Egykor gőzmozdonyok kapaszkodtak a Bükk hegyei között, az utasok pedig a vasúti kocsik ablakaiból csodálhatták a vadregényes völgyeket, a sziklás hegyoldalakat és az erdőkkel borított magaslatokat. Az Egerből észak felé induló utazás nemcsak a táj szépsége miatt jelentett különleges élményt. A hegyek között középkori várak romjai, elfeledett történetek és a magyar történelem emlékei várták a kirándulókat. Egy 1925-ben megjelent útleírás segítségével most visszatérhetünk abba a világba, amikor a Bükk felfedezése még valódi kalandnak számított.
Amikor a vonat elhagyta Egert
Az Egerből észak felé induló vasútvonal a magyar vasúttörténet egyik legszebb hegyvidéki pályája volt. A szerelvények a városból kifutva fokozatosan maguk mögött hagyták az egri házakat, majd a Bükk egyre szűkülő völgyei között folytatták útjukat.
A vasút nemcsak a környék településeit kötötte össze, hanem a természetjárás számára is új lehetőségeket nyitott. A kirándulók könnyebben elérhették a hegyek között megbújó falvakat, az erdőségeket és a történelmi emlékhelyeket.
Az Eger–Putnok vasútvonalat 1908-ban nyitották meg. A pálya megépítése jelentős mérnöki teljesítménynek számított, hiszen a Bükk változatos domborzata miatt több helyen komoly földmunkákra, bevágásokra, hidakra és alagutakra volt szükség.
A vonal egyik legismertebb építménye a szarvaskői alagút lett, amely a mai napig a vasút történetének meghatározó emléke.
Az utazás kezdetén azonban még Eger városképe vonta magára a figyelmet. A Líceum, a székesegyház és az egri vár látványa már önmagában is történelmi utazásra hívta az embert.
Eger, a történelem és az irodalom városa
A Budapesti Hírlap 1925-ös évfolyamában Schmidt Attila „Egertől a dédesi várhegyig” címmel örökítette meg utazásának élményeit.
A szerző számára Eger nem egyszerűen a kirándulás kiindulópontját jelentette. A város épületei és történelmi emlékei gondolatokat, irodalmi emlékeket ébresztettek benne.
A Líceum hatalmas barokk épülete, a székesegyház és az egri vár a múlt különböző korszakait idézték fel. A város látványa szinte természetes módon vezette el gondolatait az 1552-es ostromhoz és annak hőseihez.
Dobó István és várvédő katonái ekkorra már évszázadok óta a magyar történelmi emlékezet meghatározó alakjai voltak. Hírnevükhöz azonban a 19. század végén egy irodalmi alkotás is jelentősen hozzájárult.
Gárdonyi Géza Egri csillagok című regénye 1901-ben jelent meg könyv alakban, és hamarosan az egyik legismertebb magyar történelmi regénnyé vált.
A történet szereplői, Bornemissza Gergely, Cecey Éva, Dobó István és az egri vár védői az olvasók számára szinte személyes ismerősökké váltak.
A regény hatására az egri vár már nem csupán történelmi műemlék volt, hanem olyan helyszín, amelyet az olvasók a könyv történetével együtt képzelhettek el.
Gárdonyi Géza emléke még elevenen élt
Az 1925-ös útleírás egyik különleges vonása, hogy mindössze három évvel Gárdonyi Géza halála után született.
Az író 1922. október 30-án hunyt el Egerben, és végakaratának megfelelően az egri várban helyezték örök nyugalomra.
Sírja hamarosan a város egyik legfontosabb irodalmi emlékhelyévé vált.
A húszas években Egerbe érkező utazók számára Gárdonyi személye még a közelmúlt része volt. Sokan emlékezhettek arra az időszakra, amikor az író a vár közelében álló házában dolgozott, és a város mindennapjainak ismert alakja volt.
Az egri vár, Gárdonyi háza és sírja így egyetlen történelmi és irodalmi emlékké kapcsolódott össze.
Különösen érdekes, hogy az útleírásban az egri történelmi emlékek nem önálló látnivalókként jelennek meg. A szerző gondolataiban szervesen összekapcsolódnak a Bükk tájaival és a hegység más várainak történetével.
A Bükk kapujában: Szarvaskő
Az Egerből észak felé vezető út egyik legszebb szakasza Szarvaskő környékén található.
A települést a Bükk sziklás hegyei ölelik körül. A völgyben kanyargó Eger-patak, a meredek hegyoldalak és a várhegy jellegzetes sziklatömbje különleges látványt nyújtanak.
Szarvaskő vára a középkorban az egri püspökség birtokaihoz tartozott. A vár a környék útvonalainak ellenőrzésében és a püspöki birtokok védelmében játszott szerepet.
A település története szorosan összefonódott Eger múltjával, így a Bükk felé utazó számára már itt megjelent a történelmi folytonosság.
A vasút építőinek különösen nehéz feladatot jelentett a szűk völgy. A pálya több helyen közvetlenül a sziklás hegyoldalak mellett halad, ami az utazást látványossá tette.
A régi vasúti utazások hangulatához hozzátartozott a gőzmozdony füstje, a kerekek zakatolása és az állomások sajátos világa.
A mai kiránduló már egészen más körülmények között fedezheti fel ezt a vidéket, de a táj alapvető karaktere sok helyen ma is felismerhető.
A Bükk erdőségei között
A hegység belseje felé haladva fokozatosan megváltozik a táj. Az alacsonyabb dombokat magasabb hegyek, mélyebb völgyek és összefüggő erdőségek váltják fel.
A Bükk a természetjárók számára már a 20. század elején is vonzó úti cél volt.
A kirándulások azonban jóval nagyobb előkészületet igényeltek, mint napjainkban. Nem álltak rendelkezésre digitális térképek, mobiltelefonok vagy műholdas navigációs eszközök. Az útvonalak megismerésében a turistatérképek, az útikalauzok és a helyismerettel rendelkező vezetők játszottak fontos szerepet.
A természetjárás fejlődésével egyre több turistaút és kirándulóhely vált ismertté.
A Bükk különlegessége, hogy a természet és a történelem szinte mindenütt találkozik. A hegyek között őskori barlangok, középkori várak, egykori erdei mesterségek emlékei és régi települések maradványai találhatók.
Az erdők csendje sokszor olyan helyeket rejt, amelyek egykor mozgalmas emberi élet színterei voltak.
Ilyen hely a dédesi várhegy is.
Dédes vára – egy elfeledett középkori erősség
A Dédesi vár a Bükk északi részén, a mai Dédestapolcsány közelében, a Kisvár nevű magaslaton állt.
A középkori erősség története a 13. századig vezethető vissza. A vár a tatárjárást követő nagy várépítési korszakban jött létre, amikor az ország számos pontján kővárakat emeltek.
A hegytető kiválasztása nem volt véletlen. A meredek, sziklás oldalak természetes védelmet biztosítottak, a magaslatról pedig jól ellenőrizhető volt a környező vidék.
A vár története során több birtokos kezén megfordult, és a térség középkori hatalmi viszonyainak egyik fontos emléke lett.
A várhegy környéke ma is különleges természeti értékeket őriz. A mészkősziklák, az erdős hegyoldalak és a mély völgyek együttese a Bükk egyik legvadregényesebb vidékét alkotja.
Aki ma felkeresi a várromokat, annak már jelentős képzelőerőre van szüksége ahhoz, hogy maga elé idézze az egykori falakat, épületeket és a vár mindennapi életét.
Egy évszázaddal ezelőtt azonban a romok látványa még erősebben kapcsolódott a romantikus történelmi képzelethez.
A vár, amelyet a törökök sem kaphattak meg épségben
Dédes várának történetében különösen fontos az 1567-es esztendő.
A török hódoltság időszakában a vár stratégiai jelentősége megnőtt, mivel a Bükk északi térségének védelmi rendszeréhez tartozott.
Az erősséget 1567-ben török támadás érte. A várvédők helyzete kilátástalanná vált, és a hagyomány szerint a várat végül felrobbantották, hogy az ne kerülhessen épségben az ostromlók kezére.
A pusztulás után az erősséget nem építették újjá.
A vár történetéhez később számos legenda és romantikus elbeszélés kapcsolódott. Ezekben a történetekben a maroknyi védősereg, a túlerővel szembeni ellenállás és a vár végső pusztulása kapott hangsúlyt.
Éppen ezek a történetek tették különösen vonzóvá a romokat a 19. század és a 20. század elejének kirándulói számára.
A romos falak között járva könnyű volt elképzelni az egykori ostromot, a védők küzdelmét és a vár utolsó napjait.
Két vár, két történet – Eger és Dédes
Az 1925-ös útleírás egyik legérdekesebb történelmi párhuzama Eger és Dédes várának kapcsolata.
A két erősség sorsa a 16. században eltérően alakult.
Eger 1552-ben sikeresen ellenállt az oszmán ostromnak. Dobó István és katonái megvédték a várat, amelynek győzelme a magyar történelem egyik legismertebb eseményévé vált.
Dédes vára másfél évtizeddel később, 1567-ben pusztult el a török támadás következtében.
Mindkét történet a török kori Magyarország végvári küzdelmeihez kapcsolódik, mégis más-más sorsot példáz.
Eger a sikeres ellenállás jelképe lett, Dédes pedig egy olyan középkori erősség emlékét őrzi, amelynek története a pusztulással zárult.
A két vár közötti kapcsolat nemcsak történelmi, hanem földrajzi is. Mindkettő a Bükk vidékéhez kötődik, és mindkettő a térség egykori védelmi viszonyainak fontos tanúja.
Ez a párhuzam különös jelentőséget ad annak, hogy a száz évvel ezelőtti utazó éppen Egerből indult a dédesi várhegy felé.
Milyen lehetett a kirándulás 1925-ben?
A múlt század húszas éveiben a természetjárás még egészen más élményt jelentett, mint napjainkban.
A kirándulók többnyire vasúttal jutottak el a hegyvidék közelébe, majd gyalog folytatták útjukat.
A turistafelszerelés egyszerűbb volt. A korabeli fényképeken gyakran láthatunk erős bakancsot, hosszú nadrágot, hátizsákot és túrabotot viselő kirándulókat. A férfiak sokszor kalapban, a nők a korszak öltözködési szokásaihoz igazodó túraruhában indultak útnak.
Az élelmet és az ivóvizet magukkal kellett vinniük, hiszen az erdőkben nem várta őket a maihoz hasonló turisztikai infrastruktúra.
A kirándulásoknak ugyanakkor fontos közösségi szerepük is volt. A természetjáró egyesületek szervezett túrákat, ismeretterjesztő előadásokat és közös kirándulásokat rendeztek.
A természet megismerése szorosan összekapcsolódott a történelmi emlékek felkeresésével.
A várromok, régi templomok és történelmi helyszínek meglátogatása a hazai tájak megismerésének fontos részét jelentette.
A várromok romantikája
A régi útleírások egyik jellegzetessége, hogy a szerzők nem csupán a földrajzi adottságokat és a látnivalókat ismertették.
A táj gyakran érzelmeket, történelmi gondolatokat és irodalmi emlékeket ébresztett bennük.
A dédesi várhegy különösen alkalmas volt erre.
A sziklás magaslaton álló romok, a környező erdők és a távoli hegyek látványa könnyen felidézhette a középkori várak világát.
A várfalak egykor katonák őrhelyei voltak, a kapukon lovasok és szekerek haladhattak át, a falak mögött pedig mindennapi élet zajlott.
A 20. század elejére mindebből már csak töredékek maradtak.
A romok azonban éppen hiányosságuk miatt váltak különösen érdekessé. A látogató képzeletére bízták, hogyan nézhetett ki az egykori erősség.
A korabeli útleírások ezért nemcsak a helyszínekről szólnak, hanem arról is, hogyan viszonyultak az emberek a magyar történelem emlékeihez.
Az Eger–Putnok vasútvonal változó sorsa
Az egykori utazás történetéhez szorosan hozzátartozik az Eger–Putnok vasútvonal sorsa is.
A vasút a 20. század jelentős részében fontos közlekedési kapcsolatot biztosított a Bükk települései számára.
A vonatok nemcsak utasokat szállítottak. A vasút szerepet játszott a helyi gazdaságban, az áruszállításban és a térség mindennapi életében is.
A közúti közlekedés fejlődésével azonban fokozatosan megváltozott a jelentősége.
A Szilvásvárad és Putnok közötti szakaszon 2009 decemberében megszűnt a menetrend szerinti személyszállítás. Eger és Szilvásvárad között ugyanakkor továbbra is közlekednek személyvonatok.
A teljes Eger–Putnok útvonalon végigutazó kirándulások így már a vasúttörténet részévé váltak.
A régi újságcikk ebből a szempontból is különleges dokumentum: egy olyan közlekedési lehetőséget idéz fel, amely egykor természetes volt, ma azonban már nem áll rendelkezésre teljes hosszában.
Dédes várának romjai napjainkban
A dédesi várhegy ma is a Bükk északi részének egyik érdekes történelmi kirándulóhelye.
A vár maradványai Dédestapolcsány közelében találhatók. A környék erdőségei, sziklaalakzatai és panorámái a természetjárók számára különösen vonzóvá teszik a vidéket.
A romok felkeresése azonban megfelelő túrafelszerelést és körültekintést igényel. A hegyvidéki terep helyenként meredek, a sziklás részek pedig csapadékos időben csúszóssá válhatnak.
A várromok környezete természetvédelmi szempontból is értékes, ezért fontos a kijelölt turistautak használata és a természeti értékek megóvása.
Aki ma felkapaszkodik a várhegyre, ugyanazokat a hegyvonulatokat láthatja, amelyek egy évszázaddal ezelőtt a kirándulókat is lenyűgözték.
A táj sokat változott, de a hegyek és az erdők középkori emlékeket őrző világa ma is különleges élményt nyújt.
Miért értékes ma egy százéves útleírás?
A régi újságcikkek jelentősége messze túlmutat azon, hogy megismerhetünk belőlük egy-egy korabeli kirándulást.
Megmutatják, hogyan látták az emberek saját környezetüket, milyen épületeket tartottak fontosnak, mely történelmi eseményeket idézték fel, és milyen élményekért indultak útnak.
Az „Egertől a dédesi várhegyig” című írás különösen értékes, mert egyetlen utazás keretében kapcsolja össze Eger történelmi örökségét a Bükk természeti és középkori emlékeivel.
A Líceum, a székesegyház, az egri vár és Gárdonyi Géza emléke ugyanannak a történelmi tájnak a részeként jelenik meg, mint a szarvaskői sziklák vagy Dédes várának romjai.
A régi útleírás arra is emlékeztet, hogy a természetjárás nem pusztán mozgás vagy kikapcsolódás. Lehetőség arra, hogy jobban megismerjük a bennünket körülvevő táj történetét.
Egy évszázad múltán is összeköti a táj Egert és a Bükköt
Az Egerből a dédesi várhegyig vezető utazás ma már másként szervezhető meg, mint 1925-ben.
A gőzmozdonyok eltűntek a menetrend szerinti forgalomból, a vasút egykori teljes útvonala nem járható végig személyvonattal, a régi turistafelszereléseket pedig korszerű túraruházat váltotta fel.
A történelmi emlékhelyek azonban megmaradtak.
Az egri vár falai ma is az 1552-es győzelemre emlékeztetnek. Gárdonyi Géza sírja továbbra is a város egyik legfontosabb irodalmi emlékhelye. Szarvaskő sziklái és a Bükk erdőségei ugyanúgy vonzzák a természetjárókat, mint egy évszázaddal ezelőtt.
Dédes várának romjai pedig ma is ott állnak a hegytetőn, emlékeztetve egy régen eltűnt középkori világra.
A százegy éves újságcikk legnagyobb értéke talán éppen ebben rejlik: megmutatja, hogy a táj nemcsak földrajzi hely, hanem történetek, emlékek és emberi élmények összessége.
Egerből a Bükk felé indulva ma is olyan vidéken járhatunk, ahol minden hegy, minden várrom és minden régi út újabb történetet mesélhet a múltról.
Források
Minden, ami Eger – Hegymenetben: az Eger–Putnok vasútvonal története 1908-tól napjainkig
Minden, ami Eger – A Bükk legendás vasútja – A szilvásváradi Kispiros története
Minden, ami Eger – Eltűnt sínek nyomában a Bükkben
Budapesti Hírlap, 1925 – Schmidt Attila: Egertől a dédesi várhegyig. A mellékelt korabeli újságkivágatok. A pontos lapszám és oldalszám még ellenőrzendő.
Bükki Nemzeti Park Igazgatóság – Épített örökség a Bükkben
Bükki Nemzeti Park Igazgatóság – Várak, kolostorok, régi utak – a középkor
Várlexikon – Dédes várának története
Borítókép: A dédesi vár romjai – Gyárfás Gábor
Legutóbbi hozzászólások