán az 1773-75 között épített, egykori minorita rendház áll, nyugati oldalán pedig a városháza. Az egykori rendházban jelenleg a Szent Hedvig Középiskolai Leánykollégium működik.
Eger. Dobó István tér
fotó: Magyar Távirati Iroda (Budapest)
Forrás: https://opac3.summajatirom.hu
Legutóbbi hozzászólások