Gondolatok Gárdonyitól a nemzeti ünnepen – magyarság, haza és emberség az egri író szavaiban

Augusztus 20-án, Szent István és a magyar államalapítás ünnepén nemcsak történelmünk nagy eseményeire érdemes visszatekinteni. Arra is, hogyan gondolkodtak a hazáról, a magyarságról és az emberi tartásról azok az íróink, akik műveikkel nemzedékek gondolkodását formálták.

Egerben ilyenkor különösen közel érezhetjük magunkhoz Gárdonyi Gézát. Az írót, aki negyedszázadon át élt a vár fölötti házában, és akinek gondolatai között meglepően sok szól Magyarországról, a nemzeti érzésről, történelemről és emberségről.

Szalainé Király Júlia irodalomtörténész egy augusztus 20-i Facebook-bejegyzésében több olyan Gárdonyi-gondolatot idézett fel, amelyek több mint száz év elteltével is különös erővel szólalnak meg.

„A magyarság nem kalapdísz…”

Gárdonyi egyik legszebb és talán legismertebb vallomása a magyarságról a Titkosnapló Morfiumcseppek című részében olvasható:

„A magyarság nem kalapdísz, hanem a szíve mélyében viseli a magyar, mint tenger csigája, a gyöngyét. A magyarságunk érzése mélyen bent ég bennünk, hogy szinte magunk sem tudunk róla, mint a tűzhányó hegyek, amelyek hideg kőhegyek, de egyszer megmordulnak.”

Az idézet eredetije valóban megtalálható a Magyar Elektronikus Könyvtárban közreadott Titkosnaplóban.

Gárdonyi számára tehát a magyarság nem külsőség és nem ünnepi kellék. Nem olyasmi, amit bizonyos alkalmakkor magunkra öltünk, majd másnap félreteszünk. Sokkal inkább belső kötődés: nyelv, emlékezet, kultúra, közös történetek és az otthon érzése.

Érdekes egri vonatkozás, hogy ugyanezt a gondolatot 2019-ben az augusztus 20-i egri városi díszünnepségen is felidézték. Az akkori ünnepi beszédben Gárdonyi szavaival kapcsolták össze a magyarság és az „egriség” érzését.

A magyar nemzet és a puskapor

Gárdonyi nem mindig lírai képekkel beszélt a nemzetről. Néha meghökkentően kemény hasonlatokat használt:

„A magyar nemzet hasonlit a puskaporhoz, amely a szabadban csak elpöffen, de ha követ nyomnak rá, mentül nagyobb a nyomás, annál dörgőbb, villámlóbb erővel tör ki alóla.”

Ez a gondolat a Földre néző szem – Égre néző lélek Az ország című részében olvasható.

A hasonlat mögött Gárdonyi történelemszemlélete húzódik meg. Úgy látta, hogy a magyar társadalom különösen akkor képes összefogni és rendkívüli erőt mutatni, amikor veszély vagy külső nyomás nehezedik rá.

Talán nem véletlen, hogy annak az írónak a tollából született ez a mondat, aki később az Egri csillagokban az összefogás, a helytállás és a hazáért vállalt áldozat egyik legismertebb magyar irodalmi történetét alkotta meg.

Széchenyi, Kossuth, Deák – és a magyar írók

Gárdonyi a nemzet megújulását nem egyetlen történelmi személyhez kötötte. Nagyobb folyamatként tekintett rá:

„Magyarország megújhodása Széchenyi előtt kezdődött. A nyelvújítók, ugyan nyelvrontók is voltak, mégis ők készítették az olajat a lámpásba, amelyet Széchenyi azután meggyújtott és körülhordozott az elmék előtt. Széchenyi küldött lélek volt, mint Kossuth, Deák, s a három író: Petőfi, Arany, Jókai.”

A szöveg ugyancsak megtalálható a Földre néző szem – Égre néző lélek lapjain.

Különösen érdekes a lámpás képe. Gárdonyi szerint a nagy történelmi változásokat nem feltétlenül egyetlen ember indítja el. Széchenyi előtt ott dolgoztak a magyar nyelv megújítói; az ő munkájuk teremtette meg azt a szellemi közeget, amelyben később a reformkor nagyjai cselekedhettek.

És Gárdonyi ugyanabba a sorba helyezte a politikusokat és az írókat. Petőfi, Arany és Jókai nála nem pusztán irodalmi nagyságok: a nemzeti gondolkodás formálói.

„Semmi sem nehezebb, mint embernek lenni emberek között”

A hazáról és történelemről szóló gondolatok mellett talán ez Gárdonyi egyik legegyszerűbb, mégis legmélyebb mondata:

„Semmi sem nehezebb, mint embernek lenni emberek között.”

A mondat a Földre néző szem – Égre néző lélek szövegében is megtalálható.

Ez már túlmutat minden nemzeti ünnepen. Arra figyelmeztet, hogy közösséget nem kizárólag történelmi emlékezet, zászló vagy ünnepség teremt. A közösség mindennapi emberi viselkedésből is épül: tiszteletből, becsületből, felelősségből és abból, hogyan bánunk egymással.

Gárdonyi és Eger – egy választott otthon

Gárdonyi kapcsolata Egerrel különösen szorossá vált. 1897-ben költözött a városba, és egészen 1922-ben bekövetkezett haláláig itt élt. A vár fölötti házban alkotta életművének jelentős részét, köztük legismertebb történelmi regényét, az Egri csillagokat.

Eger számára azonban ennél is többet jelentett. A visszavonulás és az elmélyült munka helyét találta meg itt. A Nemzeti Örökség Intézete szerint az egri környezet, az olvasás, az önművelés és az elmélkedés mind hozzájárult ahhoz az írói magatartáshoz, amely későbbi műveiben kibontakozott.

Érdekesség, hogy Gárdonyi háza korábban meglehetősen rossz állapotú épület volt, amelyben egy időben bormérés működött. Felújításában az író édesanyja is fontos szerepet vállalt. A ház és kertje idővel valóságos kis „Gárdonyi-kúriává” változott a vár szomszédságában.

Ma itt működik a Gárdonyi Géza Emlékmúzeum, miközben az író sírja az egri várban található.

Egy kevésbé ismert Gárdonyi

Gárdonyira sokan elsősorban az Egri csillagok írójaként gondolnak, pedig gondolkodóként is különleges életművet hagyott maga után.

A Titkosnapló aforizmái, a Morfiumcseppek, valamint a Földre néző szem – Égre néző lélek rövid feljegyzései egy olyan embert mutatnak, aki folyamatosan vizsgálta önmagát, az emberi természetet, a társadalmat, a történelmet és a hit kérdéseit.

Talán ezért is illik hozzá annyira a cím:

Földre néző szem. Égre néző lélek.

Egyszerre figyelte a hétköznapi embert és kereste az emberben azt, ami magasabbra emelheti. A Titkosnaplóban ezt szinte egyetlen mondatba sűrítette:

„Írói főgondom: keresem az emberben az angyalt.”

Gárdonyi szavai augusztus 20-án

Több mint száz év választ el bennünket Gárdonyi korától, mégis nehéz úgy olvasni ezeket a mondatokat, hogy ne érezzük bennük a jelennek szóló kérdéseket.

Mit jelent magyarnak lenni? Mitől marad erős egy közösség? Mit öröklünk az előttünk járóktól? És végül: hogyan tudunk emberek maradni egymás között?

Augusztus 20-án talán ezért is érdemes elővenni Gárdonyi gondolatait. Mert számára a haza nem pusztán földrajzi hely volt, a magyarság pedig nem „kalapdísz”.

Valami sokkal csendesebb és mélyebb.

Egy gyöngy, amelyet az ember magában hordoz.

Az összeállítás alapjául Szalainé Király Júlia augusztus 20-i Facebook-bejegyzésében közölt Gárdonyi-idézetek szolgáltak.