Ma természetesnek vesszük, hogy az egri várban végigsétálhatunk a feltárt falak között, leereszkedhetünk a föld alatti járatokba, és megkereshetjük az egykori középkori székesegyház maradványait. Száz évvel ezelőtt azonban egészen más kép fogadta volna a látogatót. A ma ismert vár jelentős része föld, törmelék és évszázados omladék alatt rejtőzött. Az 1925-ben megindult rendszeres feltárások mögött három egri tanár – dr. Lénárt János, dr. Pálosi Ervin és dr. Pataki Vidor János – kitartása állt.
Az egri vár feltárásának történetéről Kiss Péter 1985-ben írt visszatekintést Az egri várromok első feltárói címmel. Írása különösen érdekes ma, amikor az 1925-ös kezdet már több mint egy évszázados múlttá vált.
A három kutató története nem egyszerűen régészettörténet. Egri lokálpatriotizmus, tudomány, szervezőkészség és olykor egészen leleményes pénzszerzés története is.
Mielőtt megkezdődtek a nagy ásatások
Az egri vár pusztulása hosszú folyamat volt. A 19. század elején még álló épületrészekből és falakból is sok eltűnt. A vár megmentésének és történelmi emlékhellyé alakításának egyik első jelentős alakja Pyrker János László érsek volt.
A Dobó István Vármúzeum történeti összefoglalója szerint Pyrker az 1830-as évektől nemcsak történelmi értéket látott a várban, hanem nemzeti és szakrális emlékhellyé is igyekezett tenni azt.
Az ő korszakához kötődik Marco Casagrande Szent István-szobra is, amely 1835-ben került a várba. A szobrot Durcsák János kisprépost megrendelésére készítette az Egerben dolgozó velencei szobrász.
Pyrker tehát fontos előfutár volt, de a vár tudományos kutatása nem vele kezdődött. Henszlmann Imre 1862-ben végzett ásatásokat, Ipolyi Arnold levéltári kutatásokat folytatott, Balogh János pedig a föld alatti építményeket vizsgálta. Az egri vár történeti idővonala 1862–1865 közé teszi a várszékesegyház területén végzett korai ásatásokat.
A valódi fordulat azonban 1925-ben következett.
Három egri tanár és egy merész vállalkozás
Ekkor kezdődtek azok a tervszerű feltárások, amelyekhez három név elválaszthatatlanul hozzátartozik:
dr. Lénárt János, dr. Pálosi Ervin és dr. Pataki Vidor János.
A Dobó István Vármúzeum százéves évfordulóra készült összefoglalója is őket nevezi az úttörő jelentőségű, szisztematikus várkutatás vezetőinek. A feltárások változó intenzitással az 1930-as évek végéig folytatódtak. Elsősorban a vár keleti védelmi rendszerét, a föld alatti kazamatafolyosókat és az egykori székesegyház területét kutatták.
Érdemes belegondolni: nem egy mai értelemben vett, komoly költségvetéssel rendelkező régészeti projekt indult el.
Három lelkes egri értelmiségi fogott hozzá ahhoz, hogy szó szerint kiássa a város múltját.
Lénárt János – az ötlet egyik elindítója
Lénárt János 1896-ban született Feldebrőn, majd 1923-ban került Egerbe. Történelem–földrajz szakos tanárként dolgozott, és cserkészvezetőként is aktív szerepet vállalt.
A Magyar Katolikus Lexikon adatai szerint a 294. számú Eszterházy Károly Cserkészcsapat parancsnokaként Pataki Vidorral és Pálosi Ervinnel együtt az 1925-ben megkezdett tervszerű várfeltárás egyik kezdeményezője volt.
A munkába önkénteseket is bevontak. Diákok, cserkészek, később katonák segítettek a hatalmas mennyiségű föld és törmelék eltávolításában.
Lénárt szerepe később különösen fontossá vált. Amikor társai elkerültek Egerből, rá maradt a kazamaták és a feltárt területek gondozása. A vár 2025-ös centenáriumi megemlékezésén külön is felidézték, hogy 1949-ben ő adta át a várhoz kapcsolódó feladatokat a megalakuló múzeumi szervezetnek.
Pálosi Ervin – a szervező
Ha Lénárt az egyik kezdeményező volt, akkor Pálosi Ervin a vállalkozás egyik legfontosabb szervezőjévé vált.
Jogakadémiai tanárként tekintélyét, kapcsolatait és szervezőkészségét is a vár ügyének szolgálatába állította. Engedélyeket kellett megszerezni, munkásokat szervezni, és mindenekelőtt pénzt kellett teremteni.
Ez utóbbi volt talán a legnehezebb.
Kiss Péter 1985-ös írása szerint az ásatások során kitermelt több tízezer köbméternyi föld egy részét a MÁV-nak adták el területfeltöltésre. A vár Törökkertjében vendéglőt működtettek, később pedig kerámiaműhelyt is létrehoztak, ahol emléktárgyakat készítettek.
Ma különösnek tűnhet, de lényegében saját maguk próbálták előteremteni egy műemlék feltárásának költségeit.
Az Egri vár történeti idővonala szintén megemlíti a Törökkert vendéglő megnyitását, valamint azt, hogy a feltárások során a föld alatti folyosókat és a várszékesegyház területét is kutatták.
Pataki Vidor – aki a levéltárban is „ásott”
A harmadik meghatározó személy Pataki Vidor János ciszterci szerzetes és tanár volt.
Az ő munkája bizonyította, hogy egy vár feltárásához nem elegendő csákányt és lapátot ragadni. Ugyanolyan fontosak lehetnek az évszázados térképek, iratok és levéltári dokumentumok.
Pataki történeti és levéltári kutatásokkal segítette a munkát, és az eredményeket publikációkban is ismertette. A Dobó István Vármúzeum szerint az erődítésrendszer kutatásáról 1934-ben megjelent, főként a 16. századra vonatkozó levéltári kutatásait összegző munkájában is beszámolt.
Így a föld alatt előkerülő falakat össze lehetett vetni a történeti forrásokkal.
Méterről méterre került elő a régi Eger
A munkások, diákok és kutatók előtt elképesztő feladat állt.
A vár egyes területeit vastag feltöltés borította. Az ásatások során fokozatosan napvilágra kerültek az egykori várszékesegyház falmaradványai, kutatták a keleti erődítéseket, és megtisztították a föld alatti járatok jelentős részét.
A korszak egyik fennmaradt fényképe éppen ezt a pillanatot örökítette meg:
„Napvilágra kerülnek a várszékesegyház romjai.”
Egy másik korabeli felvételen a Kálvária-domb oldalán folyó ásatás látható.
Ezek a képek ma talán még beszédesebbek, mint készítésük idején. Olyan Egert mutatnak, amelyet ma már szinte lehetetlen elképzelni: amikor a ma ismert vár egy része még szó szerint a föld alatt rejtőzött.
Már a harmincas években érkeztek a látogatók
A kutatók célja nem csupán tudományos volt. Azt szerették volna, hogy az előkerült emlékeket az egriek és a városba érkező látogatók is megismerhessék.
Az 1930-as évekre már megtekinthetők voltak a feltárt romok és a kazamaták, sőt az előkerült tárgyakból kisebb múzeumi bemutatót is berendeztek.
Kőgolyók, régi pénzek, cseréppipák és más régészeti leletek meséltek a vár évszázadairól.
Tulajdonképpen ekkor kezdett kialakulni annak a várnak az előképe, amelyet ma turisztikai és múzeumi helyszínként ismerünk.
A három kutató útjai szétváltak
Az 1930-as évek végére a három kezdeményező életútja különvált.
Kiss Péter visszaemlékezése szerint Pataki Vidor 1938-ban Budára került, Pálosi Ervin pedig 1940-ben Kolozsvárott lett tanszékvezető egyetemi tanár.
Egerben Lénárt János maradt, aki tovább gondozta a kazamatákat és a már feltárt területeket. Ebben Ignácz Sándor is segítette.
A második világháború és az azt követő átalakulások után új korszak kezdődött. A vár kutatása immár intézményes keretek között folytatódhatott.
Száz évvel később is emlékeznek rájuk
A három tanár munkájának jelentőségét jól mutatja, hogy 2025-ben, az egri vár tervszerű régészeti kutatásának századik évfordulóján tudományos rendezvényekkel és megemlékezésekkel idézték fel örökségüket.
Az Egri Vár Napján a Gergely-bástyán újraavatták azt az emléktáblát is, amely a száz évvel korábban kezdődött tudományos kutatásnak, Lénárt Jánosnak, Pálosi Ervinnek, Pataki Vidor Jánosnak, valamint az ásatásokon dolgozó munkásoknak, diákoknak és katonáknak állít emléket.
Ez fontos gesztus, mert az egri vár történetének nemcsak Dobó István és az 1552-es hősök a szereplői.
Azok is hozzátartoznak, akik évszázadokkal később megmentették és újra felfedezték örökségüket.
Ha ők nincsenek, ma más várat látnánk
Nehéz pontosan megmondani, hogyan alakult volna az egri vár sorsa Lénárt János, Pálosi Ervin és Pataki Vidor nélkül.
Annyi azonban bizonyos, hogy az 1925-ben megkezdett munkával új korszakot nyitottak az egri vár történetében.
Nem hatalmas intézmény állt mögöttük. Nem rendelkeztek mai értelemben vett régészeti infrastruktúrával. Pénzt kellett szerezniük, embereket kellett megnyerniük az ügynek, földet és törmeléket kellett elhordatniuk, közben pedig kutatni, dokumentálni és megőrizni mindazt, ami előkerült.
Ahol ma látogatók sétálnak, ott száz évvel ezelőtt még ásók csattogtak.
Ahol ma a középkori székesegyház alapfalait fényképezzük, ott egykor föld és omladék feküdt.
Ahol ma természetesnek vesszük, hogy lemehetünk a kazamatákba, ott valakinek először utat kellett törnie.
Lénárt János, Pálosi Ervin és Pataki Vidor János ezért nem egyszerűen az egri vár kutatói voltak. Ők azok közé tartoztak, akik visszaadták Egernek saját múltjának egy darabját.
Források
Dobó István Vármúzeum – Az egri vár régészeti feltárásának 100 éve, 1925–2025Egri vár – történeti idővonalDobó István Vármúzeum – Egri Vár Napja, centenáriumi megemlékezésMagyar Katolikus Lexikon – Lénárt János életrajzi adataiLöffler Erzsébet: Pyrker László egri érsek és az egri várKiss Péter: Az egri várromok első feltárói, 1985 – a rendelkezésre bocsátott korabeli írás alapján.
Korabeli képek: „Ásatások a Kálvária-domb oldalánál” és „Napvilágra kerülnek a várszékesegyház romjai”. Az első közölt kép eredeti képaláírása szerint: Kőhidi Imre reprodukciói.
Legutóbbi hozzászólások