Eger elfeledett épületei – történetek a Széchenyi utca múltjából

Eger belvárosában járva nap mint nap olyan épületek mellett haladunk el, amelyek több évszázad történetét őrzik. A Széchenyi utca különösen gazdag ezekben az emlékekben: egykori postaállomás, barokk lakóházak, templomok és a város gyógyításának történetében meghatározó kórházépület mesélnek a régi Egerről. Tóth László egri képeslapgyűjtő és Molnár István Géza fotográfus gyűjteménye, valamint az Egri Magazin 2015 februárjában megjelent helytörténeti írása segítségével most ismét képzeletbeli sétára indulunk.

A nagyposta – amikor Eger már Bécs felé küldte leveleit

A Széchenyi utca egyik meghatározó épülete a nagyposta, amelynek története jóval régebbre nyúlik vissza, mint maga a ma látható épület.

A homlokzatán elhelyezett emléktábla szerint 1550. december 19-én kezdte meg működését az egri postaállomás, amely rendszeres összeköttetést biztosított Pozsony és Bécs felé. Ez Magyarország harmadik rendszeres postajárata volt, ami jól mutatja Eger jelentőségét a 16. század közepén.

A postai összeköttetés egészen az 1552-es török ostrom kezdetéig működött. A várvédők hősiességéről sokat tudunk, arról azonban ritkábban esik szó, hogy az ostrom a város mindennapi életének, kereskedelmének és hírközlésének rendszerét is megszakította.

A ma ismert nagyposta 1928-ban épült fel Wälder Gyula tervei alapján, neobarokk stílusban. Az építész több egri középület tervezésében is szerepet vállalt, így munkássága jelentősen hozzájárult a 20. század első felének városképéhez.

Rottenstein köz – egy régi városrész rejtett története

A nagypostával szemben, a Széchenyi utcából nyíló keskeny Rottenstein közben egészen más világ fogadja a látogatót.

A 3. szám alatt álló korai barokk épület már 1726-ban is létezett. Az akkori tulajdonosként nemes Gömöreyné asszony nevét őrizték meg a történeti adatok.

A ház elhelyezkedése különösen érdekes, mert a régi Eger városszerkezetének egy olyan időszakát idézi, amikor az épületek még nem a mai, egységes utcavonal szerint sorakoztak.

A városfal közelében álló házak előtt egykor nagyobb udvarok húzódtak, amelyek a főutcáig terjedtek. Később az utcavonalra történő építkezések következtében ezekből az udvarokból önálló telkeket alakítottak ki.

A régebbi házak így fokozatosan az új épületek mögé kerültek. Megközelítésükre keskeny átjárók, kisebb utcák maradtak fenn.

Így alakult ki a Rottenstein köz mai formája is.

Nevét Rottenstein Károlyról kapta, aki 1720-ig Eger bíróhelyettese, majd 1745. április 4-én bekövetkezett haláláig a város főbírája volt.

Ez az apró köz arra emlékeztet, hogy Eger történelmi belvárosának értékei nem kizárólag a monumentális templomokban és palotákban keresendők. Sokszor éppen a kevésbé ismert átjárók, udvarok és lakóházak őrzik meg a város fejlődésének legérdekesebb részleteit.

A Szent Anna-templom – ahol egykor török mecset állt

A Széchenyi utca 29. szám alatt található Szent Anna-templom Eger barokk örökségének egyik különleges emléke.

Az egytornyú templom 1729 és 1733 között épült, egy korábban itt álló török mecset helyén. Építését Erdődy Gábor püspök és Komáromy János kanonok támogatta.

A templom főoltárát Szent Anna tiszteletére szentelték, mellékoltárai pedig Szent István király és Szent Lőrinc emlékét őrzik.

A templom történetéhez a harangok is hozzátartoznak. Az egykori három harangot Komáromy János kanonok öntette 1730 és 1735 között. A 2015-ös helytörténeti ismertetés szerint akkor már csak egyetlen harang, a Vince-harang volt a templomban.

A belső tér művészeti értékei között külön figyelmet érdemelnek Takács István festőművész 1930-as években készült freskói.

A Szent Anna-templom története jól példázza Eger vallási és építészeti átalakulását. A török uralom idején kialakult városi környezetet a 18. században fokozatosan új templomok, egyházi intézmények és barokk lakóházak formálták át.

Az egykori kórház – évszázadok a gyógyítás szolgálatában

A Széchenyi utca és a Kováts János utca találkozásánál álló egykori kórházépület Eger szociális és egészségügyi történetének meghatározó helyszíne.

Egy 1690-ben készült összeírás szerint ezen a környéken már akkor létezett ispotály, vagyis a betegek és rászorulók ellátására szolgáló intézmény.

A régi egyemeletes épületet Komáromy János kanonok építtette, és 1726-tól a szegények menedékházaként működött.

Ez fontos emléke a régi Egernek, hiszen a korabeli intézményekben a betegápolás és a szegénygondozás gyakran összekapcsolódott. Az ellátás jelentős részét egyházi személyek, alapítványok és adományozók biztosították.

Az intézmény később Kováts János alapítványának köszönhetően új épületszárnnyal bővült.

Az új rész homlokzatán egykor ez a felirat volt olvasható:

Kováts János elszegényült földijeinek 1843-ban.

Ez a néhány szó sokat elárul a korabeli gondolkodásról. Az épület nem egyszerűen kórházként működött, hanem a társadalmi gondoskodás egyik helyi központja is volt.

Amikor az irgalmas nővérek ápolták az egri betegeket

A 19. század közepén az egri betegellátás újabb jelentős fejlődésen ment keresztül.

augusztus 20-án, Bartakovics Béla egri érsek kezdeményezésére megnyílt a Páli Szent Vincéről elnevezett női kórház, amelyet az irgalmas nővérek működtettek.

Az intézmény létrehozása jelentős előrelépés volt a város egészségügyi ellátásában. A korábbi férfibeteg-ellátás mellett a női betegek számára is szervezett gyógyítási lehetőség jött létre.

Az irgalmas nővérek munkája nemcsak az orvosi ellátásról szólt. Az ápolás, a mindennapi gondoskodás és a betegek támogatása egyaránt fontos részét képezte tevékenységüknek.

A kórház területe az évtizedek során több telek összevonásával bővült, az eredeti épületek azonban nem maradtak fenn teljes egészükben.

1936-ban a korábbi épületrészeket lebontották, és új, kétemeletes, neoklasszicista jellegű kórházépületet emeltek.

Az irgalmas nővérek egészen 1948-ig működtették az intézményt, amikor az állami fenntartásba került.

A Széchenyi utcai kórház így több történelmi korszakot is átélt: az egyházi betegápolás időszakát, a polgári város fejlődését, a két világháború közötti modernizációt és az államosítást.

Egy épület, amelynek jövője is fontos

Tóth László 2015-ben megjelent írásában már arról számolt be, hogy a Széchenyi utcai kórházat bezárták, osztályait elköltöztették, és az épület állapota romlani kezdett.

A szerző akkor annak a reményének adott hangot, hogy megfelelő anyagi források segítségével az épület ismét a gyógyítás szolgálatába állhat.

Ez a megfogalmazás ma már maga is helytörténeti dokumentum: megmutatja, hogyan tekintettek az egri lakosok és a város múltjával foglalkozók az egykori kórházra több mint egy évtizeddel ezelőtt.

Az épület későbbi sorsát és jelenlegi műszaki állapotát természetesen külön, naprakész adatok alapján kell megítélni.

Történeti jelentősége azonban ettől függetlenül vitathatatlan. A falak mögött egri családok generációinak emlékei, gyógyulások, veszteségek és az egészségügyben dolgozók mindennapjai kapcsolódnak össze.

A Széchenyi utca régi nevei is történeteket őriznek

A főutca múltját kutatva nemcsak az épületek, hanem az utcanevek változásai is sokat elárulnak Eger fejlődéséről.

A mai Széchenyi utca korábban több nevet viselt. Hosszú utcaként, Püspök utcaként, egyes szakaszain pedig Rácz utcaként is ismerték.

A 17. században már fontos közlekedési útvonal volt: az Alföld felől ezen keresztül haladt a forgalom Felső-Magyarország és az északi bányavárosok irányába.

A 18. századtól egyre több tehetős polgár, egyházi személy és városi tisztségviselő építtetett itt házat. A korábbi, szabálytalan telekszerkezetet fokozatosan rendezettebb utcafrontok váltották fel.

A régi utcáról fennmaradt képeslapokon és fényképeken jól megfigyelhető, hogyan alakult át a városkép a 19. és 20. század során.

Az épületek egy része ma is felismerhető, mások homlokzata, üzlethelyiségei és környezete jelentősen megváltozott.

Amit a régi képeslapok megőriztek

Tóth László képeslapgyűjteménye és Molnár István Géza fotográfiai munkássága azért különösen értékes, mert a város olyan részleteit is megőrizték, amelyek azóta átalakultak vagy eltűntek.

Egy régi képeslap nem csupán egy épületet mutat meg. Látható rajta az utca burkolata, a járókelők öltözete, a korabeli közlekedés, az üzletek feliratai és az akkori városi élet számos apró részlete.

A Széchenyi utca esetében ezek a felvételek különösen fontosak. Eger egyik legrégebbi közlekedési tengelyéről beszélünk, amelynek épületei között a barokk kortól a 20. századig több építészeti korszak emlékei sorakoznak.

A Minden, ami Eger korábbi írásaiban is többször foglalkoztunk a történelmi főutcával. A Széchenyi István utca kialakulásáról szóló összeállításunkban a középkori előzményektől az utcavonal rendezéséig követtük végig a változásokat. A 16. századi via magna intermedia elnevezést bemutató korábbi cikkünk pedig arra is rámutatott, hogy a mai főutca helyén már évszázadokkal korábban jelentős útvonal húzódott.

A régi képek és a helytörténeti dokumentumok együtt teszik lehetővé, hogy ne csak azt lássuk, milyen volt egykor Eger, hanem azt is megértsük, miért alakult olyanná, amilyennek ma ismerjük.

Egyetlen utca, több évszázad történelme

Ha ma végigsétálunk a Széchenyi utcán, néhány száz méteren belül Eger történetének egészen különböző fejezeteivel találkozhatunk.

A nagyposta az évszázadokkal ezelőtti hírközlésre emlékeztet. A Rottenstein köz a barokk kori városrendezés sajátosságait őrzi. A Szent Anna-templom a török uralom utáni egyházi újjáépítés tanúja. Az egykori kórház pedig az egri betegápolás és szociális gondoskodás hosszú történetét idézi.

Ezek az épületek együtt alkotják Eger történelmi örökségének egy fontos részét.

Nem mindegyikük tartozik a város legismertebb látnivalói közé, mégis nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy megértsük a régi Eger mindennapjait.

A történelmi város értéke ugyanis nem kizárólag a várban, a Bazilikában vagy a Líceumban rejlik. Legalább ennyire fontosak azok a kisebb épületek, utcák és átjárók, amelyek mellett sokszor észrevétlenül haladunk el.

A Széchenyi utca múltja arra tanít bennünket, hogy a várost érdemes időnként lassabban, figyelmesebben szemlélni.

Mert Egerben olykor egy keskeny köz, egy régi kapualj vagy egy homlokzaton elhelyezett emléktábla is több száz év történetét meséli el.