Magyarország úszónagyhatalom, és hogy ez így is maradhasson, az elmúlt évtizedben számos tanuszoda épült, és a program folytatódik. Uszoda építését, bővítését célzó projektből 41-et céloz meg a következő öt évre a jövő évtized tervezett beruházásait tartalmazó kormányhatározat, az ezekre folyósítandó támogatások összege 270 milliárd forintra rúg.
Az úszósportok magyar kiválóságai sorra érik el a csúcshelyezéseket a világversenyeken, és az úszás tömegeket mozgat meg Magyarországon. Ezt már eddig is tanuszodák sorának építésével ösztönözte a kormány, és a következő évtized tervezett beruházásait tartalmazó kormányhatározatból kiderül: folytatni kívánják ezt az erőfeszítést, sőt kiterjeszteni. Már 2030-ig tucatjával indulnak az új projektek, egyre több lehetőséget kapnak a vidéki sportkedvelők, de jutnak jelentős fejlesztések a fővárosba is. Tengerünk nincs, uszoda biztos kell.

Összesítettük a dokumentumban szereplő uszodák építését, bővítését, fejlesztését érintő projekteket, és kiderült, hogy a 2030-ig terjedő időszakban a rájuk fordítható összeg megközelíti a 270 milliárd forintot. A 41 beruházás zöme vidéken indul. Aki bekerült, örülhet, aki nem, az egyelőre mások sikerének – minden igényt egyszerre kielégíteni nyilván lehetetlen.

Uszoda a magyaroknak: akár több tízmilliárdos projektek

Ami a projektek „gazdáit” illeti, a munkát három minisztérium felügyeli. A tisztán tanuszodák építését célzó beruházások zöméért Pintér Sándor belügyminisztériuma a felelős, ezeknek az összege egyenként legfeljebb hárommilliárd forint, és a milliárdos nagyságrendet szinte mind eléri. 

A komplex, egyéb fejlesztéseket is tartalmazó többi beruházás felügyeletén a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium osztozik a Honvédelmi Minisztériummal, amelynek élén Szalay-­Bobrovniczky Kristóf áll.

Az egyes projektek értéke a néhány százmillió forinttól a több tízmilliárdig terjed. 

A Dél-Dunántúlon nagy dolgok valósulnak meg: Baja, Pécs mellett Törökbálint, Békéscsaba és mások sok pénzre számíthatnak 

A legnagyobb összegeket, legalább 10 milliárd forintot a következő beruházásokra irányozták elő. Többnyire vidékiek:
A bajai sportuszoda és élményfürdő megvalósítása – 55,8 milliárd forintPécsett akvapark, sportuszoda és szálloda tervezése – 55 milliárd forintTörökbálinton a Sportközpont fejlesztése (sportszálló, uszoda és tekecsarnok) – 33,8 milliárd forintBékéscsabai új versenyuszoda megvalósítása – 25,5 milliárd forintNagykanizsa: fedett, 50 méteres versenymedencét magában foglaló uszodafejlesztés – 13 milliárd forintBudapest Budafok-Tétény Hajós Alfréd Tanuszoda fejlesztése, bővítése – 10,3 milliárd forintÚj, 50 méteres medencével rendelkező városi uszoda megvalósítása Tatabányán – 10,25 milliárdKörösladányi sportcsarnok és tanuszoda-beruházás – 10 milliárd forint
Piliscsabán az építési minisztérium szervezésében 7 milliárdért bővítik a Iosephinum Sportcentrum és Tan- és Kiképzőuszodát, és ide a Honvédelmi Minisztérium felügyeletében is kerül egy 4 milliárdos projekt „tan- és kiképzőuszoda építése Piliscsabán közszolgálati szervezetek és búvár központok részére” címen. A dokumentumból nem derül ki, hogy a minisztériumok ugyanannak a fejlesztésnek a támogatásában osztoznak, vagy két teljesen különálló dologról van szó.
A többi tervből szemezgetve: Újpesten a régi Vágóhíd fejlesztésének részeként uszoda épül, a BVSC-Zugló régi uszodájának öltözőépületét újíthatja fel, a veszprémi uszoda energetikai korszerűsítésre, napelem telepítésére kap pénzt, Nagyvarsányban a tanuszodát korszerűsítik, Tégláson járási uszoda épül, Egerben a Bitskey Aladár uszoda felújítása és korszerűsítése valósul meg majdnem 5 milliárd forintból.
Tanuszoda ezeken a helyeken épül a következő években 

Ezeket a beruházásokat zömmel a belügyminisztérium segíti, de máshova is jutott belőlük, a 3 milliárdos kőszegi tanuszoda projekt például az építési minisztériumnak, amely a sportcsarnok építését is magában foglaló, hasonló értékű kadarkúti fejlesztésért is felelős. A BM projektjei:

Csorna A2+ típusú tanuszoda építése1 497 216 246 Vajszló A2+ típusú tanuszoda építése350 000 000 Tamási A2+ típusú tanuszoda építése 1 560 800 000 Pétervására A2+ típusú tanuszoda építése1 560 800 000 Tiszavasvári A2+ típusú tanuszoda építése1 560 800 000 Orosháza A2+ típusú tanuszoda építése1 560 800 000 Bóly B típusú tanuszoda építése2 500 000 000 Kunszentmiklós B típusú tanuszoda építése1 500 000 000 Nagykőrös B típusú tanuszoda építése1 500 000 000 Püspökladány A típusú tanuszoda építése1 500 000 000 Siófok B típusú tanuszoda építése1 500 000 000 Tiszafüred B típusú tanuszoda építése1 500 000 000 Mosonmagyaróvár A2+ típusú tanuszoda építése 1 412 331 248 Vasváron A típusú tanuszoda építése1 500 000 000 Tapolca A2+ típusú tanuszoda építése1 560 800 000Balmazújvárosi uszodafejlesztés450 000 000Tanuszoda építése Izsákon3 000 000 000Nagykállói járási tanuszoda építése1 000 000 000Martonvásári járásszékhelyi tanuszoda megvalósítása3 000 000 000
forrás: Világgazdaság